Budapest, 1979. (17. évfolyam)

1. szám január - Vincze Oszkár: Korrodálódó városok

VINCZE OSZKÁR Korrodálódó városok Utódaink az 1964—1974 közötti időszakot az ipartörténet lapjain a szénhidrogénre való áttérés évtizedeként emlegetik majd. Természetes folyamat volt ez, mert az iparosodással és a városiasodással együtt járó környezeti ártalmak már halaszthatatlanná tették az olyan energiahordozók használatára való áttérést, amelyeknek égési termékei az emberi egészségre, az egész szerves és szervetlen környezetre lényegesen kevesebb károsító anyagot zúdítanak. E korszakban világszerte szénbányák ezreit szüntették meg, miközben új ásványolaj- és földgázkutak ezreit tárták fel. A szénmedencékbe új iparágakat telepítettek, hogy a munkanélküliség fenyegette bányászok százezreinek munkalehetőséget biztosítsanak. Időközben azonban, az olaj- és földgáz-árak nagyarányú emelkedése miatt, e környezet- és embervédelmi szempontból egyaránt fontos és kívánatos folyamat fejlődési üteme tetemesen lelassult. A nagy energiafogyasztó országok arra kényszerültek, hogy vállalva az újabb beruházások terheit széntüzelésre térjenek vissza. A megváltozott helyzet diktálta intézkedések nemcsak a korábbi beruházások realitását tették nagy mértékben kétségessé, hanem a környezetvédelem eredményeit is. Az olaj és földgáz elégetése során a levegő szennytartalma a korábbinál sokkal kedvezőbben alakult. A szénhez való visszakanyarodás viszont azt jelenti, hogy amit a környezetvédelemben e téren a korábbi évek során elértek, annak jelentős hányada kárba vész, és az új helyzetnek megfelelően sok mindent elölről kell kezdeni. Az ipari országoknak — Japán és Olaszország kivételével — jelentős szénvagyonuk van. Csupán idő, kapacitás és pénzeszközök kérdése, hogy ezek az országok mikor és milyen ütemben térnek vissza a széntüzelésre. A széntüzelés azonban kéndioxiddal, korommal, hamuval és egyéb káros anyagokkal szennyezi a levegőt. A szennyezett levegő és csapadék viszont veszélyezteti a lakosság egészségét, sőt az építmények állagát is. A levegőből és a csapadékból alászálló, gyakran nagy savtartalmú anyag megtámadja a műemlékek, szobrok mészkő, homokkő, márvány stb. anyagát, de a vas-, acél- és színesfémszerkezeteket is. E folyamat egyik legjellegzetesebb példája az athéni, ahol az Akropolis évezredeken át ellenállt az idő minden agresszív hatásának. Ma az egész világ szakembereinek színe-java töpreng, miképpen mentsék meg e pótolhatatlan értékű műkincset — a jövendő emberiség okulására és épülésére — a végső pusztulástól. Beszédes dokumentum az építmények korróziójára Budapest szívében a Parlament, amelynek homlokzatát az akkori ismeretek alapján, gyanútlanul, sóskúti mészkőből építették. Nem is volt ennek semmiféle káros következménye mindaddig, amíg a főváros levegője a század első három-négy évtizede során nem telítődött a korrozív anyagok mérhetetlen tömegével. Azóta egyik állványzatot a másik után építik-bontják, amíg a homlokzat régi burkolóanyagát ki nem cserélik korrózióálló faragványokkal. Az Amerikai Egyesült Államokban a korróziós kár a teljes társadalmi termékmennyiség értékének 1,18 százaléka, azaz mintegy évi 10 milliárd dollár. A Német Szövetségi Köztársaságban ugyanez 0,62 százalék, azaz évi 3 milliárd nyugatnémet márka, Nagy-Britanniában pedig évi 1,29 százalék, azaz évi 600 millió angol font. A KGST-ben külön szakcsoport foglalkozik a korróziós károk felmérésével. Magyarországon álló- és fogyóeszközökben az évi korróziós kár értékét hivatalosan évi 12—14 milliárd forintra becsülik, amelyből 7 milliárd forint az ország építőiparát terheli. Ezekben az összegekben minden olyan károsodás benne van, amely az ipari létesítmények, lakóépületek és mezőgazdasági építmények állagában bekövetkezik. Ebből az épületek károsodása kb. évi 1—1,5 milliárd forint. Biztató jelenség e helyzetben a levegőtisztasági program végrehajtása. A távfűtésre — egyes kerületekben a gáz- és olajfűtésre — való áttérés előtt minden új épülethomlokzat egy-két év múltán elszennyeződött. Aki a tisztasági program megkezdése óta tatarozott házak homlokzatát figyelemmel kíséri, megállapíthatja, hogy a felújított homlokzatok lényegesen hosszabb ideig megőrzik színüket, tehát a szennyeződés üteme lelassult. Ez természetesen csupán a kezdet, és igazán szembeszökő eredmény csak akkor várható, ha az ipari létesítményekből és a lakásokból kibocsátott károsító anyagokat, főként pedig a parkoló és mozgásban levő gépkocsik nagyarányú szennyező anyagát sikerül majd valamilyen megoldás révén ártalmatlanná tenni, mennyiségüket és töménységüket csökkenteni. Az egyes kerületek szennyezettsége természetesen Budapesten sem mutat azonos értékeket. Szennykibocsátás szempontjából ez idő szerint fővárosunkban legkedvezőtlenebb a helyzet a Kén utca és az Illatos út térségében. E két zsúfolt ipari körzetben a levegőtérbe bocsátott agresszív szennyező anyagok a lakóházak homlokzatát, légvezeték-rendszerét szembeszökő gyorsasággal tönkreteszik vagy megtámadják. Az ereszcsatornák is hamar tönkremennek. Emiatt az üzemek, a lakosság és a tanács között állandó az áldatlan pereskedés, súrlódás. Sürgősen tenni kell e körzetben valamit, de érezhető javulás csak akkor várható, ha a környék veszélyes ipari üzemei a korrózió elleni védekezés terén korszerű intézkedéseket vezetnek be. A leghatékonyabb megoldás természetesen ezeknek az üzemeknek a tervszerű áttelepítésétől várható. Igazolja ez utóbbi várakozás jogosságát Moszkva eredményes küzdelme levegőterének megtisztításáért. A laikus turistának is nyomban feltűnik a városban, hogy a legsűrűbben lakott negyedek és a még földszintes épületekből álló utcák házainak homlokzatai is teljesen tiszták. Ennek egyetlen magyarázata, hogy a város fűtőenergiaszükségletét — a földszintes lakóházakét is beleértve — kizárólag a távfűtő vállalat szolgáltatja. Ezzel az egyedi-, központi- és szénfűtésből eredő ártalmak gyakorlatilag szinte teljesen megszűntek. A szovjet fővárosban — és nyilván számos más, újabb ipari csomópontban is — gyökeresen megoldódott az építmények homlokzatának tisztántartása, mert a levegő csekély szennytartalma nyomán az épületek homlokzata évtizedekig is tiszta marad. így van ez a távfűtésen kívül eső keleti és közel-keleti települések építményeivel ahol még a 14