Budapest, 1979. (17. évfolyam)

3. szám március - Ormos Mária: Országmentési kísérlet 1918-ban

zékét, amelyben elismerte szövetségese jogait és Erdélyre támasztott igényét. November 8-án a román király lemondatta a kormányt, amely előzőleg a központi hatalmakkal különbékét kötött, majd elrendelte az általános mozgósítást, és — más ellenséges hatalom már nem lévén a térségben — a keleti német haderő főparancsnokához ultimátumot intézett. Ha Károlyi belgrádi útja siettette a már régóta esedékes román fordulatot, úgy az utóbbi minden bizonnyal sürgette a magyar döntést a konvenció aláírásáról. Románia felújult szövetségesi státusa ebben feltétlenül nagy szerepet játszott. A konvenciót 13-án Linder Béla, tárca nélküli miniszter, Henrys tábornok, a Francia Keleti Hadsereg parancsnoka és Misic vajda, a szerb főparancsnok aláírta. Linder és Henrys megegyezett egy francia hadosztály budapesti bevonultatásának módjában, a részleteket pedig egy magyar és egy francia tiszt tárgyalta meg Üjvidéken. A budapesti laktanyákat kiürítették, kiseperték, berendezték a francia katonák számára, s a Keleti pályaudvaron már pénzváltók is vártak rájuk. •

A francia katonák azonban sohasem foglalták el a pesti kaszárnyákat. Ez a tény pedig a gyanú árnyékát veti az egész tervre. Vajon volt-e ennek egyáltalán realitása? A magyar kormány és Károlyi illúziót kergetett vagy egy kellő felelősség nélkül ígérgető tábornok áldozatává vált? Ez a kérdés annál jogosultabb, mert később maga a francia külügyminisztérium és nyomában sokan mások nem győzték eleget ismételni, hogy a belgrádi konvenció semmi egyében nem nyugodott, mint Franchet D'Espérey felhatalmazás nélküli magánakcióján és tévedésén. Nos, a francia iratok azt tanúsítják, hogy ez az utóbbi híresztelés volt a valótlan. A konvenció létező francia elgondoláson, Franchet D'Espérey eljárása pedig utasításokon nyugodott. Következésképpen a „preventív" francia megszállásnak, ha csak egy rövid időre is, de volt valós alapja. November elején a francia külügyminisztériumban nagy terjedelmű tanulmány készült „Ausztria-Magyarország katonai megszállásának politikai haszna" címmel. A középeurópai francia befolyás megszervezése állt a középpontjában, oly módon, hogy az itteni érdekszféra magjának Csehszlovákiát, Romániát és Magyarországot tekintette. Éppen ezért a tanulmány szerzője fontosnak tartotta, hogy e három országban viszonylag jelentős katonai erők állomásozzanak. Hangsúlyozta, hogy ezt különösen fontosnak kell tekinteni Erdélyben, hogy e terület átadása Romániának zavarmentesen és a magyar lakosság zaklatása nélkül történhessen, valamint Magyarországon, hogy a Károlyi vezette új magyar köztársaságot támogassák. Tökéletesen megfeleltek ennek a koncepciónak a november hó folyamán hozott katonai intézkedések is. Megfelelt maga a fegyverszünet, azután Clemenceau november 5-i parancsa a Magyarország és Ausztria irányában kifejtendő akcióról. Beillett a képbe a katonai konvenció és mindaz, amit Károlyi belgrádi tárgyalásairól már elmon-Változások a térképen 1918—19 A december 23-i antant jegyzékben megállapított demarkációs vonal A Belgrádi Katonai Egyezmenyben megállapított demarkációs vonal + + + + A román hadsereg által elért vonal 1919 január végén dottunk. Végül betetőzte a folyamatot Clemenceau újabb rendelete, amelyben Franchet D'Espérey-t arra utasította, hogy haladéktalanul készítse elő egy hadosztály Budapestre, majd pedig egy másik divízió Bécsbe való bevonultatását. Ha tehát a francia főparancsnok megígérte Károlyinak a francia csapatok bevonulását, akkor nehéz azt állítani, hogy nem kellő felelősséggel járt el. Ami viszont a belgrádi konvenció egészét illeti, a hiszékenység, amit a francia külügyminisztérium utólagos vádjaival szemben Franchet D'Espérey önkényeskedését illetően oly sokan tanúsítottak, voltaképpen elég nehezen érthető. Ha jól belegondolunk a dologba, a vád alapjában véve hihetetlen. Elképzelhető-e egy tábornok, aki a saját szakállára egyezményt fabrikál és „alkalmaz" egy fegyverszünetet, amelyet állítólag nem is ismer? Egy hadügyminisztérium, amely e szándékról november 8-án értesül és 13-ig, vagyis 5—6 napon át nem tesz semmit, hogy a terveivel ellentétes cselekedetet megakadályozza ?! Mindez a teljes képtelenségek birodalmába tartozik. S valóban, az iratokból az olvasható ki, hogy a belgrádi konvenció szövegében Franchet D'Espérey egyetlen vesszőt sem ejtett utasítás és felhatalmazás nélkül. Ha viszont mind Franchet D'Espérey eljárásának, mind Károlyi reményeinek volt alapja a maga idején, milyen okokból omlott össze ez az alap, s temette maga alá a konvenciót, a benne leírt demarkációs vonallal együtt, és a hozzá fűzött magyar várakozásokat ? Közeli rálátással és kissé anekdotikusan fogva fel az eseményeket, azt mondhatnánk, hogy a budapesti bevonulás az olaszok fiumei igényein futott zátonyra. Nem sokkal a konvenció aláírása után az történt, hogy Henrys tábornok azonnali masírozási tervét a főparancsnok átmenetileg letiltotta. A kérdésről folytatott telefonbeszélgetésben Franchet D'Espérey azzal érvelt, hogy egy kisebb egységet haladéktalanul a fiumei térségbe kell vezényelnie, mert a jugoszláv érdekeket másként nem tudja megvédelmezni. A budapesti bevonulás ezért késedelmet szenvedett, s a várt hadosztály helyett csupán a Vix alezredes vezette szövetséges misszió érkezett a magyar fővárosba. Vix legfontosabb feladata azonban továbbra is abban állt, hogy a magyar kormánnyal egyetértésben a legapróbb részletekig előkészítse a francia bevonulást. — Mondhatnánk, hogy ha Henrys tábornoknak mégis sikerül elérnie az azonnali felhatalmazást csapatai elindítására, a magyar főváros megszállása befejezett ténynyé válik. Igazában véve nem nagy erők elvonásáról volt szó, s az akció nem látszott megoldhatatlannak. Talán elég lett volna még egy-két érv. Talán a megszállás ügye egy telefonbeszélgetésen múlt. Talán véletlen volt az egész. •Nem. Mégsem mondhatjuk ezt. Az epizódban ugyanis, amely önmagában jelentéktelen, egyedi és véletlen, távlatba állítva viszont sorsdöntővé dagad, a valóságban tényleg sorsdöntő erőviszonyok és viszonyok tükröződtek. Tükröződött benne ugyanis a feladatok nagyságához mért francia gyengeség az eltervezett akciók megvalósítására és a terv irrealitása. Mit jelentett a fiumei epizód? Jelentette, hogy Franciaországnak egyik szövetségesét egy másikkal szemben katonai eszközökkel kell védelmeznie. Ez egyúttal azt is magába foglalta, hogy a francia kormány elgondolásai megvalósításában szövetségeseire nem támaszkodhatott. Megmutatta ugyanakkor, hogy a francia hadsereg mennyire meggyengült, hiszen egy csekély alakulat elmozdítása is nagy gondokat okozott. Végül ugyanezeken a tényeken, jelenségeken bukott el végérvényesen is a budapesti bevonulási t:rv, s tegyük hozzá: az egész közép-európai elgondolás. Jugoszláviát kivéve Franciaország mindegyik szövetségese fellépett a franciák magyarországi politikája ellen, Clemenceau pedig kénytelen volt rájönni, hogy a francia hadsereg nem elég erős az önálló akcióra. Termé-15