Budapest, 1979. (17. évfolyam)

3. szám március - Kende János: Vörös március

szetesen ez nem az egyedi magyar esetre állt, hanem a láncra, amibe illeszkedett. Ha pedig a francia hadsereg erőtlen, úgy — értette meg a francia miniszterelnök — Magyarországon súlyos nehézségekkel kerülhet szembe, mihelyt Erdély átadására sor kerül. November 30-án Párizs a bevonulást leállította. Ezt követően Franchet D'Espérey, Henrys tábornok és Vix alezredes hiába kérte minduntalan e határozat rmgmásitását, hiába követelték Károlyi „megmentését", az anarchisztikus területfoglalások megszüntetését, sőt, hiába tett a francia kormány is újabb és újabb kísérleteket arra, hogy Budapest megszállásához szövetségesei hozzájáruljanak, a helyzeten már nem lehetett változtatni. A Károlyi által kialakított elgondolásnak és a hozzáfűzött reményeknek tehát volt alapja annyiban, hogy létező és megfogalmazott francia politikai és katonai koncepcióhoz tapadt, mégis alaptalannak bizonyult végül, mert maguk a francia tervek voltak irreálisak. Így ezúttal nem kerülhetett sor annak próbájára, hogy vajon egy vesztett háború után egy ország kereshet-e legalább részleges oltalmat az egyik győztes hadsereg árnyékában más győzőkkel szemben. A magyar polgári demokrácia magára maradt és védtelenné vált, ám ezt vezetői csak nagysokára tudták meg, mert azok a francia katonatisztek, akik a rendszert szerették volna megmenteni, és tartottak Károlyi lemondásától, a végsőkig eltitkolták a párizsi fordulatot. 1918 decemberében és 1919. január elején a magyar kormány már fölöslegesen és veszedelmes következményekkel veszített értékes heteket a hadseregszervezésben. Miközben a kaszárnyák üresen ásítoztak, magyar hadsereg egyelőre nem jött létre, a francia megszállás elmaradt, nem volt, aki a konvenciónak érvényt szerezzen. Ez egyúttal a francia területi rendezési elv tervszerű végrehajtásának feltételeit is megsemmisítette, mert a térségben nem volt ehhez katonai erő. Így viszont a várományos államok nem nyugodhattak bele a status quo fenntartásába a békekonferencia ítélkezéséig, mert az adott helyzet rögzülésétől kellett tartaniuk, s attól, hogy az új magyar nemzetiségi politika igényeik ellenében fejt ki ezalatt az idő alatt hatást. •

\ konvenciónak tehát össze kellett omlania. Mivel összeomlott, a magyar kormány elveszítette a feltételezett időt, amit sorai rendezésére, hadereje megszervezésére és a nemzetközi vitára való felkészülésre szánhatott. Kiderült: nincs olyan hatalom, amely segítségére siethetne. A francia kormány szerette volna ezt tenni, de nem tudta, mert csekély erőivel nem merte vállalni a képtelennek tűnő feladatot: egy ország szétosztását rendszerének egyidejű támogatásával. A francia államférfiak egyébként minden mástól eltekintve is úgy érezték, hogy e kettős elkötelezettséget morálisan sem tudják összeegyeztetni. Hogy szövetségesei előtt mag j magát mentse „magyarophil" politikája miatt, az „új magyar demokrácia" vezetőjéről éppen a francia kormány alakította ki, méghozzá egyik napról a másikra, a „perfid Károlyi" politikai képét. 16 Kende János VÖRÖS MÁRCIUS Március 20-án, csütörtökön reggel nem jelentek meg a lapok. Budapesten általános nyomdász-sztrájk robbant ki, s az akció, egy korabeli summázat szerint, „a kommunista végrehajtó bizottság jól sikerült munkájának eredménye" volt. Sajtó nélkül maradt a főváros, amikor a levegő amúgy is tele volt feszültséggel a kommunisták kiszabadításáról szállongó hírek, a választási küzdelmek atrocitásai (a polgári pártok választási gyűléseit több ízben szétzavarták a szocialista munkások), a küszöbön levő kormányválság miatt. Ebben a helyzetben, 1919. március 20-án délelőtt a győztes nagyhatalmak katonai missziójának vezetője, Vix francia alezredes jegyzéket nyújtott át Károlyi Mihály köztársasági elnöknek. A jegyzék tartalmazza a győztesek döntését: új demarkációs vonalat jelöltek ki, amely Szegedtől, Hódmezővásárhelytől, Debrecentől nyugatra húzódik s a magyar csapatokat 10 napon belül vissza kell vonni erre a vonalra. Vix alezredes azt is közölte: ha a jegyzékre 21-én estig nem kap feltétlenül igenlő választ a missziók azonnal elhagyják Budapestet. A szemérmetlen ultimátumot a kormány, a koalíciós pártok és maga Károlyi is elutasították, s megkezdődtek a tárgyalások a helyzet megoldására. Ülést tartott a minisztertanács, elhatározta a kormány lemondását s a jegyzék visszautasítását. A miniszterek többsége azt kívánta, hogy Károlyi nevezzen ki egy tiszta szociáldemokrata kormányt. Károlyi is ezt látta jónak, s az új kormány élére Kunfi Zsigmondot szánta, ám korrekt politikus lévén tájékozódott a jobboldal szándékai iránt. Közvetítők útján felvette a kapcsolatot az ellenforradalmi, nacionalista ellenzék vezérével, Horthy későbbi miniszterelnökével, Bethlen István gróffal, aki az ultimátum elfogadását ajánlotta, s tagadólag válaszolt arra a tapogatózásra, hogy hajlandó lenne-e egy nemzeti egységkormány vezetését vállalni. Bethlen ugyanakkor Vixhez fordult, kérve az ország, de legalább a főváros megszállását, mert csak így lett volna hajlandó vállalkozni a „rend" helyreállítására. Az MSZDP vezető szervei március 20-án és 21-én szinte szakadatlanul tanácskoztak. A pártvezetőségben, a pártválasztmányban az az álláspont alakult ki, hogy a szociáldemokrata párt a kommunistákkal megegyezve vegye át a kormányhatalmat. Ez ellen csak a jobboldal 2—3 képviselője lépett fel, míg a munkástanács és a katonatanács egyhangúlag a megegyezés, illetve az egyesülés álláspontján volt. Még március 21-én délelőtt elküldték a szociáldemokrata baloldal képviselőjét, Landler Jenőt a Gyűjtőfogházba, hogy tájékoztassa a KMP vezetőit a helyzetről. A délutáni órákban az MSZDP hivatalos tárgyaló bizottsága követte Landlert. így írt erről az eseményről a szemtanú, Szántó Béla: „Elérkezett a látogatási idő. Az elvtársak valósággal özönlöttek hozzánk a fogházba... Munkásgyűlés követeli Csepelen a KMP vezetőinek szabadonbocsátását. Siklós Péter reprodukciói