Budapest, 1978. (16. évfolyam)

2. szám február - Konrádyné dr. Gálos Magda: Városmajor utca

a Budai Vigadó, a Szent Gellért emlékmű, a városmajori kis templom és számos emlékművünk építőjéé. Itt lakott haláláig, és itt lakott sokáig fia, Árkay Bertalan építész is, aki a városmajori nagy templomot alkotta. Felesége, Sztehlo Lili iivegablaktervező remekei az ablakok. Az Árkay lakóház két igen különböző épületrészből áll, amelyet olyanforma árkád köt össze, mint ami a templomtól a harangtoronyhoz vezet. A ház érdekessége még, hogy gipsz díszei Vilt Tibor első szobrászmunkái voltak. Igen szép a kovácsoltvas kertkapu. Berény Róbert. Kossuth és Munkácsy-díjas festő és grafikus, a „Jéghordás" és a hanglemezborítókon is szereplő „Csellózó nő" alkotója, a kényszerű emigrációból hazatérve a 36. sz. házban lakott. Csodálkozva hallotta Vilt Tibor Munkácsydíjas szobrászunk (46/b), hogy szép otthona az öreg Zichy ház, milyen életmentő szerepet játszott az ostrom idején. Egykori tulajdonosai raktárféle helyiséget emeltek az udvaron levő csap körül. Ebből nem vízvezetéki, hanem kútvizet lehetett pumpálni. Itt álltunk hosszú-hosszú sorban ivóvízért 1944—45 telén, amikor a vízvezeték errefelé már nem működött. Megesett, hogy egy nyugat felé visszarepülő vadászgép mélyebbre ereszkedett és a géppuskatűz valakit kiütött a sorból. . . V'lt Tibor másfél évtizede lakik itt. Műterme a Várkert kioszkban van. Elhunyt feleségének, Schaar Erzsébet Munkácsy-díjas szobrásznak ebben a házban volt a műterme. Itt alkotta portréit, kisplasztikái és páratlanul egyéni nagy műveit is, Glatz Oszkár Buják környékén és más napsütötte domboldalon festette legtöbb képét. Kész képei mellett mindig hozott magával vázlatokat, emlékezetébe raktározott elképzeléseket is, amelyek itt, a 32. a—b sz. házban nyertek végső formát. Ha találkoztunk az utcSn, kinyitotta kis háromlábú bőrszékét, és üldögélve mesélte élményeit. Befejezetlen képeinek gyerekalakjait az utcában nézte ki magának. Halápy János festőművészé, a derűs csendéletek, finom színárnyalatú virágok festőjéé volt a 13-as ház. Nem lehetett eleget nézni nyugalmat, derűt árasztó képeit. Vigh Tamás szobrászművész, sok portré, köztéri alkotás mestere, a modern plasztika kiváló képviselője a 16. sz.-ban lakik. Az utca elején lakott egy ideig Törőcsik Mari és a vége felé Ferencsik János. Ki győzné felsorolni hány zenész, filmes, író és tudós lakott, lakik még most is itt ? Ma helye sincs meg többé. Keresem, De nem tudom hol állt és hova lett . . . Heltai Jenő: Éjjel a házak . . . A nagybátyámnak háza volt Budán, A régi zöldlombos Városmajorban . . . Voltak a művészet vonzókorén kívül is érdekes alakjai az utcának. A mai rendelőintézet helyén (12. sz.) vol; Horánszky Lajos háza, benne tizenhatezer köteten felüli magánkönyvtára. Néha megjelent az ablaknál és ott vizsgálta nagyítóval egy-egy ritkaságát. A Micherl-kert (28. sz.) sokszor váltott tulajdonost; a nyaralót többször átépítették. A múlt század végén Bikafalvi Aíáthé Domonkostól vette meg a Bánffy család. E század elején Semsey László tulajdonába került. Ma is Semsey kastély néven emlegetik. Földszinti része több családnak nyújt otthont. Az óriási parkban valamikor sok szép szobor állt, két mitológiai alak, nem tudjuk mi módon, a Keleti Károly utca 11—15-be, a Mayláth-házak udvarára került. A tulajdonos özvegye „az öreg Semsey grófné" érdekes egyéniség volt. Gyermekei, jóval a háború előtt, elhagyták az országot. Öt hiába hívták, a költőt idézte: „Itt élned, halnod kell". A kastélyt sok bombatalálat érte, fürdőszobájában húzta meg magát — és oroszul tanult. Alig néhány napja szabadult fel környékünk, ő már rendületlenül megtette napi sétáját a háztömb körül. Szikár alakjával, nagykarimájú kalapjában furcsa jelenség volt, amikor mindenki bekötött fejjel járt. Nem zavarták a még eltakarítatlan lótetemek. Ezüstfejű botjával böködte az utat, mert rosszul látott, de nyugalmából nem lehetett kizökkenteni. Akkoriban elpusztultak a kerítések, szabad dzsungellé olvadtak össze a kertek, indiánosdik paradicsomává. Egyik délután megszeppent kisfiú zörgetett: „Néni, fusson, gúzsba kötötte fiát az az ellenséges törzs és már fenik a kést." Mire megtaláltam bozóton, tüskén át a megkötözött gyereket, az ellenséges törzsnek híre-hamv a sem volt. Negyven évvel ezelőtt csendes, lombos budai utca volt. Kisvárosias. Az embere', ismerték egymást. A házak többsége legfeljebb egy emeletnyi magasságot ért el. Azóta modern,, sokemeletes épületeket emeltek a szétbombázottak, az elavultak helyébe. Néhány elhanyagolt műemlékén kívül ócska, korszerűtlen kis házak is csúfítják még az utcát. Ha megrezzenünk is, amikor a dübörgő bulldózereket halljuk, örülünk az újnak. Szívesen nézzük „A Városmajor utca építésének" a Csaba utcai kereszteződésnél kitett rajzát. Elhalványul a múlt, de néha egy kis nosztalgiát érzünk, mint a költő: A 11-es számú ház udvarán álló késő barokk lépcső Klasszicista műemlékház (Városmajor u. 60.) 37