Budapest, 1978. (16. évfolyam)

2. szám február - Dr. Bartke István: Még egyszer az iparfejlesztésről

A kérdésben, hogy a főváros építsen-e lakásokat, Ferenczy Imre tervezetével következett be a fordulat. Látnunk kell azonban azt is, hogy e fordulat nem csupán Ferenczi vagy Bárczy István érdeme, hanem elsősorban annak köszönhető, hogy 1905—10-re módosult a klaszszikus szabadversenyes kapitalizmus eszméje. Ez az a korszak, amikor a gazdaság irányításában az állam egyre nagyobb szerepet játszott, céljainak érvényesítése érdekében egyaránt élt közve;ett és közvetlen eszközökkel. Ferenczi a lakásreform-koncepciók történetével összefüggésben látta ezt: nálunk a lakáskérdés tekintetében eddig teljesen a »laisser faire, laisser aller« elve uralkodott. A múlt század elején még a nyugati államokban is úgy vélték, hogy az államnak és szerveinek éppoly kevéssé kell a lakáskérdéssel és a lakásszükséglet fedezésével törődnie, mint bármely más áru kereskedelmével. A gazdasági erők szabad játéka, a szabad verseny és a póráz nélkül érvényesülő önérdek a lakáspiac terén is a legszebb összhangot fogja teremteni a lakáskereslet és a lakáskínálat között. A tényleges fejlődés, a mind tűrhetetlenebb bajok igazolták azonban . . . , hogy a keresletkínálat törvénye nem folyik oly független önállósággal, mint bármelyik más közönséges kereskedelmi árunál." Városi lakáspolitika A be nem avatkozás elvének elvetésével átfogó koncepció kidolgozása vált lehetővé. Az orvoslásra váró jelenségeket a három elemző többé-kevésbé feltárta: meg kell oldani a legszegényebb, albérletben és ágybérletben meghúzódó rétegek, albérlő és ágy bérlő tartására kényszerülő munkások, valamint a kisebb jövedelmű középosztálybeliek lakáshelyzetét, mindazokét, akik a lakbéreknek jövedelmükhöz viszonyított magas szintje miatt nem tudtak azon a szinten lakni, mint amelyet — Neményi Ambrus megfogalmazásával élve — társadalmi állásuk kijelölne számukra. Ferenczi a közvetlen hatósági megoldásra nem látott lehetőséget. Koncepcióját a lakástermelő- és lakbér-piac működési zavarainak kimutatására, s ennek alapján a magántőkére épülő lakástermelés újraszabályozására építette, hogy a lakástermelés összhangba kerüljön azokkal a lakásnormákkal, amelyekért — véleménye szerint — a társadalomnak kell felelősséget vállalnia. Föltárta a telekárak és építési költségek rendkívül magas szintjének okait, az adópolitika, az építési szabályzat, a városrendezési és övezeti terv hibáit. Koncepcióját 1910-ben adta közre legteljesebb formájában „Községi lakáspolitika és lakásügyi intézmények" című művében. E koncepció körvonalait jól láthatjuk a szerző alábbi megfogalmazásában: ,,A községi lakáspolitika feladatai tudvalévőleg két nagy csoportba sorolhatók. Az első csoportba bizonyos közigazgatási intézményeket sorozunk (lakás-statisztika, lakásközvetítés, lakásügyi tanácsadó és lakásfelügyelet), amelyek a lakásviszonyokat megjavítják anélkül, hogy magát a lakástermelést közvetlenül szociális irányba befolyásolnák. A második csoportba az egész városépítési ügyet és városfejlesztést érintő és kivált az olcsó és egészséges kislakások termelését előmozdító lakáspolitikai reformok tartoznak (építési szabályzat, városszabályozó terv. telekpolitika, adópolitika, lakásbér biztosítás stb.)." Ferenczi tehát mindenekelőtt a magánvállalkozás serkentését és egyben szabályozását tűzte ki célul, mivel véleménye szerint lényeges változás csak a magánvállalkozástól remélhető. Éppen ezért a magánvállalkozás szabályozására fektette a legnagyobb súlyt. A fővárosi kislakás építési akció ennek a koncepciónak része, éppen ezért nem is ,,intézményes lakásreformnak", hanem ,,hatósági ínségakciónak" nevezi. ,,Bármennyire is szükségesnek tartjuk — írja — a jelenlegi kivételes viszonyok között, hogy a székesfőváros lakásépítési programját mentől előbb és mentől nagyobb mértékben keresztülvigye, mégis óvakodnunk kell attól, hogy a lakásügyi program ezen részének reális hatását a lakásínség csökkentése, a lakbérek alakulása és kivált Budapest lakásviszonyainak gyökeres, intézményes és állandó megjavítása szempontjából túlértékeljük. Nem az egynéhányezer kislakásnak és népszállónak felépítése a főváros lakásprogramjának súlypontja, hanem annak a felismerése, hogy a székesfővárosnak a jövőben rendszeres és előrelátó lakáspolitikát kell folytatnia!" A főváros 1907 márciusi közgyűlése ilyen megfontolások után fogadta el a fővárosi kislakásépítési akció tervét, s az 1907. július 3-i közgyűlés úgy döntött, hogy amíg a bizottmány és a tanács a főváros kislakásépítési akciójának tervét kidolgozza, addig a IX. kerületben, a Lóversenytéri dülő és a Gyáli út mentén, kb. 6000 négyszögölnyi területen, maximum 1 millió korona értékben kb. kétszáz egy- és kétszobás lakást, valamint esetleg egy óvodát és iskolát magában foglaló háztömb-csoportot építsen. E határozat eredményeképpen a főváros 1908-ban elkezdte a Gyáli úti építkezéseket. 1909-ben beköltöztek az első lakók. Ez idő alatt a tanács kidolgozta az akció tervét, melyet 1909 márciusában ,,a polgármester lelkes fellépésének hatása alatt" a közgyűlés elfogadott. ,,A polgármester eredeti programjában — írja Ferenczi Imre — . . . 63 millió korona megszavazását kérte 3000 kislakás, 5 népszálló, 60 baraklakás, 2 népház, 1600 tisztviselőlakás és 500 nagyobb polgári lakás céljaira . . . A nagyobb tisztviselő és polgári bérlakások építése nem nyerte meg az illetékes tényezők hozzájárulását, úgy hogy az 1909-ben megindított építő akció — az iskolák építése mellett — öt év alatt 30 millió költséggel felépítendő 4000 egy-háromszobás kislakás építésére és bizonyos különös jellegű szociális építmények (népszálló, népház, műhelyház, műtermes házak, szükséglakások) létesítésére irányult. A közgyűlés az eredeti programot csak keretnek kívánta tekinteni, amelyen belül a felmerülő szükséglethez képest szavazott meg hitelösszegeket." Az építkezések során elkészült 24 többemeletes kislakásos bérház, többségükben egykétszobás lakásokkal, 17 földszintes telep, 2806, majdnem csupa szoba-konyhás lakással, megnyílt egy népszálló 439 hálófülkével, valamint egy népház 180 hálóhellyel. Az építkezések eredményeképpen a város alkalmazásában álló hivatalnokok legalsó rétegeiből, a városi vagy állami alkalmazásban álló munkásság legfelső rétegeiből, többségükben folyamatos munkaviszonnyal rendelkező szakmunkásokból, valamint — ahogy az az épületek típusából is látható — az ideiglenesen, esetleg állandóan Budapesten tartózkodó napszámosok sorából jutottak egyesek lakáshoz vagy „hálóhelyhez". * A kislakásépítési akció kezdete előtt is épültek már kislakások, illetve szükségbarakok a fővárosban. Gerlóczy Károly alpolgármestersége alatt, az 1885-ös valamint az 1893-as kolera idején, amikor egészségügyi okokból gyors, határozott lépéseket kellett tenni a járványok fészkéül szolgáló legegészségtelenebb pincelakások és más „túltömött" lakások felszámolására. Az így létrejött, összesen 8 szükségbarakk telep 135 szobájában 1462 férőhely volt. Emellett 1897 óta működött az a négy Kén utcai, 96 lakást magában foglaló mintaház, amelynek felépítéséről szintén Gerlóczy Károly javaslatára döntött a székesfőváros tanácsa, hogy mintát nyújtson velük a magánvállalkozók számára, ,,amely után mindenki láthatja, hogy mi módon fektetheti be tőkéjét ily vállalatba legalább annyi kockázat nélkül, amennyiben a lakások olcsósága mellett is bizonyos előnyös számvetést csinálhat". Bár Ferenczi a fővárosi kislakásépítési akció tervét egy jóval szélesebb lakásreform részeként képzelte el, sokan mégis a reálisnál nagyobb várakozással néztek a fővárosi építkezések eredményei elé. 1913-ban — az akció negyedik és a háború kitörése miatt egyelőre utolsó évében — az átfogó lakásreformtervezet sürgős megvalósítása érdekében vitába szállt az efféle nézetekkel: ,,Az akció célja volt a múlt évtizedben a fővárosban előállott abszolút lakáshiány, lakásdrágaság és lakás-zsúfoltság további párhuzamos fokozását feltartóztatni azáltal, hogy a kislakásépítéstől teljesen visszavonult magánvállalkozás helyett legalább a lakosság természetes szaporulata számára teremtsenek elő megfelelő számú egészséges és mérsékelt áru kislakást . . . De az akció, eddigi impozáns méretei dacára is, a legkiáltóbb lakásínség megszüntetésén túl fekvő céljait nem érte el . . ." Ámde a lakásépítő akció, mely csak a lakásínség tünetei ellen vehette fel a küzdelmet, azzal a veszedelemmel is járt, hogy a nagyközönség ma benne látja Magyarországon a lakásreformot, és a bajok gyökereit orvosló építési és lakásreformok iránt közönnyel van. Tényleg azonban ez a nagyarányú akció leghatásosabban igazolta be azt, hogy a városfejlesztés átszármazott hibás feltételei mellett a nagyarányú, teljesen adómentes, nagyüzemű, és mindenféle különös kedvezményekkel működő hatósági építkezés sem tud, a dolgos tömegek kereseti viszonyaitól és egyéb létszükségleteitől megengedett bérek mellett, tisztán családi használatra egy- és kétszobás lakásokat építeni." 13