Budapest, 1978. (16. évfolyam)

2. szám február - Dr. Bartke István: Még egyszer az iparfejlesztésről

iparfejlesztésről val oldják meg, mint nagyobb arányú eszközbefektetéssel és a már lekötött munkaerő üzemen belüli újraelosztásával. Ezért nyilvánvaló, hogy a vállalatok saját fejlesztési forrásaikat szívesen fektetik be olyan területeken, ahol „külön" ráfordítás nélkül jutnak szabad munkaerőhöz. A termelési tényezők, mindenekelőtt a termelőeszközök széttelepülése — azok újratermelésén, a beruházási tevékenységen keresztül — nemcsak Budapestre, hanem minden olyan ipari centrumra jellemző, amelyben viszonylagos munkaerőhiány alakult ki más területekhez képest. Ennek az irányzatnak az érvényesülése egyben arra is utal, hogy az általános gazdaságpolitika és a területfejlesztési politika összhangban volt és van egymással. A budapesti ipar korlátozására tett intézkedések hatásának több tényezőt figyelembe vevő értékelése szempontjából a városfejlesztési meggondolások általános vonásainak áttekintése is szükséges. Ismeretesek azok az intézkedések, amelyek a népesség fővárosba való bevándorlásának visszafogását szolgálják. Vajon milyen körülmények indokolják ezeket? Más közelítésben úgy is feltehető a kérdés, hogy Budapest spontán és „minden határokon túli" növekedése megfelelne-e gazdasági és területfejlesztési politikánk céljainak. Kapcsolata a fővárosi ipar fejlesztésével kézenfekvő. A munkaerő (népesség) tetszőleges — illetőleg az ipar igényeihez mért — bevándorlása esetén az ipar fejlesztése elé nem állt volna munkaerőkorlát a jelenlegi értelemben. A közelebbi vizsgálat arról győz meg, hogy a területfejlesztési politikát kialakítóknak nem állt rendelkezésére túlzottan széles sáv, amin belül a főváros jövőbeli fejlődéséről dönteni lehetett. Az ország gazdasági fejlődésének feltételeit figyelembe véve minden olyan elgondolás, ami lényegesen gyorsabb ütemben növekvő népességű Budapestet eredményezhetett volna, irreális volt. Ennek egyik fő okát az urbanizáció elviselhető ütemében, a másikat pedig a fejlesztési erőforrások allokációjában lehet keresnünk. Az urbanizáció magyarországi ütemét (itt, leegyszerűsítve, a falusi népesség városba költözését értve az előbbi fogalmon) többen elemezték, értékelték, bírálták az elmúlt években. A bírálók — akik a folyamat sebességét vizsgálták, és annak „lassításáról" beszéltek— nem mindig vették figyelembe azt a nyilvánvaló összefüggést, hogy az urbanizációnak összhangban kell lennie a gazdasági fejlettség fokával és ezzel együtt a népgazdaság teherbíró képességével. Az urbanizáció egyik sajátos vonása, hogy új szükségleteket hoz létre, illetőleg a meglevőket magasabb színvonalon elégíti ki. Olyan keretek között kell tehát tartani a folyamatot, hogy az említett szükségletek ténylegesen kielégíthetők legyenek. Minden más meggondolás irreális célokhoz vezet. Ha az urbanizáció sebessége túlzottan gyors, akkor a kielégítetlen szükségletek miatt feszültségek keletkeznek, pl. a lakás-, intézményellátás stb. terén. Ismeretesek azok a feszültségek, amelyeket Budapesten és más nagyobb városokban fel kell oldani. Ezek lété arra utal, hogy az urbanizáció sebessége nem maradt el az objektív lehetőségek mögött, inkább valamelyest megelőzte azokat. Budapest népességének a tényadatokat lényegesen meghaladó ütemü növekedése az urbanizáció országos folyamatának felgyorsulását okozta volna, tovább feszítve a gazdasági erőforrások által meghatározott kereteket. A meglevő hiányok pótlására hozott intézkedések és erőfeszítések ellenére további jelentős feladatok várnak a fővárosra, jelenlegi lakosságának társadalmi szolgáltatásokkal való ellátása terén. A népességszám nagyobb arányú növekedése hosszú időre kitolná e feladatok megoldását. A társadalmigazdasági korlátok egyéb területeken is jelentkeznek. így pl. abban, hogy Budapesten mint világvárosban az egy főre jutó szükségletek lényegesen magasabbak, mint a kisvagy középvárosokban, hogy a környezeti ártalmak semlegesítése fajlagosan nagyobb ráfordítást igényel, hogy a lakossági pénzeszközök bevonása az infrastruktúra fejlesztésébe korlátozza a források felhasználásának térbeli mobilitását stb. Az eddigiekben a területfejlesztési politika és az objektív gazdasági (pénzügyi) feltételek összhangját érintettem. A gazdasági oldalról való megközelítés mellett külön is vizsgálni kell a társadalompolitikai célokat, amelyeknek realizálását a gazdasági (gazdaságossági) megfontolások is szolgálják. Kimutatható a közvetlen kapcsolat társadalompolitikai céljaink és a területi fejlődés megvalósult folyamata között. Ez utóbbi messzemenően szolgálta az előbbieket. Társadalompolitikai céljainkkal sem fér össze olyan koncepció, ami a főváros kiemelt fejlesztését, súlyának további gyarapítását valósítaná meg, elsősorban a vidéki városok rovására, a meglevő különbségek további növelésével. Ugyanakkor viszont társadalom- és gazdaságpolitikai szempontból is káros magatartás lenne a területi struktúra pozitív vonásait, a koncentrációk által képviselt hatékonyságot csökkenteni, Budapest termelőerőit „széttelepíteni". A főváros viszonylagos túlsúlyának arányos csökkentésével párhuzamosan, részben az így felszabaduló erőforrások felhasználásával, jelentős közeledés valósult meg az elmúlt évtizedek alatt az ország egyes területei között a gazdasági fejlettség és az életkörülmények tekintetében. Példaként említhető az Alföld iparosításának fejlődése és felzárkózásának tartós irányzata. A 6o-as években tapasztalható munkaerő-foglalkoztatási gondok lényegében megoldódtak. Létrejöttek az alapvető feltételek a termelőerők mennyiségi növelésén túl azok minőségi fejlesztéséhez, az intenzív fejlődéshez. Az Alföld népességszáma, mivel a térség az ország munkaerőellátójának funkcióját is betöltötte, hosszú időn keresztül csökkent. A tervszerű gazdaságfejlesztés hatására ez a tendencia az 1970-es évek első felében megállt, a lakosság száma az Alföld egészét tekintve már emelkedett a IV. ötéves tervidőszak alatt. Felgyorsult és kiegyenlítettebbé vált az alföldi városok fejlődése is. Ezzel párhuzamosan az átlagot meghaladó ütemben javultak az életkörülmények is. A valóság tehát meggyőz minket arról, hogy nem kell tartanunk az Alföld elnéptelenedésétől. Természetes azonban, hogy — miként az ország más területein — az Alföldön is érvényesülni fognak a területi fejlődés általános tendenciái a jövőben is. (Urbanizáció, koncentráció a termelés és népiesség területi elhelyezkedésében stb.). Megmaradnak azok a területi különbségek, amelyek a települési viszonyok eltéréseiből objektíven adódnak, illetőleg a települési viszonyok különbségeinek mérséklésével párhuzamosan csökkenthetők. Illúziókból táplálkozik ezért az olyan összehasonlítás, ami a budapesti agglomeráció és az Alföld népsűrűségét állítja párhuzamba. összegezve: a termelőerők, a fejlesztési források és eszközök, a népesség területi elhelyezkedése, az előbbiek térbeli koncentrálódása bonyolult kölcsönhatások, különböző típusú objektív adottságok figyelembevételével minősíthető. A tervezésnek egymással ellentmondó szempontokat, követelményeket kell mérlegelnie s megtalálni az optimális mértéket a szerkezeti átalakításban, a fejlesztés sebességében stb. Budapest és a vidék, ezen belül egyes megjelölt térségek egymáshoz viszonyított arányának kialakítása — tervezés-technikai megközelítésben tehát — ilyen optimum-feladat. Bonyolultságánál fogva az átalakulás mértéke bizonyos határok között vitatható lehet, az általános tendenciák érvénye azonban kétségtelen. 29