Budapest, 1978. (16. évfolyam)

2. szám február - Feszty Masa: Otthonaim

nyörü kis egzotikus, csilingelő hangú madarak, mintha mind azt mondanák: hát mi nem jelentünk neked semmit ? Nem éreztetjük veled az otthon melegét? És a szép régi bútorok, ha nem is az én öreg barátaim, de befogadtak, és szeretetet lehelnek felém. Igen. Ez a domaházi parókia, ahol Nagy János plébános falusi arányokban, de a cinquecento és a renaissance főpapjainak és fejedelmeinek a müvészetszeretetével, érzékével lehetővé tette egész életem vágyát: teljes remetei magányban, gondtalanul csak festeni, és úgy, ahogy a szívem diktálja, a történelem egyik legszebb alakját: Szent Erzsébetet. Az adakozó, az elnyomottak szeretetében saját otthonát, életét feláldozó, a szeretetért, az adásért mindent vállaló Árpád-házi szentet, gyermekkori ideálomat festem triptichon alakjában itt ebben a kis faluban. Domaháza, drága palóc népével, most már harmacfik otthonommá vált. (Csigó László felvételei) 21