Budapest, 1978. (16. évfolyam)

2. szám február - Feszty Masa: Otthonaim

Feszt/ Árpád Bajza utca, áldott gyermekkor! Tizenkét éves koromban vége lett. Szüleimnek Jókaitól, az ő „Pápijuktól" kétszer kellett búcsúzniuk. Először, amikor megnősült, és elment tőlünk, új lakásba költözött. Majd rá nemsokára, amikor az örök lakásba költözött. Akkor érezték, és éreztem én is igazából, hogy nincs, nem jön vissza többé otthonába. Vége szakadt a reménykedésnek. Most már csakugyan üres lett a ház. Apám egészsége, szíve, idegrendszere is napról napra gyengült, romlott a Körkép emberfeletti munkája óta. Mind a ketten: Édesapám és Édesanyám is csendesebb, emlékektől kevésbé terhes lakásba vágytak. Kiadhatták volna az emeletet, és az így kapott összeg fedezte volna a költségeket ugyanúgy, ahogy nagyapával is mindent feleztek. De még a gondolata is borzasztó volt, hogy idegen lakjék Pápi szobáiban! Eladására is ezért nem tudták rászánni magukat, pedig gazdag nagytőkés sznobok egész vagyont adtak volna érte. Hónapokig tartott a lelki vajúdás. Valóságos siralomház volt nálunk. Esténként eljöttek a jóbarátok, hiszen egész Budapest író- és művészvilága siratta azt a parnasszusi szellemi életet, amit Jókai otthona jelentett. Egy ilyen emlékeket sirató estén — jól emlékszem, tizenkét éves értelmes gyerek voltam már — Bródy Sándor, apám legkedvesebb barátja, hirtelen felugrott, s mint akinek látomása van, szinte kiabált: „Árpádkám, sose búsuljatok! Ti kimentek ugyan, de Móricz bácsi visszaköltözik, és itt fog lakni tovább, csak a teste lesz a Kerepesiben, lelke az ő Sándorjáéval itt fog élni továbbra is! A Petőfi Társaság házat akar venni. Herczeg Feri az elnök, rohanok hozzá, még biztosan ott találom a Pannóniában, ott vacsorázik mindig!" Félóra se telt el talán, máris jöttek együtt Herczeggel, ragyogó arccal. Összeölelték apámat, s az egész, addig szomorúságba gubódzott társaság most már boldogan ünnepelte Bródyt remek ötletéért. Félév múlva meg is nyílt a Petőfi-Jókai Múzeum. A földszinten Petőfi kapott helyet, az emeleten, régi lakásában a Nagyapa. Édesanyám rendezte el a dolgozószobát teljesen úgy, ahogy volt. Újra szép lett a lakás. És most ? Csontkollekció. Legfeljebb antropológusok, ha látogatják. Más senki. Nem volna erőm bemenni. Ritkán járok arra, de ha igen, messziről azért megszemlélem. Nem ülnek már a kis oroszlánok a homlokzati balkon szélén, a szőlő sem fut fel a falon, pedig milyen jó volt az ablakon kinyúlva csipegetni belőle. Az utcára nyíló vasrácsos ajtó még megvan, és a régi, rozsdás levélszekrény is. Milyen izgatottan nyitottam ki minden szombat délután várva az Én Újságomat, majd a Magyar Lányokat ! Ez volt az első otthonom. Csak lakások... Szüleimmel még a Damjanich utcában meg az Aréna úton laktunk. Apám halála után Anyám kivitt Münchenbe, hogy tanuljak és felejtsek, megnyugodjak. A Margitszigeten A Feszty család. Balról az első Feszty Árpád, Feszty Masa a negyedik 19