Budapest, 1978. (16. évfolyam)

12. szám december - Tamás Ervin: Szarvas

partnerokkal kötöttünk együttműködési megállapodást, később egy jugoszláv céggel, utoljára az olaszokkal: a kooperációs termelés eléri már a 800 ezer dollárt! így bővíthetjük a választékot a hazai boltokban. Szarvas sajátossága a szövetkezeti ipar. A négy ipari üzem — négy szövetkezet. Együtt csaknem 900 millió forintot termelnek, s dicséretükre legyen mondva: ott segítenek a városnak, ahol csak tudnak. A Vas- és Fémipari Szövetkezet például 16 millió forintot költ építőipari részlegének korszerűsítésére: Szarvason ugyanis 1980-ig 350 kislakást kell felépíteniök. 1980-tól pedig — elképzeléseik szerint — átállnak a „blokkos" technológiára. * Idézzünk a „Címer-ABC" rövidre fogott várostörténetéből: „A város címerében levő szarvas a település első ismert címerében is szerepel, a város elnevezésére utal. A zöld mező a fejlett mezőgazdasági kultúrát, a háttérben az ezüstszínű hul-Az arborétum A Szarvasi Állami Gazdaság és a Tiszántúli Talajjavító Vállalat központja hőszabályozóst készítenek. Nem régi keletű harmadik kooperációs megállapodásuk sem, amelyet egy olasz céggel kötöttek jó és szép világítótestek gyártására. — Divat a csillár, a lámpa. A divatot pedig követni kell — tartja az elnök. — Egyedül nem volna erőnk a lépéstartáshoz, ezért szorgalmazzuk a minél nagyobb és többrétű termelési kooperációt. Először osztrák lámvonal a Köröst, a szarvas agancsai között a sugaras aranyszínű nap a tudományt, a haladást szimbolizálja." Szarvas és környéke mind a kőkorszakban, mind a bronz- és vaskorszakban lakott település volt, később fontos révátkelő. A helység nevét adó Szarvashalom embernek, állatnak menedéket nyújtott, a honfoglaló magyarok is letelepedtek itt. A középkorban már jelentős falu, palánkvára azonban a törökök kiűzése után elpusztult. A kietlen pusztasággá vált vidékre 1722-ben Harruckern János szlovák és magyar családokat hozott, s a település hamarosan mezővárosi státust és vásártartási jogot nyert. A XVIII. század végén Tessedik Sámuel, a nagy magyar agrár- és pedagógiai reformer szerzett hírnevet a városnak. 1780-ban mezőgazdasági és ipari iskolát alapított Szarvason. A település fejlődését előnyösen szolgálta a mezőtúri, a mezőhegyesi vasútvonal és a villanyhálózat kiépítése. A szarvasi ipari és földmunkások odaadóan vettek részt a Tanácsköztársaságért vívott harcban. „Ki fognak kelni ama virágok, melyeknek magvait talán idő előtt, talán terméketlen földbe, jó remény fejében elvetettem ..." — bizakodott egykor Szarvas lelkésze, Tessedik Sámuel. Hogy honnan kászálódott a szellem napvilága felé a település, Tessedik naplójegyzetéből is kiolvasható: az utcák keskenyek, egyenetlenek, nevezetlenek, szeméttel és ganéjjal teljesek, s imitt-amott döglött kutya s macska ..." Furcsa egy lelkész, aki ilyesmiket ír: „Az emberek mindennap kétszer, sőt háromszor mennek kedves templomukba, és még sincs kenyerük. De nem csoda, hiszen 3—4—500, sőt 600 legjobb munkaórát imádkozással töltünk el és kötelességszerű munka nélkül tettünk tönkre." Természettudományos műveltség és társadalomtudományok iránti fogékonyság párosult benne a kitartó népműveléssel. A mezőgazdaság fejlesztésének propagálója, iskolareformer; nézetei a haladó polgárság gondolatvilágát tükrözik. ,,Mennél nagyobb a szabadság és a tulajdon, annál könnyebben lehet az adóra valót megkeresni, s az adókat viselni. Mit kell cselekedni, hogy ezeket feljebb verhessük? Szabadságot és tulajdont adni!" — írja egyik könyvében, melyben az ideális falu körvonalait rajzolja meg. Szarvas hű maradt lelkésze Tessedik Sámuel szobra emlékéhez. Bár 1806-ban bezárja kapuit a gazdászati és ipariskola, szelleme tovább él. Szarvas ma is otthona a mezőgazdasági kutatásoknak, iskolaváros és a környezetvédelem egyik mintavárosa. Az egykori lelkész kezdte meg a mocsarak, a belvizek lecsapolását, a csatornahálózat kiépítését, ő honosította meg a lucernát, az akácfát és a répát, ő kezdte termővé tenni az alföldi sártengert. Mai követői, az Öntözési és Rizstermesztési Kutató Intézet munkatársai növényeket nemesítenek, s az öntözés egyre hatékonyabb módszereit dolgozzák ki. Szarvason kapott helyet az ország egyetlen öntözéssel foglalkozó, felsőfokú agrártanintézete, s itt működik a Haltenyésztési Kutatóintézet is. Kiss Gyula, a Kortárs 1969. szeptemberi számában megjelent szociográfiájában írja: „Tessedik valóságos, majd árnykeze fogja, vezet e népet, örök például, hogy a teremtő gondolat akkor is megleli a tennivalót, ha kísérleti műhelyül nem egy országot, hanem csak egyetlen falut kap a sorstól." Szarvas kitartó település: harmadik alkalommal avatták várossá 1966-ban. A történelem hullámvasútján utazó országrészek hol cammogó csigalassúsággal, hol pedig dinamikus gyorsasággal fejlődhetnek — ez teremtett változó viszonyokat, s ezzel egyetemben sokszor változó települési rangot Szarvasnak. Abban az időben, amikor újra oklevélben ismerték el városi státusát, így írt a Népszabadságtudósítója, Tóth Pál: „Milyennek látják városukat a szarvasiak? Aminta kő-és földkupacokat kerülgetik az emberek, így tréfálkoznak: fel van túrva a főutca, tehát várossá lettünk. De ugyan miféle város ma 11