Budapest, 1978. (16. évfolyam)

9. szám szeptember - Fejér Gyula: Eltartási szerződés

ezen kívül arra is futotta a tanácsiak erejéből, figyelméből, hogy fórumot szervezzenek a kerületben élő eltartottak és eltartóik számára. Az ehhez hasonló kötetlen beszélgetések mindenképpen segíthetnek súrlódásmentessé tenni a kapcsolatokat. És ml más, ha nem ez a cél. Elérni nem könnyű. Nap mint nap halljuk a kesergéseket, hogy siűnöben, lealkonyulóban vannak az egészséges emberi kapcsolatok. Papíron mind több a szabad időnk, de egyre kevesebb időt fordítunk egymásra. Pedagógusok panaszolják, hogy a szülők a nevelés minden teendőjét rájuk testálják, nincs idejük foglalkozni a gyerekkel. És, ha a gyerek felnő, gyakran nem szorít világában helyet apjának, anyjának sem. * Az eltartási szerződést kötő felek ritkán vérszerinti rokonok, többségük ismeretlen, ismerős. Lakva ismerni meg ... — mondja a szólás. Az összekerülök más életformát, műveltséget képviselnek. Nehéz az összeilleszkedés. Emberség nélkül aligha Csigó László felvételei megy. Az életét épphogy elkezdő fiatal gyakran saját bajait sem tudja orvosolni, és ha szerződést köt, másét is vállalnia kell. A tanács nem közvetíthet, címeket nem adhat. De hasznos útbaigazításokat igen. Érdemes tehát minden szerződéskötés előtt felkeresni az illetékeseket. Az bizonyos, hogy a felületes ismeretséggel kötött szerződések többsége nem túl hosszú életű. Ki irigyelné például L. A.-né eltartóit? Az idős nő - ha van félfogadás, ha nincs - bemegy a tanácsra. Már bújnak előle. Lobogtatja kezében a 32 ezer forintot, neki nem kell. Ki akarja tenni a fiatalokat. Honnan van a pénz? Nyilván mástól, aki szeretne betelepülni a lakásba. B. Z.-né három eltartón adott már túl. Nem állják vele a versenyt, menekülnek tőle albérletbe. Egy fiatal pincér eltartási szerződést akart kötni: megismertették egy öregúrral. Rendbe tette a lakást, új bútort vett, tetőtől talpig felöltöztette a bácsit. Aztán egyszer vacsorázás közben villant a kés az öregember kezében, lecsapott az asztalra, majd széles mosollyal jelentette ki: „így szoktam megölni a poloskákat". Kölcsönös az érdek. Ezt belátni nem sikerül mindenkinek. Az jár jól, akinek ezt nem kell magyarázni. Az Izabella utcában özvegy Böszörményi Lászlóné éppen húsz éve kötött eltartási szerződést Kovács Ferenccel. A nénike 87 éves, pompás egészségnek örvend. Az eltartónak pedig nincs ettől a ténytől gyomoridegessége. Tudja, mit vállalt, s erre nem is kell őt figyelmeztetni. Nem egyedüli az ilyen különleges jó viszony. A Murányi utcában özv. Farkasdi Rezsőné ugyancsak csupa jót mond eltartójáról, Háden Izabelláról. Jó lenne, ha őket tekintenék követendő példának. 17