Budapest, 1978. (16. évfolyam)

9. szám szeptember - Fejér Gyula: Eltartási szerződés

Fejér Gyula Eltartási szerződés Egy idősödő asszony a nyílt utcán barátnőjéhez: — Segíts, ha istent ismersz! Nem nekem, dehogy, magamnak még soha nem kértem könnyítést senkitől, de a fiataloknak. Hát igen. Öt éve kötöttek eltartási szerződést egy kedves, magányos nénivel, jól megvoltak, segítve egymást, ahogy Illik. De egy éve a nénike súlyos beteg lett... Ömlik a szó, hemzsegnek a panaszáradatban a latin kifejezések, hiába, a baj a laikusból is szakembert csinál. A faragatlan hallgatódzó pedig figyel tovább, érdeklik a fejlemények. Megtudja, hogy a semmitestű, kis öregasszony agyérelmeszesedést kapott, ami egyre jobban elhatalmasodott rajta. Egy gyógyíthatatlan beteggel, aki otthoni ápolásra szorul, mit csináljanak a kórházban? Kell az ágy annak, akin lehet segíteni. És hazavitték a lányáék az öntudatlan beteget, aki maga alá csinál, bűzlik a lakás, kibírhatatlan az élet. A fiatalok válással, öngyilkossággal fenyegetőznek, ha nem intéz valamit. Közben pedig zokszó nélkül pisiltetik a nénit, etetik, babusgatják, rossz szót tőlük nem hallani, tanú rá az ég. A barátnőnek voltak megfelelő kapcsolatai. Az egyetlen, jogilag sem, az emberség íratlan szabályai szerint sem kárhoztatható megoldásnak az elfekvő ígérkezett. Ám kevés a fóka, sok az eszkimó, az elfekvőben elfeküdni nem megy simán. Sok-sok hónapba telik, amíg jut bely az életből száműzöttnek. Az agyér-elmeszesedéses nénikének igazán könnyen ment a bejutás, protekció itt is létezik. Aztán alig telt el egy hónap, történetünk idősödő asszonya feltárcsázta barátnője telefonszámát, s többszöri köszönömök között elrebegte, hogy alig két órája ismét megüresedett egy ágy az elfekvőben. * Minden magány közül legsötétebb az öregkori. Szívósak a letűnt idők törvényei. Megdöbbenve tesszük le Sánta Ferenc Sokan voltunk-ját, Fukazawa könyvét, a Közelmúlt híradásait. Megdöbbent a hajlottkorúak sorsa. Buzzati kis remeke, a Hajtóvadászat öregekre, a jövőt faggatja. S a jelen öregei? Ma az ország minden ötödik lakója túl van már a nyugdíjkorhatáron. A nyugdíjjal pedig egyszeriben megváltozik, romlik biológiai-egészségi állapotuk és társadalmi helyzetük. A kor előrehaladtával csökken a munkaképességük, a jövedelmük, szűkül a tevékenységi körük, az alkalmazkodóképességük, s a meglazult vagy megszűnt kapcsolatokat nem váltják fel újak. S ami a legrútabb statisztika az ideillők közül: az idős emberek egyharmada teljesen magányosan él. Lakás nélkül nincs egzisztencia. Legyen bár akkora, hogy ágy szekrény beférjen, semmi több, de legyen. Lakni nálunk állampolgári jog, arról kevesebb szó esik, hogy mindenekelőtt állampolgári kötelesség. A csőlakónak nem köszönnek előre, nem teszik félre neki a húsboltban a sertésmájat. Lehet kollégiumban, munkásszálláson, albérletben is lakni, vannak sokan, akik még soha nem tapasztalhatták a külön szoba örömét. Családot alapítani azonban munkásszálláson, albérletben nem lehet. A nagy kitörés: a lakásszerzés. A lakásé, amelyből tízezrével építenek, de még sincs elég. így találkozik a két érdek: a magányos öregeké és a fiataloké. Amikor valakinek megemlítettem, hogy írni szeretnék az eltartási szerződést kötőkről, megkérdezte: Aztán milyen megközelítéssel? Kinek a pártján állok majd véleményemmel, a fiatalokén vagy az öregekén? Tanácstalan voltam. * — Az eltartási szerződés az egyik lehetséges mód a magányos, idős, beteg emberek életfeltételeinek biztosítására — mondja dr. Felméri Imre, a fővárosi tanács igazgatási osztályának vezetője. — Szükség van rá, hiszen az állam nem tudja teljesen magára vállalni ezt a feladatot, és nem is volna tanácsos attól a jogától megfosztani az állampolgárt, hogy otthonában éljen, s ahogy tud gondoskodjék magáról. Általában az elöregedett kerületekben kötik a legtöbb eltartási szerződést. Budapesten 1976 végén 6636-ot tartottunk nyilván. Az elmúlt tíz év statisztikai adatai szerint évről évre 5500—6000 között mozgott az érvényes szerződéskötések száma. Nézzünk körül a VII. kerületben. Egyre kevesebb a lakója. Itt nagyon magas az átlagéletkor, a fiatalok ide alig-alig költöznek, aki teheti, máshol telepedik le. Nemcsak a lakók idősek, vének a házak is. A lakások átlagosan nyolcvanévesek. Szűkek, aprócskák, csaknem a fele egyszobás, 35,9 százalékuk pedig komfort nélküli. Ha a megüresedő lakásokra nincs is túl sok jelentkező, eltartási szerződést annál többen kötnek errefelé. Van egy címem, a lakás az egyik mellékutca omlatag házában van, ahova soha nem süt be a nap. Házmester híján a lakók gondja a takarítás, a szemetelés. Errefelé nemigen lesz egyhamar sortatarozás. A gangon a második ajtón meglelem a keresett neveket. B. néni egyedül van otthon. Kötöget. Lábai fölpolcolva, nehezen jár már. — Mit mondjak? — kérdez a kérdésre. — Egyikünk sem jár panaszkodni a tanácsra, nincs okunk rá. A Pista gyerek, meg a felesége is, nagyon rendes. A fiút — kihajolva a karosszékből, lefelé fordított tenyérrel mutatja — ekkora volt, s már ismertem. Itt lakott a házban. Nem engednek nekem semmit csinálni, igaz, nem is nagyon tudnék. Az utcára is már csak velük jutok le. Otthonba nem vágyom, nem tudom hát, mivé lennék a gyerekek nélkül. Elköszönök, behajtom magam után a konyhaajtót, a gangról besurran a nappali társaság: tigriscsíkos macska. * Ilyen idilli az eltartási szerződéssel létrejött együttlakás? Nem mindig. Hamisítás volna nefri bevallani: szomorú jogintézmény ez, mert az egyik fél, az eltartó, csak akkor nyer, ha a másik, az eltartott veszít, mégpedig azt veszíti el, amiből csak egy van, az életét. Hiszen a szerződés addig tart, s minden addigi fáradozás csak akkor térül meg egy összegben, ha a fiatalnak kiutalják a lakást. Az eltartás polgári jogi szerződés, a felek egymással kötik, nem a hatósággal. Mégis hatósági jóváhagyásra szorul, mert tárgya, a lakás, hatósági elosztású. Hatósági jóváhagyásra azért is szükség van, hogy ne éljen egyik fél se vissza helyzetével, egyensúlyban legyenek az erőviszonyok. Sokszor kell közbelépni. Csepelen például valaki szabályos eltartási szerződést nyújtott be a tanácshoz. Látszatra szabályos volt, de kiderült, hogy az eltartásra szoruló személy nincs szellemi képességeinek a birtokában. Ez azonban nem zavarta az ügyeskedőt, annyira nem, hogy a magatehetetlen öregembert a pincébe költöztette. Másutt az történt, hogy az eltartó, miután megnősült, fogta magát, és az idős asszonyt minden tiltakozása ellenére kirakta a konyhába. Nagyné dr. Sik Margit, a VII. kerületi tanács igazgatási osztályának vezetője élénken tiltakozik. — A közvélemény elítéli a fiatalokat - mondja. - De melyik korosztály? Természetesen az időseké, hiszen azok ráérnek, s ez a fő témájuk. A sok száz jó eltartási szerződés nem csemege az embereknek, a kivételek igen. Bejön hozzánk panaszkodni az egyik eltartott, s mondja: „Nem mossák meg a hátamat!" A másiknak az az örök baja, hogy nem beszélgetnek vele eleget. Mi persze látjuk, hogy ugyanakkor a panaszosnak jobb az öltözéke, a kondíciója, mint korábban. A józan megítélés szerint az érdekek azonosak. A fiatal úgy okoskodik, hogy várományosa egy lakásnak. Kitataroztatja, erre az idős embernek a parányi nyugdíjából nem futotta volna. Aztán valaki felbiztatja az idős embert, ó, én többet adtam volna. Nemritkán 50—60 ezer forintot is fölemészt a lakás rendbetétele. Ki fizeti ezt vissza, ha megromlik a viszony, hová menjen a fiatal? Mert azzal, hogy a bíróság felbontja a tartási szerződést, semmi sincs megoldva. Ott marad továbbra is a lakásban a volt eltartó, de most már kötelezettség nélkül. Persze, így már megszűnik a jogcíme Is a bérleti jogviszony folytatására. Ha mindenki veszít, kinek jó ez? * Eltartási szerződések. A szükség szülte ezt a nem túl vonzó, ám egyelőre nélkülözhetetlen gyakorlatot. Több, mint egy évtizede született a kormányrendelet arról, hogy a tanácsok kötelessége a szerződések megkötésének és végrehajtásának hatósági ellenőrzése. Tavaly ügyészi vizsgálat járt utána, hogy milyen alapossággal látják el a tanácsok ezt a feladatukat. A vizsgálat tapasztalatai általában pozitívak. Az is felszínre került azonban, hogy néhány kerületben hiányos az ellenőrzés, volt, ahol pedig az eljárási határidővel kapcsolatban állapítottak meg mulasztást. Sok olyan szerződést találtak, amelyeknél szembetűnő volt, hogy formális, felületes helyszíni szemle előzte meg a hatósági jóváhagyást. — Sok a munka a kerületi igazgatási osztályokon — mondja dr. Felméri Imre. — Ennek ellenére általában körültekintően mérlegelnek, igyekeznek alaposan felderíteni a személyi és vagyoni körülményeket. Tavaly a fővárosban összesen 1887 határozatot hoztak, ebből 1671-et jóváhagytak, 216-ot pedig elutasítottak. Hozzánk 116 megfellebbezett ügy került. A fellebbezések nagy részét elutasítottuk, vagyis az első fokú határozatot helybenhagytuk másodfokon. Ez azt mutatja, hogy a kerületekben a jogszabályoknak megfelelően jártak el. Évente kétszeri helyszíni vizsgálattal győződnek meg a szakemberek és társadalmi segítőik arról, hogy mindkét fél megtartja-e szerződési kötelezettségeit. A Józsefvárosban 16