Budapest, 1978. (16. évfolyam)

9. szám szeptember - Tamás Ervin: Dunaújváros

már a szociális otthon, az öregek nap­közije Dunaújvárosnak is. — Miért szeretem ezt a várost? Azért, mert rengeteg munkást nevelt fel ez a település, akik megbecsült fizikaiként váltak meg a munkapad­tól, és számos fizikai dolgozót nevelt, akiket megbecsült közéleti vezetők­ként ismer ma az ország. Ez a város változott és változtatott lakóinak élet­módján, gondolkodásán, nekem pél­dául ma sem lenne doktorátusom, ha nem költözöm ide, a jogi diplomát a város adta nekem . . . „Nem túlzás: a magyar építőipar Dunaújvárosban keletkezett. Itt ta­nultuk meg — saját kudarcaink, hi' báink, erőfeszítéseink árán — a vakológép kezelését, itt hallottunk elő­ször a középblokkos módszerről, itt épült az első panelház. Ha ma lát­nánk munkához, bizonyosan alapo­sabban előkészítenénk. De akkor erre nem volt mód. Birkóztunk a sáros talajjal, mentettük a már fel­húzott épületek aláázott alapjait, hordtuk az elakadt teherautókból az anyagot. Lehet, hogy felkészültsé­günk hiányos volt, a lelkesedés vi­szont annál nagyobb. . . Álltak az első házak, az első üzemcsarnokok, s megerősödött felnőtt az építőipar, megtanulta a szakmát egy olyan gárda, amely ma a házak tízezreit építi. Aligha van az országban olyan építőipari vállalat, ahol ne dolgozna olyan munkás vagy vezető, aki Duna­újvárosban ismerkedett a szakmával." (Bondor József, azóta nyugalmazott építésügyi és városfejlesztési miniszter nyilatkozata — Esti Hírlap, 197s. június 12.) „Megállapítani, hogy az ötvenezer lelket számláló Dunaújváros tizen­nyolcadik a magyar városok sorában, és már megelőzött három megye­székhelyet; hogy a lakosság évi 860 főnyi természetes szaporulata rend­kívüli a kisvárosok között; hogy von­zása, a vándorláskülönbség száma (évi 1067) a megyei városokkal teszi egyenrangúvá; hogy 1974-ben 760 lakást építettek, és így minden ezer lakosra 15,2 új lakás jutott, míg a városok átlaga csak 5,2, Budapesté 7,7; hogy az itt felhalmozott álló­eszközök bruttóértéke Budapest, Mis­kolc és Győr után legmagasabb az országban (11,6 milliárd); hogy az egy lakosra jutó teljesített beruházá­sok összege évi 24 800, az országos 11 ezer forinttal szemben; hogy itt épül 4 milliárdért a könnyűipar, és 10 milliárdért a kohóipar, a város V. ötéves tervének legnagyobb beruhá­zása — mindezt csak megállapítani túl egyszerű. És csakis a tárgyi világ színét jelentheti. Azt a létező vagy vélt kiváltságot, amely egyesekben még ma is gyakorta ébreszt ellenérzé­seket a város nevének hallatán." (Miskolczi Miklós: Város, különös ismertetöjelekkel — Valóság, 1976. 8-as szám.) „... mi nem Dunaújváros ? Semmi esetre sem kuriózum, legalábbis ma már nem az. S annak idején, létének első tíz évében is csak azok számára volt az, akik egy-két hétvégi társa­dalmi munka idejére érkeztek ide, többnyire Budapestről, gyanakodo szemmel nézve a Wild Westre emlé­keztető nyüzsgést, az építők hetero­gén tömegét, s örömmel fedezve fel a mai piactéren állt Népboltot, ahol jegy nélkül lehetett kolbászt, felvágottat, szalámit vásárolni az ötvenes évek elején. És nem kirakatváros az ország más tájairól vagy külföldről jövő érdeklő­dők számára, noha reális értékei való­ban figyelemre méltóak, csakhogy ezek az értékek nem az egykori hurrá­optimizmus ködvárai, s nem is a megalománia légkörében megvaló­sult vagy félig megvalósult objektu­mok, amelyekkel vagy nem tudunk mit kezdeni (úttörővasút, szabadtéri színpad), vagy pedig mint feleslegest kiradírozzuk a városképből (Barátság­liget). Folytatva: nem skanzen Dunaúj­város, bár még ma is sokan annak tartják, de semmiképpen sem az: az ötvenes évek elején épült rút, kispolgári ízléstelenségű, szocreál lakó- és középületek, s az azokat ma már eltakaró, előregyártott elemek­ből készült és a demokratizmust kép­viselő épületek egymás mellettisége ellenére sem. Építészeti stílus- és íz­léstörténetünk kétségkívül szemmel követhető itt, de nem vagyunk sza­badtéri múzeum. Azután nem is idegenforgalmi lát­ványosság ez a város, noha minden ideérkező csoport kötelességének érzi átkocsizni a vasműn, meghallgatni és elfelejteni egy csomó számadatot, esetleg megnézni egy csapolás tűzi­játékát .. . Ám nem is úgynevezett lakótelep Dunaújváros, nem valamely nagy­vagy kisváros eddig beépítetlen pe­remkerületéhez kapcsolódik, mint Fehérváron a Velinszky-lakótelep vagy Budapesten a külső Kacsóh Pongrác úti lakótelep, de létét nem is előzte meg semmiféle szanálás: nem A kórház A Vörös Hadsereg útja A művelődési ház a Kék Egér, azok a kocsmák és szóra­kozóhelyek, amelyek nem éppen szolid szUonhangulatukról voltak is­mertek. Felnőtt a város. Búcsúzunk attól a kortfcl, amikor majdnem min­den intézmény lakásokban volt elhe­lyezve. A zeneiskola — utolsóként — mostanában költözik végleges helyé­re .. . Lassan eléri a nyugdíjashul'ám Dunaújvárost. Hiába az ország leg­fiatalabb települése, hiába a magas élveszületési számarány, a honfoglalók megöregedtek, s egyre többen és töb­ben érik el a nyugdíjkorhatárt. Kell A Komócsin Zoltán liget

Next

/
Thumbnails
Contents