Budapest, 1978. (16. évfolyam)

1. szám január - Dr. Bada Gyula: Túlzsúfolt főváros - kiüresedő Alföld

eredménye nem a tényleges erőviszonyokat, hanem az ellenforradalom légkörében kialakult politikai helyzetet tükrözte. A választások nem hozták ugyan meg a jobboldal teljes, elsöprő győzelmét, de a háttérben várakozó és elsősorban fegyveres erejére támaszkodó, nyílt diktatúrára törekvő Horthy számára szabaddá vált az út a hatalom megszerzéséhez. A munkásmozgalom számára kedvezőtlen politikai helyzet a terror újabb csapásai alatt tovább romlott. A szociáldemokrata pártszervezetek kiépülése Az 1920-as év első napjaiban a budapesti szociáldemokrata munkástömegek egyre reménytelenebb küzdelmet folytattak az MSZDP választási részvételéért. A pártvezetésnek a visszalépésről hozott határozata sokakat megkímélt az üldöztetéstől, az értelmetlenné vált áldozatvállalástól. A választási küzdelmek sok helyen így is véres csatározásokká váltak. Óbudán január 11-én egy 50—60 főnyi csoport megrohamozta és kövekkel dobálta meg azt villamost, amelyen a választási gyűlést tartó Somogyi Béla visszautazott Pestre. Somogyi ekkor már céltáblája a terroristáknak. Óbudán ízléstelen verset terjesztettek róla; ebben Orgoványba kívánták, célzásként arra, hogy mint a Népszava szerkesztője adatokat közölt az orgovánvi gyilkosságokról. A személye körüli baljós jelenségek ellenére többször is bátran fellépett az ellenforradalom ellen, következetesen folytatta a terrorcselekmények leleplezését. Horthy különítményesei már 1919 végén eldöntött kérdésnek tekintették Somogyi meggyilkolását. Az egyik különítmény parancsnoka, Prónay Pál szerint Horthy 1919 decemberében javasolta, hogy a „kis zsidók" helyett Somogyit vagy Vázsonyit tegyék el láb alól. A kegyetlen gyilkosságot 1920. február 17-én hajtották végre az Ostenburg-különítmény tisztjei. Az elvetemült merényletnek áldozata lett Bacsó Béla is. aki aznap Somogyival együtt hagyta el a szerkesztőséget. A gyilkosságra a munkásság egyetemes felháborodása volt a válasz. A temetési menet február 22-én több százezer fővárosi munkás néma tüntetése volt, amellyel egységesen foglaltak állást az embertelen terror ellen. A nemzetközi munkásmozgalom részvétele és együttérzése mellett lefolyt politikai demonstráció növelte a sokat szenvedett munkásság öntudatát. A munkások ezután lankadatlanul folytatták soraik rendezését. Május elseje A legális szociáldemokrata szervezetek erőpróbája lett 1920. május l-e. A munkásság, régi hagyományainak megfelelően, harcos ünneplésre készült. A szociáldemokrata pártvezetőség is kiadta a jelszót a munkaszünetre. Felvonulást érthetően nem terveztek, az ünnepségeket az eredeti elgondolás szerint a szakszervezeti helyiségekben rendezték volna. Ám Somogyi Béla temetésének demonstratív jellege, az ott megnyilvánult erő nemcsak a munkásosztályt rázta fel, hanem az államhatalmi szerveket is. Félve egy újabb tömegdemonstrációtól, a belügyminiszter április 19-én betiltotta május elseje „bármiféle megünneplését". Előzőleg a katonai városparancsnokság általános fegyverraziát rendelt el: „Most elsősorban a nagyobb gyárak környéke, a megbízhatatlan munkáslakónegyedek, az SZDP és a szakszervezetek helyiségei kerültek sorra." Szinte egymást érik a kormány óvintézkedései, elsősorban a fővárosban. Szokatlan méretű preventív rendszabályokat hoz a budapesti főkapitányság is: „Mindazok, akik a bolsevizmus szempontjából rendőri felügyelet alá helyztettek, és azok is, akik rendőri felügyelet alatt nem állnak, de szabadlábon vannak — mintegy 10—12000 ember — arra köteleztetnek, hogy április 29-én, 30-án, május i-én és május 2-án, a munkában töltött időt kivéve, lakásukon kötelesek tartózkodni . . . lakásuk elhagyása esetén ellenük ... az internálási eljárás tétetik folyamatba." A megfélemlítést célzó hadjárat nem járt eredménnyel: Budapesten és környékén beszüntették a munkát az üzemek, gyárak. Újságok sem jelentek meg. Még a fővárosi közüzemek egy része ís leállt, csak a víz-, gáz- és villanyszolgáltatás volt zavartalan. Május i-én nagyméretű rendőrségi és katonai mozgósítás volt az egész országban, de legfőképpen a fővárosban. A munkásság régi hagyományaira való tekintettel a polgármester külön kérte a városparancsnokságot, hogy katonai erőkkel szállja meg a Városligetet és a város többi parkját. Külön rendelettel tiltották el a piros és a vörös szín viselését erre a napra. A rendőrfőkapitányság kerületenkénti összesítése szerint csak a II., a III. és a IX. kerületben nem voltak letartóztatások a piros szín viselete miatt. Érdemes néhány példát kiemelni a május elsejei letartóztatások listájáról: „Szántosi Rezső géplakatos, vörös kendő a külső zsebben; Kiszler Berta szakácsnő, Újlaki Etelka tanuló, piros ruha; Farsanfels Edit kereskedelmi iskolai tanuló, piros napernyő; Schreiber Zsigmond napszámos, lovait piros szalaggal díszítette fel." A fehérterror szakadatlanul tartó vérengzése és a nagyfokú jogfosztottság közepette is folytatódott a munkásság talpraállása. Ebben a pozitívfolyamatban a helyzet minden ellentmondásossága ellenére fontos szerep jutott a szociáldemokrata vezetésnek. Az ellenforradalom körülményei részben megmagyarázzák, hogy a szociáldemokrácia reformista vezetése politikai taktikázással próbált célt érni. A fővárosban és környékén nagy számban élő szervezett munkások politikai tömegbázist és taktikai támaszt jelentettek a pártvezetés számára. Ugyanakkor a vezetésnek számolnia kellett ezeknek a szervezett, aktív tömegeknek esetleges szembefordulásával is. Ebből a meggondolásból centralizálták a szervezetek erőit, s csak később biztosították az önálló politizálás jogát az alapszervezetek számára. Ez a politikai koncepció vezethetett oda, hogy csak évtizedes késéssel ismerték fel a „vörös gyűrűben" rejlő hatalmas politikai erőt, s teremtették meg a főváros és környéke igényeinek legjobban megfelelő szervezeti formát. 1919 őszétől először a szakszervezeti helyiségekben, majd a pártszervezetekben indult meg az élet. Siettette ezt a folyamatot a választási küzdelem. A Népszava 1920. január i-i száma kiadta a jelszót: „Be a pártszervezetekbe!" A felhívás a főváros és környéke munkásaihoz szólt, s a jó választási eredmények elérése érdekében sürgette a pártélet megindítását. Az agitációs munka szükségletei tehát meggyorsították a párt szervezeti kereteinek kiépülését. A választásoktól való visszalépés viszont nem állította meg a szervező munkát. így például öt nappal a visszalépés után, január 20-án kilenc új pártszervezet létrejöttét hagyta jóvá a budapesti rendőrkapitány. Új fellendülés A pártszervezetek megalakulásában az 1920-as év újabb fellendülést hozott. Csak áprilisban és májusban 42 MSZDP-befizeti'fhely jött létre a fővárosban és környékén, szeptemberben pedig 11 új szervezet működését engedélyezték. 1921-ben és 1922-ben az engedélyezett szervezetek többsége még Pest környéki szervezet. A fővároson belül a legtöbb pártszervezet, illetve befizetőhely a VIII. és a IX. kerületben volt. A párttagság létszámát tekintve is ez a két kerület volt a legerősebb. 1920 és 1922 között a szociáldemokrata pártszervezetek felépítése megváltozott. Bár látszólag csak területi kérdések indokolták a változást, a valóságban politikai-taktikai okai voltak. Az 1920-as nemzetgyűlési választásoktól való visszalépés nem jelentette a politikai életből való végleges visszavonulást; a párt csak kedvezőbb politikai körülmények kialakulását várta. Mihelyt úgy látszott, hogy ezek a körülmények létrejöttek, újra előtérbe került a választási felkészülés. így lett a választási agitáció egyben a pártszervezés motorja is. Az 1922-es választásokra történt szervezeti-politikai felkészülés során nagyjából már kialakult az a szervezeti hálózat, amely aztán több mint két évtizedig működött. A korabeli leírások szerint a szervezetek munkaköre a következő volt: 1. a választók összeírásának munkálatai; 2. a választók nyilvántartása és a létszámukban beállt változások feljegyzése; 3. a pártlapok és a pártirodalom terjesztése, gyűlések és előadások tartása, a pártmunkával kapcsolatos tevékenység. Régebben a nyílt gyűlés volt a szervezeti élet egyik fontos megnyilvánulása. Az ellenforradalom körülményei között — a provokáció állandó veszélye miatt — a pártvezetés szakított ezzel a gyakorlattal. Rendszeressé váltak a taggyűlések, a pártnapok és a kisebb bizalmas összejövetelek. A budapesti szociáldemokrata pártszervezetek szerdai pártnapjainak engedélyeztetése a Bethlen—Peyer-paktumban is szerepelt: „A budapesti szociáldemokrata párt szerdai pártnapjai egyszer s mindenkorra szóló bejelentés alapján a kérdés újabb szabályozásáig engedélyeztetnek. Bejelentendő lesz a nap (minden szerda), továbbá a helyiség, amelyben az összejövetelek állandóan tartatni fognak, végül a kezdeti és befejező időpont." A szociáldemokrata pártszervezetek tevékenységének igen fontos része volt az oktatás. Ez nem minden pártszervezetben folyt, hanem egyegy helyen csoportokban. Az oktatás egyik fellegvára volt a Vasas szakszervezet Magdolna utcai (ma: Költői Anna utca) új székháza a húszas évek végétől, két évtizeden át. A szemináriumokat, a politikai és az ismeretterjesztő előadásokat, amelyeket rendszeresen meghirdettek a Népszavában is, nagy számban látogatták a fővárosi és a Pest környéki munkasok. Az előadásokra mind a rendőrség, mind a korszak kultúrpolitikusai hamar felfigyeltek. 1922 novemberében a vallás- és közoktatásügyi minisztérium elrendelte ezeknek az oktatási formáknak a rendszeres ellenőrzését. A szociáldemokrata pártszervezetek tevékenységének fontos része volt az állandó Népszava-agitáció, a párt napilapjának terjesztése. Mint a szervezett munkásság egyetlen fővárosi sajtóorgánuma, nagy népszerűségnek örvendett. Az ellenforradalom körülményei között a Népszava melletti kiállás is hitvallást jelentett. 1922 nyarára sikerük a part szervezeteit az egész fővárosra kiterjeszteni. 1922 elején gyorsan fejlődött a főváros környéke is. Az 1922-es választási agitáció során már 11 Pest környéki pártszervezetben is tartottak előadásokat. 1923 februárjában rendezték meg először a főváros környéki és a fővárosi pártszervezetek közös értekezletét, s ezen 24 budapesti és 19 környékbeli pártszervezet vett részt. 38