Budapest, 1978. (16. évfolyam)
8. szám augusztus - Vargha Balázs: Fodor András útjai és módjai II.
Pályaudvarok, kikötök, repülőterek A többféle értelmezést nemcsak megengedve, hanem meg is kívánva írja Csak mi. . . című versében : Utazunk szakadatlanul vonzások csillagrendszerében, idegünk és eszünk között az éhes ismeretlen mégis mindegyre nő. Egyszerre kétfelé tágítja ki az utazás értelmét. Az egyik: utasok vagyunk csillagrendszerek egyik vicinális vonalán. A másik: utasai vagyunk emberek, elmék gravitációs erőterének. Az ember közti űrt ő nem tuaja olyan bénult tehetetlenséggel nézni, mint Tóth Árpád a híres versében. Fodor András nagy utakra kész — kinti valóságos és benti képletes utakra —, hogy termékenyítő barátságokat találjon, meg hogy összegyűjtse az emberi létezésnek nálunk ismeretlen variánsait. Arcom útjai — ez a régebbi kötetcíme is többféle jelentéssel villódzik. A szem a lélek tükre — mondták régen. Általánosabban és divatos szóval: arcunk a lélek terminálja. A technika világnyelvén a terminál légikikötőt is jelent és olyan berendezést, amin át társalkodni lehet egy számológéppel. Arcunk híreket ad és gyűjt, akarva is, akaratlanul is. Legvédtelenebb része is testünknek. Ki kell tennünk figyelmes és figyelmetlen, jó szándékú és rosszindulatú szemlélők prédájának. Meg kell hordoznunk mindenhol, amerre járunk. (Ami ellentmond ennek az egyetemes megmutatkozásnak — a fátylas mohamedán nő, a fényképészek előtt kalapját az arca elé kapó gengszter — extrém kivétel.) Fodor András érzékeny utazó. Befogadó, rögzítő, beleélő képessége páratlan. Azon felül, hogy a maga hangulatfordulatait pillanatról pillanatra követi verssoraiban, átéli a találkozások és búcsúzások pillanatait is; sőt beleszerkeszti, beleépiti önmagát utazásainak nagy tablóiba: részévé lesz óriás kikötőknek, csattogó-szuszogó pályaudvaroknak, a békés világforgalom szüntelen légitámadása alatt vergődő repülőtereknek. Az osztott perron rácsa mögül érzem a nagy, sistergő gőzmozdonyokat. Szivem visszhangja döng a dohogásban, kettős ütéssel hőkölve riad ; érzem ütközők rándult kocogását, kerekek botló zökkenéseit, a kényszer kínja átvonaglik rajtam, a messzeség a csarnokba süvit. Pálya udvarok Aki kisgyerekkorában vonatdübörgésre aludt el, s arra is ébredt: eredendő élményeket melenget a gép, a vas, a gőz poéziséről. Nem csoda, ha természet és technika pőrében a gépekre szavaz. Embernemlátta szűz tájak nem föltétlenül otthonosak, s a technikának nem szükséges velejárója az elidegenedés. WaltWhitman gép-ódái nem tudták ug yan végérvényesen hitelét venni a pásztori idillnek, de azt legalább elfogadtatták, hogy a technika mindenestül emberi alkotások szövevénye, habár olykor már áthatolhatatlan lett megalkotója számára is. London kikötőié arányaival is szédít, s azzal az ellentmondásával is, hogy egyszerre költői és embertelen : Sejtelmes, csendes éjszaka. Toronydaruk hatalmas ágai meredeznek a szurokszin égre Lámpák töretlen gyöngysora jelöli merre fut mögöttünk kanyarodon a tengerpart szegélye. Valahogy minden összeáll költészetté, bármerre nézek. Varázsos ujjként szemembe rebben .. körbeforgó fénysugár. Makacs propeller-taktusára kaszál a pászták rézköde felettem Irodalmi városképek VARGHA BALÁZS Fodor András útjai és módjai II.
