Budapest, 1978. (16. évfolyam)

8. szám augusztus - Benedek István: Itt minden ház kertes

Tahin Gyula felvételei A kertes ház lehetett hajdan a lakás őstípusa, a világ minden táján. Hozzá tartozott az ember­hez, hogy saját otthona van, sa­ját otthonához kertje. Amikor a városok kialakulását még nem nevezték urbanizálódásnak, a legtöbb városi ház is titkon őr­zött valami kertecskét, ez később udvarrá szegényüit az egyre ma­gasodó bérkaszarnyákban. Kény­telen-kelletlen leszoktak az em­berek arról, hogy az otthonuk a saját házukban legyen, és saját kert tartozzék hozzá; ezt a kény­szerűséget megideologizálták: a saját ház a magántulajdon rút szimbóluma lett, a hozzátarto­zó kert pedig fölösleges teher, amellyel mit is kezdene a városi ember? Babot-borsót nem vet, gyümölcshöz, szőlőhöz se ideje, se hozzáértése, virágot öntözni az erkélyen sem érkezik, ha meg sétálni akar, menjen a közparkba. Szokás dolga min­den; amikor én felnőttem, vala­mire való nagyvárosban már egyszerűen nem voit helye más kertnek, mint a köztereknek. És a magánháznak sem: a ház a háziúré, aki tőkéjét fektette belé, a lakosból bérlő lett; hosszú időn át kissé gyanús is volt az olyan ember, aki nem bérelt lakásban lakott, hanem a sajátjában. De furcsa módon a saját ház mégsem a gazdag emberek esz­ménye, hanem a szegényeké. Ha a gazdag ember bérházat épített, ritkán lakott benne. Olyasféle pénzbefektetés volt ez, mint a részvény, kevesebb koc­kázattal és több bosszúsággal. Jövedelméből kertes házat vett ugyan, de ezt villának nevezte. A szegényebbek beletörődtek a bérlakásba, a háziúrba meg ház­mesterbe, titkos vágyuk maradt azonban a kis saját ház valahol a város perifériáján — vagy lega­lább ennek pótléka: a víkend­ház, ahol a hétvéget a sajátjuk­ban tölthetik, kertjükkel bíbe­lődve. * Az „urbanizációs forauiat" úgy következik be, hogy a falu népe áramlik fel a városba, egyelőre nagy örömmel költö­zik a betonkockákba, ezzel szem­ben a korábbi városi lakosság megkezdi kiáramlását a periféri­ák csöndesebb és kertesebb vi­dékére (ezt nevezik előkelően „zöldövezetnek"), vagy pedig szerez magának egy második lakást valahol az erdőben, víz mellett, Balatonnál, Duna-ka­nyarban, akárhol — csak minél messzebb legyen a hőn óhajtott és hovatovább megutált nagy­várostól. Nyugati kalandozásaim során BENEDEK ISTVÁN Itt minden ház kertes

Next

/
Thumbnails
Contents