Budapest, 1978. (16. évfolyam)

1. szám január - Dr. Bada Gyula: Túlzsúfolt főváros - kiüresedő Alföld

mind pedig az egész ország és nemzet számára! A főváros ipara tágra tárja kapuit, az Alföld pedig győzi még — amíg üressé nem lesz, kivéve néhány, hasonló módon földuzzasztott ipari központját, ami az üresség tényén nem változtat, sőt még szemléletesebbé, kiáltóbbá teszi. Nyilvánvaló, hogy itt nem kulturális jellegű urbanizációról van szó, hanem a mezőgazdasági fejlődés folyamán fölöslegessé vált dolgozó tömegek munkakereső vándorlásáról, akik otthontalanná, gyökértelenné, színtelenné válnak, vagy — ha egyelőre ragaszkodnak otthonukhoz (éppen ezt kellene kihasználni, meggyorsított ipartelepítéssel) — hosszú évekre a szálláslakók családtalan életére vannak kárhoztatva. Más az, ha valaki a falujából eljár a közeli kisebb-nagyobb városba dolgozni, mint ha otthonából örökre kitépjük, idegen vidékre visszük, egy gyártömegű fővárosba vagy gyűrűjébe, gyökértelenítjük. ..Egyetlen európai fővárosban sem olyan nagyfokú a lakosságnak, a munkaerőnek és az ipari termelő kapacitásoknak együttes koncentrációja, mint Budapesten . . ." (Magyarország gazdaságföldrajza 1972). A budapesti iparzsúfolás problémája tulajdonképpen százéves. De a fölszabadulásig a kormányok közömbösen nézték a következményeket. A szocialista kormányzatra súlyos örökségként maradt a helyzet, és a 60-as évekre kialakult a vázolt kép. Az elmúlt tizenöt évben a kormány szüntelen gondja az Alföld, valamint az agglomeráció. Az intézkedések és rendelkezések nem szűnő sora következett, de a helyzet még ma is nemcsak bonyolult, hanem súlyos is. A Gyűrű állapota már sok cikk és írás által vált közismertté az egész ország előtt. Emlékezzünk például Baróti Gézának cikksorozatára (Magyar Nemzet 1974), melyben sötét képet volt kénytelen rajzolni. Megdöbbentett Berkovics György szociográfiai könyve is: A Magyarország felfedezése sorozatban Világváros határában címmel. E könyv megmutatja (ha nem mondja is ki), hogy a Gyűrű seb a nemzet testén, melyet gyógyítani kell — egyelőre (elégséges anyagi eszközök híján) — legalább tünetileg, hogy ne nagyobbodjék. Ez érdeke a nemzetnek is, Budapestnek is. A főváros a legbelső terület gondjaival sem tud megbirkózni, mert Nagy-Budapesttel rászakadt az elővárosok végtelen gondja és a fölvándoroltak elhelyezésének alig megoldható kérdése. (Budapesthez 1949-ben 16 községet és 6 várost csatoltak 531 021 lakossal. Ez lett az első gyűrű.) De vajon utolérjük-e valaha is magunkat? A világvárosi Nagykörút mögött néhány méterre várja pl. a VIII. ker.-i Tolnai Lajos utca (és vele annyi sok társa), hogy egészben vagy részben átadja helyét a fővároshoz méltó arculatnak. De ott mered rútul és csúful a számtalan foghíj tűzfala, és az idő ütötte sebeit szánalmasan mutogató vagy gerendákkal megtámasztott sok emeletes ház is. „A VI., VII., VIII. és IX. kerületben 62 ezer lakás sorolható a rendkívül elavultak közé. Ez azt jelenti, hogy ha nem cselekszünk, 2000-re összesen 62 ezer lakás válik lakhatatlanná csupán ezekben a városrészekben." „Véleményem szerint, ha nem lépünk a rekonstrukcióban gyorsabban előre, az a 80-as évekre pattanásig feszítő kérdéssé válik, és félő, hogy túlzott teherként nehezedik majd a főváros vezetőire, a beruházókra és kivitelezőkre, főként pedig az elszlömösödött városrészek lakóira." (Mester Árpád, Magyar Nemzet, 1976. I. 18.). Bár városnyi nagyságú új lakótelepek jöttek létre, a budapesti lakásigénylők száma nem csökkent, hanem emelkedett, az 1971. évi 93 ezerrel szemben 1975 végére 140 ezerre nőtt. (Szépvölgyi Zoltán, Magyar Nemzet 1976. 5. 14.). A főváros tehát hiába igyekszik túlhaladni a gondjait, azok egyre előtte fognak futni, megoldhatatlanul. Nő a budapesti ipar, nő a munkaerőkereslet, nő a fölvándorlás a fővárosba és nő a Gyűrű mint munkaerő-bázis. A Gyűrű lakói követelni fognak — a munka jogos jogán —, kényelmes otthont, magas fokú ellátottságot. Ezt nevezzük circulus vitiosusnak, ami ártalmas, hibás, de itt: halálos kört jelent. „Az agglomerációs gyűrű hovatovább egy vasabroncs kemény szorításával fogja körül Budapestet," írta Baróti Géza a Magyar Nemzetben (1974. 9. 29.). És mi lesz, ha a század végére a Gyűrű fölnövekszik 450 ezerre, s elkezdi döngetni a főváros kapuit, követelve, hogy a falakon belülre kerüljön, jobb ellátottsága érdekében? Mi lesz, ha sikerül a döngetés, és Nagy-Budapestből Óriás-Budapest lesz? Egy behemót főváros fog egyre nőni az ország testén, mint valami daganat, mely elszívja az ország egy részének, az Alföldnek éltető nedvét, lelkét: az embert, miközben maga a főváros is egyre beljebb fog sodródni megoldhatatlan problémái parttalan tengerére. Szükséges-e elmondani, mi minden tűnik el az emberrel együtt az Alföldről? Ezt a néprajzosokra, írókra, nyelvészekre bízzuk, aztán a múzeológusokra, akik majd tájmúzeumokat rendeznek be az Alföld volt életéről. Meg kell végre értenünk, hogy a pesti ipar termelését, a munka erkölcsi állapotát csak a nagyobb mértékű széttelepítés oldhatja meg! ,,A nagy munkaerő-kereslet olyan jelenséget termel, amely megengedhetetlen a vállalatok szempontjából és még inkább megengedhetetlen morálisszempontból, minthogy ez nemcsak a termelést veti vissza, hanem egyenesen demoralizálja a dolgozók bizonyos rétegét." (Balogh János, Magyar Nemzet 1976. IV. 23.) Szabad-e tovább is néznünk, hogy kenyere után futva Pestre elszéled az Alföld népe, ,,S ezer Kinizsi sem térülhet elébe" (Ady). Miközben egyes falvakban az üresen maradt házak gondja jelentkezik, Pest nem győzi az építkezést? A helyzet tarthatatlan, egészségtelen; fokozódásában pedig végzetes. A közgazdaságtan már 150 év óta ismeri és tanítja a szétosztott ipartelepítés és foglalkoztatás szükségességét. Miért fejlesztettük mégis Budapest iparát közvetlenül a felszabadulás után is az országra egészségtelen és káros mértékben? Mily nagyszerű lett volna, ha a mezőgazdaság kollektivizálásával és gépesítésével egyidőben. arányosan és párhuzamosan megindult volna az ország helyzetére szabott ipartelepítés! Akkor ma ideális népelosztottságú Alföldnek is örülhetnénk és egy megfelelő és illő létszámú fővárosnak is. De ne visszafelé nézzünk, hanem előre. Ahogy meg tudtuk teremteni a termelőszövetkezeteket — mert meg kellett teremtenünk a nemzet jövője érdekében —, ugyanúgy végre kell hajtanunk sürgősen és erős ütemben a budapesti — nem Budapestet közvetlenül ellátó — kis-és középüzemek kitelepítését tervszerű szétosztással az Alföld hét megyéjébe és az ország más, iparban üres vidékére. Az üzem-megszüntetésnek és a telepítésnek eredménye tehát kétoldalú: otthon ad munkahelyet a lakosságnak, és elősegíti a munkaerőkereslet és -ajánlat mai rendkívül egészségtelen arányát. És ez utóbbiban nem szabad megállnunk a teljes kiegyenlítődésig. Ez természetesen nagy anyagi áldozattal jár. De a befektetés néhány év alatt bőven megtérül: az új üzem biztos, nyugodt, munkaerőben hiánytalan és belső feszültségek, vándorlások nélküli termelésével Nem lehet elfogadnunk azt az itt-ott hallott állítást, hogy vidéken már nincs munkaerő. Vajon hihető-e, hogy az Alföld hét vármegyéje 739 községének (a Gyűrű nélkül) és 37 kisebb és közepes városának kb. 3 000 000 lakosa (a megyeszékhelyek nélkül) már nem nyújt munkaerőt, holott ennek a számnak a mezőgazdaság csak egy bizonyos, a gépesítéssel egyre fogyó százalékát köti le? Köztudott (lásd : Magyar Nemzet 1977. 7. 26.), hogy a további gépesítés a következő évek alatt még körülbelül 140—150 ezer mezőgazdasági munkaerőt szabadít föl. Ebből az Alföldre jut kb. 100 ezer. Hová mennek? Pestre jöjjenek? Ha nem változik a pesti iparstruktúra és iparfelfogás, meg is fog érkezni az újabb százezres tömeg. A negyedik ötéves terv éveiben a telepítésekkel 18—19 ezer munkáskéz szabadult föl (és helyezkedett el Budapesten más üzemben), 136 telephely vidékre költözésével. Az ötödik ötéves terv 25 vállalat 61 budapesti telephelyét szünteti meg, de csak 7000 munkahellyel. Tíz év alatt ez tehát összesen kb. 25 ezer ipari munkahely, miközben csak a szolgáltatás sokkal több új erőt igényel! (1980-ig 32 ezret!). A baj tehát nem csökkenni, hanem növekedni fog? A javulás nem 7000, hanem öt év alatt 100 ezer ipari munkahelynek alföldi telepítésévei kezdődhetne el! Le kell csapolni a Gyűrűt is, mielőtt lehetetlenné és tehetetlenné tenné ezernyi problémától beteg magát, és mielőtt beláthatatlan időre gátolná a főváros szociális és kulturális fejlődését. Dr. Bada Gyula 1/