Budapest, 1978. (16. évfolyam)

6. szám június - Dr. Beck Béla: Iparfejlesztés vagy visszafejlesztés?

IPARFEJLESZTÉS vagy VISSZAFEJLESZTÉS? Budapest az ország legjelentősebb gazdasági egysége. Fejlődése, különösen a századforduló utáni rohamos előretörése összefügg az iparosodással, illetve az ipari koncentrációval. A fővárosi lakosság anyagi jólétének alakulását és a városnak az ország gazdasági életében elfoglalt helyét elsősorban az ipari tevékenység színvonala határozta és határozza meg. örvendetes, hogy az utóbbi időben növekedett az érdeklődés Budapest ipari fejlődése iránt. A múlt év második felétől a „Budapest" c. folyóiratban több cikk is foglalkozott e témával. E cikkek tartalmi gazdagsága és különböző nézőpontjai ösztönöznek az eszmecsere folytatására. A budapesti iparosítás sajátos útja A fővárosnak mint gazdasági egységnek a fejlődési üteme az elmúlt száz évben gyorsabb volt az országosnál. Ezzel együtt az országos átlagnál magasabb életszínvonal alakult ki, más lett a foglalkoztatottsági struktúra, a gazdasági szerkezet és a népesség összetétele. A felszabadulás után erőteljesen csökkent ugyan a gazdasági fejlettségbeli különbség a főváros és az ország többi területei között, de még ma is számottevő. Nem is lehet valamiféle teljes nivellálás a cél, mert azt sem politikai, sem gazdasági okok nem indokolják. Budapesten mint az ország szellemi és gazdasági életének fókuszában előbb és erőteljesebben jelentkeznek a népgazdaság fejlődését befolyásoló tendenciák. Adódik ez a fővárosi gazdaság sajátos helyzetéből, különösen abból, hogy a múltban Budapest monocentrikusan, viszonylag gyorsan nőtt. Ide csábította a vidéken megfelelő munkaalkalomhoz, keresethez nem jutó munkaerőt, s ezzel — bevándorlás útján — aránytalanul nagyra növelte népességét. A fővárosi szerepkör, a lüktetőbb nagyvárosi élet, az elhelyezkedési lehetőségek változatossága, a könnyebbnek tűnő megélhetési körülmények, s nem csekély mértékben az, hogy az ország feldolgozó ipara, a kereskedelmi élet és üzleti forgalom felszívó hatása sokáig — az 1950-es évtized végéig — nem vesztett jelentőségéből. Ez Budapest túlkoncentráltságát s végső soron azt a nem kívánatos aránytalanságot eredményezte, amely kifejeződött a lakosság, a termelés, a termelői fogyasztás és felhasználás vidékhez képest túlzott méreteiben. Az infrastrukturális hálózatok is korábban váltak fejlettebbé Budapesten, mint másutt az országban. De ezek fejlődése nem tudott lépést tartani a népességnövekedés szabta igényekkel, szükségletekkel. Az elmaradás miatt a feszültségek mindenekelőtt a lakásellátásban fokozódtak. Megnehezült a lakossági szolgáltatások biztosítása is, és emiatt egyes területeken kedvezőtlenebbül alakultak az életkörülmények. A letelepedés korlátozott lehetőségei a főváros környéki helységek lakosságának felduzzadásával, a naponként ingázók számának — s vele párhuzamosan a helyi közlekedés és egyes szolgáltató ágazatok terheinek — növekedésével járt. Az extenzív fejlődés szakaszában a termelő ágazatok elsősorban az ipar a népgazdaságilag szükséges termelés érdekében növelte létszámát. A további munkaerőkeresletet azonban nem lehetett biztosítani helyi munkaerőforrásból, később pedig már az ingázás kiterjesztésével sem. így szükségessé vált a viszonylagos túlnépesedés és túlfoglalkoztatás mérséklése, az ország települési és térszerkezeti arányainak javításával, a vidék iparosításával, a helyi lakás- és infrastrukturális ellátás fejlesztésével. Szocialista gazdaságpolitikánk hosszú távú céljainak megfelelően gyorsult a vidék iparosítása és ennek révén urbanizálódása. Az újabb, modernebb vidéki ipar és a fejlődő szocialista nagyüzemi mezőgazdaság a korábbinál kedvezőbb életszínvonalat teremtve biztosítja a lakosság helyi foglalkoztatottságát. Ezáltal a munkaerőfelesleg vidéken is fokozatosan megszűnt, ami egyben azt is jelenti, hogy a főváros ipara külső munkaerőforrással nem számolhat. A kedvezőtlenre hajló demográfiai struktúra, az idősebb munkavállalók számarányának növekedése ma már országos jelenség. Ezért kell a munkaerőkeresletet a foglalkoztatható népesség számával — teljes foglalkoztatottság mellett — területrészenként is racionálisan összehangolni. S mivel — mint arra már utaltam — az újabb — kedvező és kedvezőtlen — tendenciák Budapesten előbb és fokozottabban jelentkeznek, szükséges a nem kívánatos jelenségeket gazdasági szabályozókkal is befolyásolni. A főváros kiemelt fejlesztése Az utóbbi évtizedben a párt és az állami szervek különös gondot fordítanak Budapest dinamikus továbbfejlődésének elősegítésére. A szelektíven intenzív fejlesztések — mindenekelőtt az iparban — a hatékonyabb termelés folytatásához szükséges feltételek megteremtésével teszik lehetővé a munkaerőforrás és -felhasználás közötti egyensúlyhiány megszüntetését. A budapesti gazdaságszerkezet az intenzív fejlesztések eredményeként válik korszerűbbé. A munka- és üzemszervezés, a gépesítés, az automatizálás, a foglalkoztatottak képzése, a szakmastruktúra magasabb, termelékenységet emelő színvonala, a gazdaságtalan termékek gyártásának megszüntetése, a nemzetközileg is integrált gyártási szakosodás, a sokirányú kooperációs kapcsolatok erősödése — ellentétben azzal a nézettel, hogy ez a tendencia Budapest posztindusztriális korszakának beköszöntését jelentené — alapvetően kifejezi az ország területrészeinek kiegyenlítődését magasabb iparosodottsági szinten. Budapestnek, a településhálózat országos főközpontjának az ipar irányításában, szervezetében, sőt a termelésben betöltött kiemelkedő, vezető szerepe továbbra is megmarad. A termelőerők fejlettebb színvonalát mutatja, hogy az előirányzott magasabb termelési feladatok teljesítését létszámmegtakarítással, növekvő termelékenységgel éri el. Budapest iparának termelési feltételeit korszerűsíti a vállalati és főként telephelyi átszervezés, összevonás, koncentrálódás. A főváros gazdaságában most formálódó minőségi átalakulás a megalapozója az újabb szintézisnek. Hasonló folyamat ment végbe a századforduló körüli évtizedekben is, midőn az ipar az akkori belső városrészekről áttevődött a külső övezetekre, illetve Kis-Budapest környékére. Megváltozott akkor az ipari termelés összetétele. Ekkor fejlődtek magasabb szintre a gépipari ágazatok. Ma az értékesítés feltételeihez, köztük a világgazdasági igényekhez, exportlehetőségekhez igazodva alakul át az ország — s benne a főváros — ipara. A fejlettebbé vált és továbbra is fejlődő vidéki ipar a korábbinál kedvezőbb munkamegosztásban működhet együtt a budapestivel. Továbbra is megtartja vezető helyét a gépipar és a vegyipar. Mindkettőben a kvalifikáltabb munkát igénylő alágazatok fejlődnek. A már foglalkoztatott szakképzett munkaerőre alapozottan fejlődnek tovább a jelentékeny rekonstrukciókkal modernizált könnyűipari ágazatok is, bár egyes tevékenységek átvételére már felkészült a vidék ipara. A minőségileg magasabb követelményeket kielégítő új fejlődési szakaszra országosan jellemző lesz a hatékonyabb és nagyobb termelékenységű iparosodottság. Az iparon belüli profiltisztítás mellett fontos a kiemelt fejlesztési programok összehangolt kivitelezése, intenzív megvalósítása, jobban tekintetbe véve a területrészek természetikörnyezeti adottságait és a kifejlesztett termelési potenciált. Az iparon belüli átalakítás figyelembe veszi a többi népgazdasági ág — mezőgazdaság, építőipar, szállítás, hírközlés és a szolgáltatások — fejlődésének az ipari termeléssel összefüggő háttér-igényét. Fejlett ipar alapozza meg a szolgáltató tevékenységek gyorsabb, az életkörülményeket előnyösen befolyásoló fejlesztését is. Budapesten, mint minden nagyvárosban — növekszik a tercier ágazatok jelentősége. A szolgáltatások egy része megőrzi ipari jellegét akkor is, ha a tevékenység eredménye, a teljesítmény a lakossági infrastruktúrát szolgálja. A szolgáltató ágakból kiváló újabb, ún. quaternel ágazatok - a tudományos kutatás, számítástechnika, oktatás — ugyancsak Budapesten összpontosulnak jelenleg és nyilvánvalóan ajövőben is. Az országos szervek, irányító főhatóságok, a szellemi és kulturális élet vezető intézményei, a felsőoktatás, a tudományos kutatás, a külkereskedelem fővárosi összpontosulása is kézenfekvő, bár van lehetőség ezek egy részének decentralizálására. Az utóbbi évtizedben a főváros iparában - főként a fizikai állományban — mintegy 115 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma. Országosan pedig 1975 óta az ipari dolgozók létszáma lényegében stagnál. A budapesti részarány így 1968 óta évente 1 — 1%-kal csökkent. Jelenleg 28%, a következő években — ha mérsékeltebb ütemben is — a részarány tovább csökken, Ez megfelel 28 Dr. Beck Béla