Budapest, 1978. (16. évfolyam)

6. szám június - Marosán György: Két otthon birtokában

a Városliget szomszédságában, de már 1928-tól a Magdolna utcában. Akkor az Magyarországon, a budapesti Vigadó mellett, a legszebb teremmel rendelkező és a legszebb munkásotthon volt. Viharokban, elkeseredett harcokban központi hely, ma is élő, eleven történelem. Tőlük nem messze a Nyomdászok Otthona, talán a leggazdagabb nemcsak emberekben, de eszmékben is. Hatalmas bérpalota, mindenki úgy ismeri — a Gutenberg-ház. A Rózsa utcában a könyvkötők székháza. Tőlük alig kartávolságnyira, az Aréna úton (a mostani Dózsa György út) az Építőké; elképesztő, viharos csaták helytállásából született. Mellettük a Peterdy utcában az Élelmezési Munkásoké, és innen csak egy lépés a Dob utcában a Bőripari Munkások Szakszervezete. A III. kerületben, Budán, a Somogyi és Bacsó szellemét sugárzó Munkások Otthona. Mindezek nagy gondot okoztak a fennálló hatalomnak: a város szívében a forradalmi szervezett munkások fellegvárai! De voltak a város peremén, a híres vörös övezetben is; forma szerint nem tartoztak a fővároshoz, önálló városok voltak. Az első helyen a nagy múltú, forradalmi szellemű Csepel, testközelségben Pesterzsébet, szorosan mellette Kispest és a Dunapart mellett Újpest munkásotthonai. Jellemző rájuk, hogy a kisebb szakmáknak és szakszervezeti mozgalmaknak szervezett otthont adtak. Ezek is szorosan felzárkóztak évtizedeken át a forradalmi munkásmozgalomhoz. Megannyi fellegvára a marxista forradalmi munkásmozgalomnak, nemcsak a régi harcos időket, helytállásokat idézték, hanem előre, a jövőbe is mutattak. Azok, akik ezt nem ismerték, képtelenek mai világunkat helyesen számba venni, értékelni és a helyére tenni. Ezek az otthonok tették teljes értékűvé a szervezett munkások életét és harcait. Ide, ezekbe az otthonokba vonzódott minden munkás és értelmiségi, aki mást, szebbet, jobbat akart ebben az uraktól és főpapoktól leigázott hazában. Innen sugárzott ki minden: itt szervezték meg nemcsak a munka- és a bérharcokat, de valamennyi politikai és művelődési akciót is, melyek nyugtalanságban, sokszor rémületben tartották az ország, a főváros reakciós urait. Ezek a vörös fellegvárak beépültek az emberek életébe, hatásuk szinte fölmérhetetlen. Magas szintű szervezett oktatás folyt itt, könyvtárakkal, kulturális és vigalmi szervezetekkel, törődtek a tömeges méretű állandó káderneveléssel, az utánpótlás felbecsülhetetlen értékeivel. Ezek az otthonok — bármilyen nehéz és sokszor elviselhetetlen volt a munkások élete, sorsa — soha nem némultak el, örökös mozgás, nyüzsgés volt a jellemzőjük. A nagy rendőrségi létszátnot ellenük állították fel, az igazi veszély ezekből az otthonokból sugárzott a fennálló rendre; voltak olyan otthonok, ahová hetekre beszállásolta magát a rendőrség, hogy féken tartsa a lázongó szervezett munkásokat. Azok a híres és nevezetes, történelmet jelentő utcai tüntetések ezekből az otthonokból indultak ki. Órák alatt lepték el a dolgozók a pesti utcákat, tereket, riadalmat keltve és mindenkit figyelmeztetve, a paloták lakóit különösen, hogy jelen vannak. Sokszor felmerült már bennem a gondolat, miért nincs ezeknek az otthonoknak, úgy is írhatnám, hogy harcos és ellenálló vörös fellegváraknak irodalmuk, krónikájuk, holott ha számba veszem az utóbbi 100 év magyar történelmét, a viharos, lázadó, forradalmi és ellenforradalmi korszakokat: a munkás szakszervezetek otthonai nélkül minden érthetetlen. Felmerült bennem az a gondolat, hogy mai világunk azért válik olykor színtelenné, szürkévé, mert hiányzik belőle, tartalmából a történelmi érték. Most nem beszélek arról, hogy a munkások az összekuporgatott filléreikből épült otthonokkal azt akarták elérni, hogy a bűzös kocsmákból és tömjénillatos templomokból kiemeljék az embereket saját otthonukba. Nem szól eleget róluk a történetírás és különösen az irodalom, holott itt nevelkedtek föl azok, akik birtokba akarták venni a szebb, emberibb, értelmes élet értékeit. Beszéljünk világosan: a fejlett szocializmust. Mai világunkban nem nélkülözhetjük a szocialista harcok valamikori fellegvárainak varázsát és történelmi értékét. Néha felfigyelek egy-egy szenzációs ásatásra, amely országos visszhangot kelt. Hirtelen felröppen a hír, hogy Árpád-kori leletekre bukkantak, talán Árpád apánk sírjára derül fény. Ez nem baj. Kutassanak csak az ősök után. De talán illenék nemcsak felkutatni, hanem számba is venni azokat a helyeket, amelyekben az új Magyarországért folyó harc született meg. Restaurálják a királyi palotát, külsőleg ugyanolyan, mint amilyen volt, belső világa forradalmian változott meg. Vagy műemlékeknek számító érdekes, furcsa és sokatmondó épületeket újítanak fel, milliárdokba kerülő beruházásokkal. Én is vallom, hogy szükségesek ezek, de miért vagyunk mostohák a munkásosztály teremtette — bár ha szegényesebb — értékekkel szemben, amelyek éles harcokra, hősi korszakokra emlékeztetnek. Rögzítsük csak le a történetírók és az irodalom — rajtuk keresztül a köztudat — számára a munkásotthonok fontos szerepét és helyét. A munkásmozgalom stabilitását és folyamatosságát, folytonos újjászületését jelentették ezek az otthonok. Életekre hatottak, széjjelválasztottak differenciáltan, és összekötöttek, tömörítettek politikai, harcos tömegerőket. Nem volna szabad megfeledkezni arról sem, hogy ezekben az otthonokban kovácsolódott ki a munkás és értelmiség igazi kapcsolata. Ez a szocialista és humanista egymásratalálás nélkülözhetetlen kollektív értéket jelentett. Igazság és történelmi tény, hogy a haladó gondolkodású költők, írók, művészek, tudósok ezekben az otthonokban találtak igazi közönségre, követőkre. Az üldözött, az agyonhallgatott, progresszív szellemű tudós- és művészvilág itt kapott dobogót, széles tömegű nyilvánosságot. Sok híressé vált nagyság indult el innen hódító útjára. Viharos lelkesedéssel kísérték és bátorították őket. Felesleges a neveket felsorakoztatni, nagyon sokan voltak valamikor, akik örömmel és nagy megtiszteltetéssel vették a meghívásokat. Ez jellemezte a két háború között a legális munkásmozgalmat, de ezek nélkül az otthonok nélkül az illegális kommunista mozgalom sem tudott volna harcolni, tért hódítani. Itt volt képes minden válság, üldöztetés ellenére is meg-megújulni, hiszen ezek az otthonok fogták egybe azt a harcoló munkássereget, amely nélkül semmit sem lehet kezdeni. Mint ahogy ezekből az otthonokból indultak el sokan, nagyon sokan az ismeretlenség világából a híressé vált vezetők világába. Ha a múlt emlékeire támaszkodva felötlik bennem, hogy a máról is szóljak, eszembe jutnak a sokat vitatott munkásszállások, diákkollégiumok és művelődési házak, amelyeket milliárdos öszegekkel építettek és építenek fel. Milyen a belső életük ? Véleményem szerint, teremtsük meg bennük az igazi otthon, a kollektív otthon varázsát, amelynek gazdag történelmi múltja van. Ha ez sikerül, és miért ne sikerülne, akkor, de csak akkor lesz ezeknek igazi jövőjük, az ilyen otthonokból kilépő tudja az életbe magával vinni az emberré válás, a helytállás nem könnyű feltételeit. Nézetem szerint ez Budapesten igen fontos, százezreket befolyásoló tényező. Budapest vonzó város, az egész országból sodródnak össze az emberek, főképp fiatalok, munkások, értelmiségiek. Ebben a nagy kohóban kell összeötvözni őket, hogy építő, alkotó erővé váljanak, hogy a mi betonból épült, felhőkarcoló világunkban egymáshoz közel kerüljenek az emberek. Ha valaki egyszer elérkezik oda, hogy két otthona lesz, gazdaggá válik, nem vagyoni értelemben, hanem emberi értelemben. Az utóbbi időben munkásszállásokat, diákotthonokat, kollégiumokat látogatva sokat gondolok arra: ha én csak egy százalékát kaptam volna meg annak, amit ma egy fiatal munkás a munkásszállásokon kap, vagy egy diák a kollégiumban, istenem, de más lett volna az élet, és nem kellett volna háromszor hódító útra kelnem. Az otthon nagy dolog, és senki ne tévessze öszsze a szállással! Ezután fordítsuk figyelmünket a budapesti utcákra, körutakra, terekre. Vallom — talán furcsán hangzik —, de ezek is válhatnak otthonná. Ezek a helyek nemcsak hősi harcok, véres csaták színhelyei voltak. Békés időkben a szórakozás, a kikapcsolódás, az ismerkedés izgalmas tereivé változtak, különösen vasárnap délután, ebéd után, amikor az úri világ a nagyebéd elfogyasztása után szundikált, jött ki az utcákra, terekre a pesti munkás és kisember családostul. Volt-e, van-e most is a kirakatok nézésénél izgalmasabb látvány, szórakozás? Ma is föl lehet fedezni közönségüket egy szabad szombat vagy vasárnap délután. Ma már a kirakatok nemcsak s~. obek, nagyobbak, 10