Budapest, 1978. (16. évfolyam)

6. szám június - Marosán György: Két otthon birtokában

A letartóztatottak helyébe lépő új szociáldemokrata vezetők. 1933. (A felső sorban balról a harmadik Marosán György) Az utolsó munkásdalos-találkozó. 1938 vonzóbbak, de áruik a tömegek számára is elérhetők. Ma már bemerészkednek a Belvárosba, sőt a Várba is. Ezeket a helyeket régen a „munkás külsejű" embereknek nem volt tanácsos látogatni. De van a budapesti utcáknak, tereknek olyan emberi varázsuk is, amelyet most is kevesen vesznek figyelembe. Az emberek egymás között, egymás mellett akarnak lenni, tudni akarnak egymásról, és szeretnék megismerni egymást. Régen a klasszikus osztályozódás szerint a Keleti pályaudvar és a Liget környéke a cselédkorzó, a Belváros, a Margitsziget az úri nép korzója és ismerkedő helye volt. Apropó, ismeretség az ismeretlenségben: mennyi randevú, barátság, szerelem és házasság létrejöttének vált helyszínévé a budapesti utcák és terek világa. Ez a csodálatos város mindig varázslatos volt, soha meg nem unható, mindig meg-megújuló szépséggel. Ma is útra kelek néha, vasárnap délután; nem hanem mert mindent látni, akarok róla — gazdájaként. tudni Sokan megkérdezték már tőlem: mondd, miért szereted ezt a várost ? Megkíséreltem a választ, összeraktam, elemeztem a városban megélt emlékeimet, a szenvedéseket éppen úgy, mint önfeledt örömöket, vágyakat, szerelmeket, embereket. Nem tudtam végére járni. Mostanában írogatok, az írás erejével próbálom megközelíteni a valóságot, de az is szegényre sikerül ahhoz képest, amit ez iránt a város iránt érzek. Szeretem és szeretni fogom. Talán ez a szeretet az oka, hogy mostanában aggódom érte, nem azért, mert rombol és épít, és sokszor nagy a felfordulás. Tudom, ez másképp nem lehetséges, nem sajnálom a nyomortanyákat, örülök az új városrészeknek. Aggódásom oka nem ez. Féltem vizét, amely valamikor a világ legízletesebb itala volt, féltem levegő-1946. (A képek a Legújabbkori Történeti Múzeum anyagában vannak. Csigó László reprodukciói) felfedező útra, inkább emlékeim ismert helyeit veszem számba és a változó embereket. Nincs ennél szebb szórakozás. Úgy vélem, hogy ilyenkor az emberek kevésbé tülekednek, nem tapossák egymást, türelmesebbek egymás iránt ebben a közös szórakozásban. Pestet csak nyugodtan szemlélve, élvezve lehet birtokba venni igazán. Ma már nemcsak lakás, otthon birtokosaként nézem a várost, jét, amely tiszta volt, oxigénnel telített. Féltem a város tisztaságát, rendjét. Most már mi, kétmillió budapesti vagyunk felelősek városunkért, egymásért. El kellene néha gondolkodni ezen, és tenni érte mindenkinek, hiszen itt élünk, és nem mindegy, hogyan. Itt eresztenek majd le min-' ket a sírba, és az sem mindegy: milyen életet, milyen közösséget hagyunk magunk után. 11