Budapest, 1978. (16. évfolyam)

6. szám június - Máriássy Judit: Nyugtalan évad

Ruttkai Éva és Tahi Tóth László O'Neill: Utazás Szabó Sándor és Balázsovits Lajos Harold Pinter: Gondnok c. darabjában. Pesti Színház az éjszakában c. drámájában. Pesti Színház (Elkerülendő az igazságtalan szubjektivitást: noha az Operettszínház kívül esik a körön, melyet e cikk keretéül meghúztam: a Nagymező utca páratlan oldalán is teljes nyugalom honol. Az ígért újdonságok helyett egy tenyérnyi színtéren bemutatott lengyel musical képviseli az újat, az Ő és Ő; a színház bemutatta a Denevért, ami önmagában üdvös és szép vállalkozás, de annak a „vérvonalnak", amit tavaly a Kabaré kitűnő előadása jelzett, nincs folytatása. Talán a szériasikerek miatt ?) * A főváros színházi térképének legkülönösebb jelensége, hogy míg a Népszínház központja Várszínházként a város fölött székel, nehezen megközelíthetően, s színházi autóbuszok nélkül kezdte meg működését az avantgarde jegyében, addig a József Attila nevét viselő népszórakoztató színház Angyalföld mostoha körülményei között játszik telt házzal — többnyire konvencionálisan — munkásközönségnek. Itt színházi buszjárat is akad. Ha bizonyítványt osztanánk, a József Attila Színház a legkülönbözőbb osztályzatokat kapná. Magyar darabok bemutatásából, magyarán: dramaturgiai szorgalomból kitűnőt. Népszerűségben: kitűnőt. Az eszmei közlendőt illetően — némi jóindulattal — közepest. Kivitelben — hasonlóképpen. Egy-egy produkcióban jobbat, másban roszszabbat. A szorgalmat dicséri az is, hogy itt tartották a legtöbb bemutatót. S bár Feydeau Zsákbamacskájának kétes értékű sikerét nem tudja lekörözni semmi, a színház közművelődési feladatokat is vállal; óbudai filiáléjában Sánta Ferenc bemutatásával, otthonában legutóbb Németh László Eklézsiamegkövetésének színvonalas előadásával. Játszottak tetszetős angol darabot, Robert Bolt Éljen a királynő!-jét, s mint minden évben, egy szovjet művet is műsorra tűztek, Roscsinét. Csak az összhang, a közös törekvések vállalása az, ami változatlanul hiányzik a város peremén székelő együttesből. Mintha több színház lakna egy épületben s osztoznék az azonos társulaton. Van egy Benedek Árpád-színház (Berkesi: Kálvária, Csurka: Nagytakarítás stb.), mely modern kelléktárral és erős, harsány effektusokkal dolgozik. Ennek része vagy párja Bodrogi Gyula színháza, mely nemcsak akkor érzékelhető, ha a kitűnő színész rendezi a darabot. Bodrogi erős személyiség, így amikor „csak" játszik a színpadon, akkor is többnyire meghatározza az előadás stílusát. Van aztán egy Berényi Gábor-színház is, mely ez idén fiaskót vallott Kertész Ákos Özvegyek című darabjával, Németh László esetében viszont sikeresen realizálta elképzeléseit. Berényi színháza gondolatibb színház, melyet olykor a naturalizmus veszélye környékez meg. A közönség zöme nem az övé. Fontos színházról lévén szó, ideje volna megteremteni azt az alkotói légkört, amely nem fut a népszerűség után, de nem is akarja didaktikusán „megnevelni" a nézőt. Ebben az évadban mintha kicsit közelebb kerültek volna egymáshoz, de nem eléggé és nem azon a színvonalon, amit feltehetően valamennyien el akarnak érni. Pedig itt is akad nem egy olyan színész, aki már jóideje vállán viseli az ingatag szellemű műsor terhét: Kállay Ilona, Horváth Sándor, Szemes Mari, Fülöp Zsigmond, Szabó Éva és nem utolsósorban: Bodrogi. A Várszínházról még lehetetlen ítéletet alkotni. A Várszínház és a Népszínház egésze is — keresi önmagát. Merészen, új utakon. Meg-megbotolva. Ahol egy napon hallgatom a Konnorán együttes műsorát a templomi sarokteremben és nézem Pilinszky János Síremlék-ét, ahol a társulat még cseppfolyós állapotban van, s ahol egyelőre elsősorban a nagyotakarás, a sokféleség nyűgöz le (meg az épület) — ott minden vélemény elsietett. • Nem hiszek abban, hogy a magyar színházi élet egészségét csak a magyar darabok jelenlétével lehet mérni. De mérce ez is. S ha igen — bizony kevés a hencegnivalónk. Vidéken Illyés, Száraz György, Páskándi Géza, Bertha Bulcsú, Szentmihályi Szabó Péter — folytathatnám a névsort. A fővárosban Csurka István Nagytakarításán, Mándy Iván, Czakó Gong-Gang-ján és H. Barta Lajos Nemzetközi gyors című dramolettjén kívül nem volt hazai szerzőnek ősbemutatója. A Jó estét nyár, jó estét szerelem! előbb volt kisregény, tévé-film, Kertész Ákos darabját már bemutatták Egerben, Illyés Különcét Veszprémben, Szabó Magda, Sánta Ferenc eredetileg nem színpadra szánta művét. Elkényelmesedett volna a színházak dramaturgiája? Ellustultak az írók? Az utóbbi feltevés valószínűtlen, ellene mondanak a vidéki ősbemutatók. Az évad végén készülő tervek mindig ígéretesek. Ideje volna, hogy az évadzáró számvetés ne cáfolja meg őket. A közönség és a színház viszonya látszatra így is tökéletes. Előttünk a nagy kérdőjel: meghódítja-e a korszerű szocialista színház a maga önkéntes híveit, közönségszervezőktől, közművelődési kampánytól félig-meddig függetlenül. Hiszen minden változásnak csak akkor van értelme, ha a nézőt ajándékozza meg gondolattal, élménnyel, örömmel. 7