Budapest, 1978. (16. évfolyam)

6. szám június - Máriássy Judit: Nyugtalan évad

(Benkő Imre felvétele — MTI Fotó) Folyosó a Várszínházban Máriássy Judit Nyugtalan évad Remenyik Zsigmond: Pokoli disznótor c. daraDjának próbája. Várszínház Izgalom, siker, középszerűség, újítás, bizonytalanság és nagy változások előszele jellemzi az 1977/78-as színházi évadot, mely épp csak véget ért, tehát alaposan nem is elemezhető. Akarva-akaratlan szubjektív a kritikus számvetése, amit még azzal is tetéz, hogy vizsgálódásának körét leszűkíti a vezető fővárosi színházakra. Ez az önkényes eljárás meg is nehezíti dolgát, hiszen a nem budapesti előadások közt nagyszerű produkciókkal találkozhatott és jóval több új magyar darabbal, mint az ország kissé aritmiásan verő szívében. De éppen elég töprengenivalót kínál Budapest. Gazdag nyári program után némi fáradtsággal tértek meg a társulatok tagjai otthonukba, az anyaszínházba. A rajtot több helyütt bizonyos idegesség kísérte. Mi lesz a Népszínházzal ? Ki marad, ki megy ? Mikor és milyen műsorral nyit a Várszínház ? Az átszerződések itt-ott nehézségeket okoztak a repertoárban. A József Attila Színházból például két vezető színész távozott. Garas Dezső, aki már korábban megvált a Madách Színháztól, alapító tagja lett az életképesnek tetsző filmgyári társulatnak. A Vígszínház Ljubimovot hívta meg a Bűn és bűnhődés rendezésére. Eleddig ismeretlen módszerek, rendkívüli követelmények (és nyelvi nehézségek) tették próbára az összeszokott, nyugalmas együttest. A Radnóti Színpad új ösvényt keresve vágott neki a szezonnak: az előadóestek, oratóriumszerű feldolgozások mellett többé-kevésbé szabályos színházi előadásokra készül. Ellentétes híresztelések a Nemzeti Színház — pontosabban a Faust — szovjetunióbeli fogadtatásáról. Ugyanakkor: Cserhalmi György egyhangú sikere a „régi" Várszínházban, a Nemzeti évad előtti bemutatóján: a Philoktetészben. A Budapesti Művészeti Hetek alkalmából vendégjátékok kavartak vitákat és arattak tapsvihart. Elsőül a kaposváriak Ivanov-ja, Zsámbéky Gábor rendezésében. Aztán a szolnokiak Bulgakovbemutatója, Az átkozottak összeesküvése, Székely Gábor higgadt és tehetséges rendezői munkája. S már meg is érkezett a moszkvai Művész Színház, megint egy vadonatúj Ivanov: Jefremov dramaturgiai átigazításával, Szmoktunovszkij remeklésével a címszerepben. S csak úgy mellékesen, szinte a közönség tudta nélkül: a sepsiszentgyörgyiek röpke bemutatkozása a Csillag a máglyán című Sütő András-darabbal. Talán ennyiből is kitetszik: a nyugtalanság jó is volt és rossz is. Ráadásul korántsem ért véget. Mégis hiszem, hogy a magyar színházművészet jövője szempontjából sorsdöntő és biztató ez a nyugtalan évad. Nem várhatunk — ne is kelljen várnunk! — földrengést. De az állóvizek megmozdultak. A változások nemcsak és nem is elsősorban személyi változások. A korszerűbb, vonzóbb színház hullámverései ostromolják a sok helyütt már megkövesedett partokat. * Nem az illendőség diktálja, hogy elsőül a Nemzeti Színházat említem. Az új korszak előtt érdemes az elmúlt hónapok néhány jellemző sikerén és kudarcán elgondolkodni. A nagyszínházi bemutatók közül hármat Marton Endre, rendezett. Jómagam úgy