Budapest, 1978. (16. évfolyam)

5. szám május - Prof. Bókay Árpád: Színházi élet a múlt század második felében III.

Rubinstein pesti koncertjének műsora Kőszeghy Károly nagy dolgokat produkált. A zenekart elsőrangúvá tette azzal, hogy néhány kiváló erőt szerződtetett. ő fedezte fel a nagydobos személyében a nagy tehetségű Erkel Sándort, akit később utódjává is tett, s aki azután 1884-ben az új hajlékába költözött Operát megszervezte. A könnyebb és nehezebb franczia operák közül igen megszerettük Lalla Roukh-ot (David), a Fehér nő-t, a Boldogság első napjá-X (Boieldieu), a Portici némá-1, a Fekete dominó-t, Fra Diavolo-t (Aubert), Faust- ot (Gounod), a Zsidónő-1 (Halévy). Mindegyikből elénekeltünk egyegy dalt. Legtöbbet a Fekete dominó-ból, mely dallamainak sokaságában vetekszik az Alvajáróval. Mama, mikor varrt, stoppolt, kis kerek varróasztalkája mellett folyton dalolt kicsiny, kellemes hangján, s roppant muzikális lévén, a legszabatosabban tudott mindent visszaadni. Tőle is hallván a dalokat, azok megmaradtak emlékezetünkben. Ebben segítségünkre volt a zongoratudásunk is, hiszen 10 éves korunktól fogva mind a ketten tanultunk zongorázni. Megvettük kevencz operáink Ferdinand Beyer-féle könnyű kis potpourri-it s elkalimpáltuk zongoránkon azokat úgy, ahogy tudtuk. így neveltük magunkat a zenei élvezetekre, melyek öregségünk gyönyörűségei maradtak. Zongoramesterünk Grabovics bácsi volt. Morlinék ajánlották, náluk is tanított, s ott is lakott a házukban. ő maga ugyan nem túl sokat tudott, de mint kiérdemesült orgonista, tudott mégis némi zeneelméletet. Jancsi, akinek pompás hallása és igazi talentuma volt, Richter ajánlatára 15 éves korától kezdve Ruhofftól tanult és szépen fejlődött. Én cellot tanultam RuhofFtól, de sem zongorában, sem cellóban nem vittem semmire. Nem voltam zenei talentum, csak mint érzékeny kedélyű ember, szerettem a zenét. A z énekesek és énekesnők — A akikre emlékezem — á következők voltak. Ellinger hőstenor, aki Meyerbeer és Wagner operákban énekelt, s 70 éves korában is jól elfújta még Tannhausert, Leydeni Jánost és a Hugenották főszerepét. Köpködött közbe-közbe, s a végén már letérdelni sem tudott, de énekelni mindvégig jól énekelt. Elpusztíthatatlan hangja volt. Fiatalabb korában, ha harsogó hangját megeresztette, az még a színház falainak épségét is veszélyeztette. A magas C-t, sőt a Ciset is könnyen kivágta a Trubadour-ban, de hangja nem volt kellemes, és alakja sem keltett illúziót. Richter fedezte fel Hajó Zsigmondot, aki mint Lohengrin tűnt fel. Gyönyörű tenorja volt, s nála szebben a Hattyú-áriát még Burián sem tudja énekelni. Fiatalon mint férfi is szép volt az ezüstös Lohengrin-costumeben. Kár, hogy a deli hattyúlovag oly rövidlátó volt, hogy Elzát mindig máshol kereste a színpadon, mint ahol az állott. Később, mikor hangja megkopott, visszajött külföldről, de itt már akkor nem tetszett. Pauli Richárd volt abban az időben a lyrai tenorista. Kishangú, muzikális, megbízható, jó koloratúrájú énekes. Ez a kicsi, kellemes emberke Almaviva szerepében és a Lalla Roukh-ban, a pásztorkirály szerepében nyújtotta a legtöbbet. Stéger Ferenczet, már mint roncsot, szintén hallottam. Stéger Európa egyik legünnepeltebb tenorja volt akkor. Pesten kezdette pályáját, majd kiment a nagyvilágba, de évenként hazajött vendégszereplésre. Anyáink legendákat meséltek fenomenális hangjáról. 1873 — 74-ben szerződött vissza hozzánk, már kiénekelt hanggal, de nagy tudással. Egy képét őrzöm a Mamától rám maradt gyűjteményemben, Papának szóló dedikátiójával, mely a következőképpen hangzik: „Rp. Zufriedenheit, adde viel Glück und schöne Zeit, Vergnügen immer gratis, und Geld ut quantum satis. Zur Erinnerung von Fr. Stéger. Herrn Dr. Bókay seinem Freund. Pest in July 1858." Stéger eredetileg patikusként kezdte, innen a dedikálás recept formája. Szép férfi volt. Öregkorát Szentendrén töltötte, ahol született is, s ahol atyjának patikája volt. Néhány éve halt meg. Utolsó éveit gáláns kalandjainak elbeszéléseivel fűszerezte, Szentendrén sokat mulattak rajta. Baritonistánk sok volt, közülük a legjobb Bignio. Szép, magas férfi, meleg hanggal. Utána jött Odry Lehel. Még szebb férfi, még melegebb hanggal, de nem igen szerette a praecis éneklést. Inkább énekelt a saját stylusában. Gyakran czigányosan önkényeskedett, bár nagy muzikalitása révén mindig tudott élvezetet nyújtani. Csak a karmesterekkel akadt a taktus és a tempók miatt sokszor baja. A basszisták közül a pompás humorral megáldott, elpusztíthatatlan Kőszeghy tulajdonképpen bassbuffo volt. Legjobb szerepeinek Dr. Bartolot s a Fekete domino buffoszerepét tartottuk, de énekelte Mephistot is a Faust-