Budapest, 1978. (16. évfolyam)

5. szám május - Zolnay László: A budavári barlangokról

Zolnay László A budavári barlangokról Kísértetjárás egy gombafarmon Még a városegyesítés — 1873 — előtt történt, hogy Házmán Ferenchez, Buda polgármesteréhez beállított két élelmes fiatalember. A Várban nőttek, fel. Ismerték —vagy ismerni vélték — annak minden zegét-zugát. S rájöttek: az egyik ház pincéje alatt emeletnyi pince-barlangsor van. Azt kérték, engedje meg a polgármester, hogy ebben a barlangpincében gombát termeszthessenek. Házmán megjegyezte: — Csak Budának vagyok a polgármestere. Nem annak a városnak, ami a budai Várhegy hasában van. De különben sem ajánlom a budai barlangok bolygatását. Megesett, hogy félkézkalmárok, betörők lappangtak bennük. A babonásabb lelkek még hazajáró kísértetekről, éjfélkor zöcskölődő holt lelkekről is regéltek! A két vállalkozó mégis nekivágott a gombafarmalapításnak. Első napi munkájuk — a gombakeltetéshez kellő trágyahordás — az éjszakai órákba nyúlt. S uramfia! éjféltájt egyszerre csak léghuzat támadt; egyik gyertyájuk kialudt, s a szomszédos barlangból iszonyatos sebességgel kivágtatott — valaki vagy valami. Maradék gyertyájuk is feldőlt. És halálfélelemben, izzadtan, verejtékezve vergődtek fel a kétemelet mély pincéből . . . Másnap megjelentették a dolgot a magisztrátusnak. Nosza, a városi darabontok, kardjaikkal, alabárdjaikkal, fáklyákkal — nagy vérszomjasán — a tetthelyre jöttek. Szimatoltak, nyomoztak. Végül is bemerészkedtek a gombafarmmal szomszédos odúba. És mit találtak? Még egy lejáróajtót. A földreszórt szalmán pedig egy huszármundérról lepattant gombot. Meg egy árvácska, piros pillangós — női papucsot. . . Kisült: az egyik laktanya széptevő huszára, meg az egyik kikapós vári szobacicus tartotta itt légyottjait. A katonagomb, meg a félpapucs pedig annak a hírmondója: a megrémült szerelmespár kísértetet vélt a buzgó gombafarmerekben. Éppen úgy, mint azok bennük. Ez a biedermeier budai széphistória csak invokáció egy kis budai barlanghistóriához. Arról, amit a budai Várhegy a hátán hord könyvtárra rúgó kötetek szólnak. Amit azonban a budai Várhegy méhében hord, szinte egy sor sem beszél. Hadd rójak le valamicskét ebből az adósságból. Város a föld felett, és város a föld alatt Házmán Ferencnek nagyon is igaza volt, amikor azt említette: ő csak annak a Budának bírája, amely a föld felett van. Annak nem, ami alatta. Mert való és igaz: a Várhegy gyomrában — a felső pincék rendszere alatt — egy városméretű barlangpince-rendszer helyezkedik el. S hogy a végén kezdjem — akkora ez a barlangpince-rendszer, hogy Buda 1944—45. évi (reméljük legeslegutolsó) ostroma idején mintegy tízezer embernek adott menedéket. Többnek, mint ahányan ma a föld feletti Várnegyedet lakják. Nézzünk azonban a távolabbi múltba. 1930 és 1940 között a budai Várhegy középső és északi része alatt — igen nagy földmozgatási munkákkal — megtisztították a Vár középkori eredetű barlangpince-labirintusát az azt kitöltő török kori és újkori betöltéstől. Ezekben a munkákban mint régészeti megfigyelő, dr. Kalmár János — a jeles fegyvertörténész — vett részt. Az előkerült — zömmel törökkori — leletek jó részét Kalmár a Magyar Nemzeti Múzeumban helyezte el. Ott vannak azok ma is. A munkálatok megvalósított célja az volt, hogy a Várhegy gyomrában — átlag 10—12 méter vastag mészkőpaplan alatt — bombabiztos légoltalmi pincéket építsenek háború esetére. Megépítettek a mai Sziklai János utca felé eső szakaszon egy, az akkori követelményeknek megfelelő, föld alatti A Fortuna étterem mélypincéje