Budapest, 1978. (16. évfolyam)

4. szám április - Pereházy Károly: Jungfer Gyula kovácsművész

épületkárok felmérésére, majd az életveszélyt elhárító legsürgősebb munkák irányítására. Összehívtuk az orvosokat is, felkérve őket a lakosság legelemibb egészségügyi ellátására. Felállitottunk három népkonyhát a kerület különböző pontjain, amelyekhez az alapanyagokat a lakosságtól szereztük be kutató járőrök útján. Később azután a Közellátási Kormánybizottsággal összeköttetést teremtettünk, igy sikerült a konyhákat és a kerület tizembe helyezett pékmühelyeit nyersanyaggal ellátni. Lassanként néhány „maszek" üzlet is megnyílt. Az első hetekről beszámolva ki kell emelni azt az önfeláldozó, hősi munkát, amelyet a kerület egész lakossága, nők és férfiak, öregek és gyermekek egyaránt végeztek. Nélkülözés és félelemteli hétheti bombázás és harc után az óvóhelyekről és pincékből kibújva, mindenki nekilátott az egyéni és a kö/össégi élet lehetőségeinek újrateremtéséhez. A férfiak egy részének a kerületen kivül a Szabadság-híd és a vasúti híd helyreállításán is dolgozni kellett. Itt, a kerületben pedig a legnehezebb munka a mintegy 5000 lótetem eltakarítása, valamint a teméntelen lőszer és bomba elszállítása volt. A közmüvek közül a vízszolgáltatás indult meg a leggyorsabban. A villany csak nyáron gyulladt fel először a kerületben. Az Alagútban levő roncsokat a fővárosi közmunkások gőzhengerek segítségével vontatták a Vérmezőre. A Krisztina körúton csak az egyik villamosvágány volt használható. Felső vezeték nem volt, egy ideig a Debrecen-Nyírbátori Vasút idetévedt kis mozdonya húzott néhány teherkocsiból álló vonatot. De még ennek is hogy megörültünk! Megoldhatatlan problémának látszott a Vár utcáinak romtalanítása, miután jármű egyáltalán nem állt rendelkezésre. Több fantasztikus elgondolás félretétele után, az Építésügyi Minisztérium segítségével kisvasúti vágányokat fektettünk le a királyi palotától végig a Váron, le a Várfok utcán és Vérmező úton át a Vérmezőig. Sikerült is az eddig mélyenfekvő katonai területet teljesen feltölteni. Később a kertészet termőtalajt terített ide, s Buda impozáns parkkal gazdagodott. Persze ennek pagy ára volt: a Vár számtalan műemlékének, otthonának és bennük sok-sok embernek a pusztulása . . . A vasutasok és a közmunkások közös erőfeszítésével a Déli pályaudvart és a vasúti alagutat nagyjából rendbehozták, így a kerület újra bekapcsolódhatott a város és az ország közlekedésébe. 30 év távlatából visszaemlékezve a Felszabadulás utáni első időre, csak mozaikszerűen lehet felemlíteni az akkori számtalan problémát, nehézséget, teendőt és az elvégzett munkát. Mikor 2,5 év után, 1947 június végén a Kerületi Nemzeti Bizottság elnöksége, majd a polgármester megbízásából viselt elöljárói beosztásom alól felmentettek és ismét központi szolgálatra kerültem, elmondhattam beszámolómban: „Sok történt, de még többnek kell történnie ebben a kerületben is. Viszont ne feledjük el soha, hogy ami sok száz éven keresztül épült, létesült és két szörnyű hónap alatt elpusztult, az rövid két éven belül nem hozható helyre tökéletesen ..." Dr. Hermann Gábor Bécsi kapu tér 1945. Krisztinavárosi részlet, 1945. Bojár Sándor felvételei 30