Budapest, 1978. (16. évfolyam)

4. szám április - Pereházy Károly: Jungfer Gyula kovácsművész

fl pályázat eredménye És újra megindult az élet... Általános iskolák A szakkörök közötti versenyben: I. díj 5000 Ft-os jutalommal a Jókai Mór Ált. Isk. „Fecskefészek" c. pályázatával. Tanár: Csepreginé Ambrus Margit. II. díj 3000 Ft jutalommal a XVI. ker. Georgina utcai Ált. Isk. „Beszélő kövek" c. pályázatával. Tanár: llcsik Imréné. III. díj 1000 Ft-os jutalommal a XIII. ker. Váci u. 61. sz. Alt. Isk. „Tizenháromház" c. pályázatával. Tanár: Szabó Sándorné; valamint a IV. ker. Fóti úti Ált. Isk. „Hogyan éltek a munkások 1900 és 1945 között a fővárosban" c. pályázatával. Tanár: Karpov Ferencné. A legtöbb pályamunkát (13 db), amelyek közül a legtöbb egyéni jutalomban részesült, a Fazekas Mihály gyak. Alt. Iskola tanulói készítették, ezért az iskola a tört. szaktanterem fejlesztésére 2000 Ft jutalmat kapott. 500 Ft-os könyvutalványt kapott: Forgács Krisztina, Rizmayer Katalin, Uray Gergely és ifj. Madas László, a Fazekas Mihály Ált. Isk. tanulói; Selley Zoltán, Egri J. Ált. Isk.; Lakatos Attila-Nagytétényi Ált. Isk.; a XI. ker. Soproni úti 50. sz. Ált. Isk. 8. A osztálya; Nagy József, Darus u. ált. isk.; Jakab Gábor, a Krisztina téri Ált. Isk.; Horváth Tünde, Kollár László és Wilhelm Tibor, a Czabán Samu téri Ált. Isk. 6. A oszt. tanulói. Gimnáziumok Kiemelkedően dolgoztak, a legtöbb és legjobb pályamunkát készítették, ezért az iskolai történelmi szakkör felszerelésére 2000 Ft jutalmat kaptak: Kilián György Gimnázium és Arany János Ált. Isk. és Gimnázium. 500 Ft-os könyvutalványt kapott: Schnell Endre, Lengyel Gábor és Német Anna, az Arany J. gimn. tanulói; Serdült József; Szili Zsolt, Rácz Zsigmond és Szekeres László, a Rákóczi gimn. tanulói; Horváth Gyula, a Fazekas gimn.; Vass Károly, Forgács Gabriella, Rohrbacher Éva, a Kilián gimn. tanulói. Szakközépiskolák A kiemelkedő szakköri munka és a két kitűnő pályázat jutalmaként: I. 5000 Ft-os jutalommal a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola várostörténeti szakköre. Tanár: dr. Franyó Vilmosné. III. 1000 Ft-os jutalommal a Hámón Kató Közgazdasági Szakközépiskola szakköre. 500 Ft-os könyvutalványt kapott : Beke Mária és Palát Zsuzsa, a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola tanulói; Bodrogi János és Magyar Tibor, a Finommechanikai és Műszeripari Szakközépiskola tanulói. Szakmunkásképző intézetek 2000 Ft-os pályadíjat nyertek a jó szakköri munkáért az Oleg Kosevoj Szakmunkásképző Intézet tanulói történelmi szaktermük fejlesztésére. Tanár: Szakács Béláné 300 Ft-os könyvutalványt kapott: Laczkó Zoltán, az Oleg Kosevoj Szakmunkásképző Intézet tanulója Kitűnő tanári és szakkörvezetői munkájukért a kővetkező pedagógusok részesültek jutalomban: Csepreginé Ambrus Margit (1500 Ft), llcsik Ferencné, Szabó Sándorné, Karpov Ferencné, dr. Franyó Vilmosné, dr. Sávoly Mária, Szakács Béláné, dr. Jóvér Béláné (1000 Ft), Bardocz Attila, dr. Horányi István, Bereczky Lajos, dr. Rácz Dezsőné, Góczán Lászlóné, Csobaji Csabáné, Doszkocs Jánosné, Cserményi Árpádné (800 Ft). A fel nem sorolt pályázók 100, ill. 50 Ft-os könyvutalványt kaptak. A Budapest szerkesztősége az arra alkalmas pályaműveket megfelelő honorárium ellenében részben vagy teljes terjedelemben közli. Az ünnepélyes díjkiosztásra 1978. március 21-én került sor a Budapesti Történeti Múzeumban. Buda felszabadulásának legelső napjaiban kezembe került a „Szabadság'" című új pesti újság egyik példánya, amelyben a polgármester felhívta a főváros alkalmazottait, hogy a lakásuk szerinti kerületi elöljáróságon azonnal jelentkezzenek szolgálattételre. Miután az I. kerületben tanyáztam egy idegen pincében (naphegyi lakásunk megsemmisült), a következő reggel elindultam a Várba, a kerületi elöljáróságra. Elszorult szívvel, megdöbbenve tettem meg az alig félórás utat, és azt mondtam magamban: itt tíz évig nem lesz élet! Mindenütt csak romok és romok. Tátongó bombatölcsérek, kidőlt, szétroncsolt villanyoszlopok és fák, százával a lótetemek, még emberi hullák is. Az utcákon kevés ember, a férfiak szakállasan, a nők bebugyolálva. Mindegyik valami csomagot hurcolt. Szerteszét lovak kóboroltak éhhalálra ítélve. Időnként szovjet katonai járművek dübörögtek, kikerülve a gödröket, a szerteszét heverő különböző harceszközöket és menetképtelen járműveket. Az Alagút szája emelet magasan eltorlaszolva, benne száz és száz összeégett gépkocsi, löveg, még tank is. A szinte járhatatlanná roncsolt gránitlépcsőn felkapaszkodva a törmelékek között, nagynehezen eljutottam az elöljáróság (a mostani Nyelvtudományi Intézet) romos épületéhez. Az udvaron bútordarabokból rakott tűzön főzőcskéit valamit két fővárosi altiszt, akik útbaigazítottak a „hivatal" felé. Két emelet mélységben, egy nagyobb szobában a falak mentén fapriccsek, egy íróasztal, néhány szék. A félhomályban riadt, tanácstalan nők és férfiak, alkalmazottak és „ügyfelek" vegyesen. A kerületi elöljáró, idősebb, beteges ember megörült nekem. Bár azelőtt a Központi Városházán szolgáltam, megbízott a helyettesítésével. Mindjárt közölte, hogy el kell mennem a XI. kerületi elöljáróságra, mert valami üzenet érkezett, hogy ott gyűlnek össze a budai kerületek vezetői. El is indultam, és egyórás gyaloglás után eljutottam a Verpeléti úti székházba, ahol a tanácsteremben teméntelen ember — ismerős és ismeretlen — sokat beszélt, de konkrét eredmény nélkül. Sarkon fordultam, visszagyalogoltam saját pátriámba. Egyet láttam: itt egyelőre csak magunkra számíthatunk! Pesttel semmi összeköttetés, de még a budai oldalon sem lehetett sehová eljutni, csak gyalogszerrel. Telefon, posta nem működik, hiányoznak az emberi létfeltétel legelemibb követelményei. Nincs víz, villany, gáz, nincsenek üzletek, az utak járhatatlanok, mindenütt szeméthegyek, tetemek, életveszélyesen romos, de legalábbis tető és ablak nélküli házak. Egészségügyi ellátásnak, rendőri szolgálatnak nyoma sincs. Először is valami helyiséget kellett találni — nem a pincében —, ahol a szervezést meg lehetett kezdeni. Az elöljárósági épület rom volt, a közelben levő iskola ugyanúgy. Amellett a Várból célszerűnek látszott a kerület szívébe, a Krisztinába menni. A mostani Diadal mozi házában levő anyakönyvi hivatal és katonai nyilvántartó helyiségei aránylag épen maradtak, tehát ide költöztünk. Ez abból állott, hog}' az írógépet, papírosneműt, egy-két bútordarabot felraktunk egy kézikocsira, s levonultunk a Várból a Krisztina körútra. A fővárosi alkalmazottak közül már többen jelentkeztek. Segítettek a légoltalmi szakszolgálatosok, akik a kerületi mérnökökkel és közmunkásokkal karöltve később is emberfeletti munkát végeztek a romeltakarításban és helyreállításban. A lakossággal csak az ún. „házparancsnokok" révén volt intézményes kapcsolatunk. Időnként összehívtuk őket az elöljáróságra, a problémákat megbeszélve adtuk ki a legsürgősebb intézkedéseket. Rajtunk kívül nem működött fővárosi hivatal vagy szerv a közelben, a kerületi szovjet katonai parancsnokság volt az egyetlen szilárd pont. De az első napokban az I. kerületnek nem volt külön parancsnoka, hanem a Ménesi úton elhelyezett XI. kerületi parancsnoksághoz tartoztunk. Persze ide is gyalog kellett elmenni az utasításokért. Majd a XII. kerülettel voltunk összepárosítva, ennek parancsnoka Bajor Gizi villájának földszintjén volt elszállásolva. Később azután az Attila úton, a Vérmező közelében külön épületben sikerült elhelyezni az I. kerületi önálló parancsnokságot. Telefont is kaptunk, de eleinte csak a katonai parancsnokkal és a Pauler utcában működni kezdő rendőrséggel volt összeköttetésünk. Rövidesen megalakult a két munkáspárt és más demokratikus pártok küldötteiből a kerület Nemzeti Bizottsága. Ettől kezdve úgy éreztük mi, kerületi alkalmazottak, hogy mégsem vagyunk teljesen egyedül! Fölhívtuk a kerületben lakó mérnököket, sürgősen jelentkezzenek, először az 29