Budapest, 1978. (16. évfolyam)

4. szám április - Tamás Ervin: Cegléd

PRO URBE-BUDAPEST Dr. Kóti Jánosné Kállai Éva Egészségügyi Szakközépiskola, XIV. kerület, Dózsa György 25—27. Az udvar keramit-kockás négyszöge fölött magasodik a százéves iskola iker-egyforma két szárnyépülete. A vaskos tölgyfa kapu mögött, a lépcsőforduló előtt szelidarcú szőke kislány strázsál. A délelőtti ügyeletes. Készséggel kísér az első emeletre. Az igazgatói irodába. A helyiség otthonos, kellemes, Kóti Jánosné igazgatónő ízlése, szépítő, jobbító szándéka nyomán. Mint ahogy az első fővárosi egészségügyi szakközépiskola megszervezése és a benne folyó kimagasló színvonalú oktató-nevelő munka is az ö nevéhez fűződik. Erről a munkáról beszélgetünk. — 1965-ben kaptuk meg ezt az öreg iskolát. Addig általános iskola volt itt, a túlsó szárnyépü'etben egy jó hírű Kodály-rnódszerű zeneiskola működött. Lelkesített a megbízás, hogy szükség van rárik, kellenek a korszerűen képzett egészségügyi szakemberek, ehhez viszont megfelelő iskola kellett. Meglehetősen avult állapotban volt az épület, a kongó folyosókról hajópadlós, rideg termekbe nyíltak az ajtók. Egy használható tantermet se találtunk. Nehéz nyarunk volt, sok munka, tervezés, szervezés, futkosás kilincselés. Összetoboroztam a tantestületet, a kórházakból kiselejtezett ágyakkal, lepedőkkel, gyógyászati eszközökkel felszereltük az első „tankórtermet". Hatvanöt szeptemberében két első osztállyal indultunk, most 24 osztályunk van. Pontosabban harminc, mert tavaly ide költözött az egészségügyi szakiskola, azóta közös igazgatás alatt müködünk. Ennek megszervezése új feladat volt. A kísérlet a szakemberek szerint is sikerült. A harminc osztályban ezer tanulónk van. A gyerekeknek kb. negyven százaléka vidéki. Többségük a környékről jár be naponta, a távolabb lakókat kollégiumban helyezzük el. A hatvan főnyi tantestület középiskolai tanárokból, egészségügyi szakoktatókból áll, és van 28 orvos előadónk. Ezt az oktatói gárdát sikerült egységes nevelői közösséggé alakítani. A pedagógus képesítéssel nem rendelkező szakoktatók — ápolónők — továbbképzését is megoldjuk. A közismereti tárgyakat tanító tanárokkal pedig megismertetjük iskolánk speciális oktató-nevelő célkitűzéseit. Az Egészségügyi Főiskola hallgatói itt folytatják tanítási gyakorlatukat, sok tapasztalatot szerezhetnek. Nyolc ilyen iskola van Budapesten, de fiúk csak nálunk tanulnak, harmincan vannak. Ők mentők, mentőápolók, Köjál-ellenőrök lesznek. — A lányok milyen képesítést szerezhetnek? — Kevesen tudják, hogy szakközépiskolánk két oklevelet ad: érettségi bizonyítványt és egy egészségügyi szakképesítési oklevelet. A szakiskolás gyerekek hárorn év után általános ápolónői oklevelet és általános rendelőintézeti asszisztensnői oklevelet kapnak. Növendékeink az általános képesítés után további 17 ág szerint szakosodhatnak. Lehetnek például műtősnők, laboránsnők, szülésznők, gyernriekápolónők és gondozónők, a speciális osztályokon szak-asszisztensek. Munkájuk mellett így újabb szakképzettséget szerezhetnek. Munkánk sikereként is felfoghatjuk, hogy gyerekeink szinte kivétel nélkül az egészségügy területén helyezkednek el és ott is maradnak. A szakközépiskola hat IV. osztályában idén 140-en érettségiznek, közülük csupán kettő megy más pályára. Harminc lány szülésznő akar lenni, s van, aki elmeápolónak készül. A szakiskola III. osztályában hetvenen végeznek, ők is az egészségügy területén szándékoznak elhelyezkedni. Pedig nem könnyű az elméleti és a gyakorlati tananyag elsajátítása. A III. és a IV. osztályosok hetenként két napot kórházban töltenek. Fehér köpenyben már reggel hét órakor ott állnak a kórterem előtt a nővérek mellett, akik ugyancsak befogják őket a betegek ellátása körüli teendőkbe. Soha panaszt nem hallani rájuk, jó hírük van mindenütt a kállaisoknak. Az országos tanulmányi versenyen minden évben van néhány diákunk a legjobbak között. Tavaly 56 egészségügyi szakközépiskola vett részt a versenyen, s a tíz legjobból négy a mi gyerekünk volt. Évente többen felvételiznek és tanulnak tovább az orvosi egyetemen. Van olyan kállais, aki fogorvos lett, és az asszisztensnője is nálunk végzett. — Eléggé ismeretesek az egészségügyi szakképzés lehetőségei, perspektívái? — Sajnos, az általános iskolák, a gyerekek, a szülők nagyon keveset tudnak rólunk, de végiil is minden évben megvan a tanulólétszámunk. Egy-egy ilyen iskolatípust alaposabban meg kellene ismertetni a gyerekekkel, hogy tudják, mit vállalnak, és mi lehet belőlük. Akik végül is felvételt nyernek nálunk, nagyon hamar beilleszkednek az iskola életébe. Régi diákjaink közül sokan családostul visszavisszalátogatnak a tavaszi ifjúsági napok, a ballagás idején. A végzett ápolónők, műtősök, orvosok eljönnek az osztályfőnöki órákra is, és munkájuk-Csatos István — Tizenhét évesen — 1947 február 15-én — jöttem fel először Pestre szerencsét próbálni, vagyis munkát keresni. A földosztáskor kaptunk kilenc kateszteri holdat, de öt gyerek volt otthon, riekem, a legidősebbnek el kellett menni pénzt keresni. Ipar még nem volt a vidéken, így aztán a főváros felé vettük utunkat. Vagy hatan indultunk el aznap a falunkból, Kengyelből, Szolnok megyéből. A Keleti előtt, Baross Gábor szobra körül sokan összeverődtünk, több százan is lehettünk. Ott folyt az alkudozás a munkát keresők és kínálók közt. Elszegődtünk egy építőmesterhez, a háborúban csúffá tett bérházakat hoztuk helyre. Három évig úgy dolgoztam, hogy minden télre hazamentem. 1950. november nyolcadikán kerültem a Fővárosi Csatornázási Művekhez. Azon a nyáron nősültem, falumbeli lányt vettem el. Jöttek a gyerekek, egy fiú, egy lány, aztán még egy fiú. Az asszony egyre mondogatta, maradjak otthon, nem jó, hogy így szét van a család. Ötvenhatban ki is léptem, a szolnoki terményforgalminál kezdtem dolgozni, de csak két hónapig bírtam ott, aztán visszajöttem Pestre a csatornásokhoz. Ötvenkilencben, mikor már megint nem győztem hallgatni a feleségem sóhajtozását, megint otthon maradtam, de tíz hónap után nem volt maradásom, harmadszor is visszajöttem a Csatornázási Művekhez. Előtte is mindig úgy menról beszélnek, ezzel segítik a végzősöket a legmegfelelőbb szakág kiválasztásában. — Az ön pályája honnan, hogyan indult? — Debreceni vagyok, ott végeztem a tanítónőképzőt. Azután a Lenin Intézetben tanultam, történelem szakos tanárként végeztem. 1957 szeptemberében itt, Zuglóban, az Álmos vezér téri általános iskolában kezdtem tanítani. Az Angol utcai iskolában és a felnőttoktatásban is dolgoztam. 1965-ben feletteseim azt kérdezték, elvállalnám-e ennek az iskolának a szervezését és vezetését. Villaltam és nem bántam meg. Nagyon megszerettem ezt az iskolát, és szeretem az igazgatói munkát is, mert a testület munkájában, eredményeiben megsokszorozódva viszontlátom a magam minden erőfeszítését, újat akarását. Tanártársaimmal mindent együtt tervezünk, csinálunk. Történelmet és világnézetet tanítok. Az igazgatónő megmutat néhány demonstrációs termet. Az egyikben elsős kislányok nagy kaucsuk babákon a csecsernőgondozást gyakorolják, a szomszéd teremben fehér köpenyesfityulás másodikosok komoly arccal figyelik a szakoktató-riővér szavait. Látszik rajtuk a hivatástudat. Dr. Kóti Jánosné tanárnak, a Kállai Éva Egészségügyi Szakközépiskola igazgatójának az egészségügyi szakemberképzés érdekében kifejtett eredményes pedagógiai és iskolavezetői munkájáért- Budapest Főváros Tanácsa a Pro Urbe aranyérmet adományozta. Szabó Gabriella tem el, hogy a vezetőkkel megbeszéltem, ha újra Pestre jövök, csak hozzájuk térek vissza. Az asszony végül is beletörődött, így aztán 1960 júniusától egyfolytában a vállalat dolgozója vagyok. Otthon csak négy osztályt jártam; Marosi Bandi bácsi, a munkavezetőm hamarosan elővett, hogy el kéne végezni a másik négyet is. Beláttam, igaza van, nekifogtam. Egyik héten kétszer, a másikon háromszor délután fél öttől este kilencig az iskolapadban ültünk. A vállalattól huszonegyen kezdtük, és húszan elvégeztük a nyolc osztályt. Aztári egyéves munkavezetői iskolára küldtek. Hetvenben megszereztem a kőműves szakmunkásbizonyítványt is, s még az évben kineveztek fizikai csoportvezetőnek. A húsz tagú Bem József aranykoszorús szocialista brigád vezetője vagyok. Még 1954-ben alapítottuk. Van benne olyan gerinces, oszlopos tag, mint Tari András, Bárándi Sándor, akikkel ötven óta együtt dolgozom. Komplex brigád vagyunk, az útbontástól a betonozásig mindent csinálunk. Sokfelé dolgoztam a fővárosban. Egyik nagy munkánk volt a Batthyány téri metróépítésnél a szenny- és csapadékvizet átemelő rendszer megépítése. A Gyömrői úti gyűjtőcsatorna három kilométeres szakaszánál alkalmaztuk először a műanyagcsöves technológiát. Hetvenöttől a Belváros csatorna rekonstrukcióján dolgozunk. A leágazó