Budapest, 1978. (16. évfolyam)

4. szám április - Tamás Ervin: Cegléd

CSIGÓ LÁSZLÓ FELVÉTELEI — Mikor odamenteni, 32 millió forint volt a termelés, amikor 1976-ban elbúcsúztam a gyártól, ennek tízszerese! A politikai főiskolát elvégezvén már nem engedtek vissza a régi helyemre: tanácselnök lettem. Addig könnyű volt nekem, leckéket adtam a városi vezetőknek, ami tőlem tellett, segítettem, de azért afféle jóakaratú kibic voltam. Még a legutóbbi jelölőgyűlésen is akadt pariaszolnivalórn, akkor még nem gondoltam, hogy azt már magamnak kell orvosolnom. Mit mondjak? — teszi föl szinte önmagának is a kérdést Kovács Károly. — Pest megye legnagyobb városa Cegléd, de a kommunális ellátás, a szolgáltatás színvonalát és a szellemi hátországot még nem tudtuk olyan szintre hozni, mint amilyent a város rangja megkívánna. Dr. Zoltán Zoltán közgazdász szerint Cegléd sokkal nagyobb figyelmet érdemelne, s szerepe is jóval nagyobb lehetne. Nemcsak munkássága köti a városhoz, családja is. Sokat tett a város szellemi arculatának formálásáért: kutatott, újságot írt, tanított, ott volt az Újvárosi Téli Esték, a Virágos Cegléd mozgalom s a Ceglédi Ősz kulturális programsorozatának hőskoránál. Nemrég jelent meg tanulmánykötete az urbanizálódó alföldi városokról, s bár 1972 óta a Közgazdaságtudományi Egyetemen tanít, nem hagyta el a várost. Cegléden a kulturális, művészeti élet nem virágzik eléggé. A régi, elavult művelődési ház színháztermét be kellett csukni. Zsúfoltak az iskolák, nincs elég hely a napköziben. De eredményt is legalább ennyit lehetne fölsorakoztatni a ceglédi művelődésről. Itt a megye egyik legjobb filmszínháza, a muzsikát szeretők büszkék lehetnek a zeneiskolára, s a pedagógusok jó munkájáról nevezetes a gimnázium. Nem — helyesebben nemcsak — a kulturális beruházások hiánya okoz hiányérzetet, inkább a város belső szellemi tartalma. Móricz Zsigmond — 1940-ben — itt figyelt föl az átláthatatlan deszkakerítésekre, amelyek úgy zárták a portákat, mintha várak lettek volna. ,,Addig a magyarságban soha közösségi A Kossuth gimnázium érzés nem lesz — írta —, amíg ezeket a várakat le nem rombolja az idő!" — A jelképes kerítéseket még nem sikerült eléggé lerombolnunk — mondja Szabó Alfréd, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője. Amikor Móricz sorait olvastam, igazat kellett adnom neki. Kisalföldi vagyok, s mikor idejöttem, meglepett a város. Később, amikor kezdtem megismerni, jöttem rá: történelmi okai vannak, hogy miért épültek az emberek közé ezek az átláthatatlan kerítések . . . Elesett nép lakta ezt a vidéket a kiegyezés előtt, jómódúak hihetetlen szorgalmukkal lettek, s féltették, dugták, amijük volt. Azaz büszkék is voltak vagyonkájukra és rejtették is — ehhez szolgált mutatós eszközként a kerítés, amely a fejekből még rna sem egészen tűnt el. Még a lakótelepek lakóit is nehéz kimozdítani otthonukból, és művelődési igényeiket felkelteni . . . Talán a város új értelmisége lendíti majd ki Ceglédet a szellemi holtpontról: 1972-ben a megye egyik legszebb kórházát avatták a városban, orvosok, egészségügyi dolgozók serege költözött ide, s az ipartelepítésnek köszönhetően kialakulóban van a műszaki értelmiség. Földuzzadt létszámában a pedagógus-gárda is. Az összefogásban, az érdeklődés felkeltésében ennek a rétegnek kell vállalnia a mágnes szerepét. Szeretnének a vezetők művészeket telepíteni ide, rangos kiállításoknak — így például a faszobrászok tárlatának — adnak otthont, s kétévenként megrendezik a Ceglédi Őszt. — Mi nem is annyira az országos figyelemre törekszünk — jegyzi meg a művelődésügyi osztályvezető —, inkább a ceglédieket szeretnénk megnyerni rendezvényeinknek. Hogyan is írta Cegléd neves szülöttje, az irodalmár Kárpáti Aurél? Cegléd .. . kedves hat betűje szinte egy velem . . . e város verébszürke pora egyszerre tanított meg az igénytelenség bölcsességére és a képzelet édes játékára . . ." A Teleki utca