Budapest, 1978. (16. évfolyam)

1. szám január - Tamás Ervin: Sopron

zárt település időszámításunk előtt 700 évvel alakult ki. Az ipari múltról csak annyit, hogy a szövés és fonás 2500 évre tekinthet vissza. A krónikák a hűségről, hazaszeretetről is vallanak. Egy történet 1273-ból: V. Ottokár cseh király megostromolta Sopront, a város azonban nem adta meg magát. Száz gyereket hurcoltatott el a király, köztük a bíróét: ha Sopron kaput nyit IV. László magyar királynak, meggyilkolják a gyerekeket. így történt. Az áldozatkész hűség és a 700 éves jubileum kézfogója: 1277-ben a magyar király megerősítette Sopron városi kiváltságait, amelyek a friss kutatási eredmények szerint 1900 évvel ezelőttről származnak. A hűség és a hagyománytisztelet állította vissza a belváros külcsínjét s vele együtt belbecsét is. Ám, még egy történet erejéig vessük vissza magunkat a régmúltba, mert bár az esemény szomorú, úgy hozzátartozik a városhoz, mint Szegedhez az árvíz. 1676. november 28-án tűzvész „formálta át" Sopront. Alig néhány ház maradt épen, a belváros a lángok martaléka lett, a szörnyű hőségben még a templomok harangjai is megolvadtak. Az építkezések gyorsan megindultak, tért hódított a „barokkosítás", s a tűzvész után öt esztendővel, 1681-ben Sopronba hirdettek országgyűlést. Se hossza, se vége nem volt az ünnepségeknek — írja Csatkai —, megkoronázták a királynét, I. Lipót feleségét, nádorrá választották Eszterházy Pál grófot, bíborost avattak. Két év múlva rátört a városra a farsang böjtje: a török óriási sereggel megtámadta Bécset, Sopron külső területeire is bevonult, s alaposan megsarcolta a várost. Az évek aztán ugyanúgy teltek, mint másutt, talán csak annyiban különböztek, hogy az I. világháború veszteseként Magyarország elbúcsúzhatott a Sopront környező vidéktől, sőt, majdnem Soprontól is. 1922-ben szociáldemokratát választott a város képviselőnek, büntetésképpen elvesztette titkos szavazati jogát. Egy ideig azonban mégsem erre emlékeztünk. Sopron másnak köszönhette néhány éves tetszhalálát. 1946-ban ezt írta a Szabad Nép: „A soproniak jól ismerik az országvésztőkét. Nemcsak azért, mert ez volt utolsó menedékük az országban. Sok év óta ide járt nyaralni Imrédy Béla, Rajniss Ferenc, Gömbös Gyula." A Szálasi-kormány 1944 decemberére tervezett országgyűlését angolszász bombatámadás zavarta szét. Idézzük ismét a Szabad Nép riportját: „Aligha van városa az országnak, melyet a háború ennyire megviselt volna. Sopron épületeinek 24 százaléka teljesen rombadölt, 37 százaléka megrongálódott, épen csak 39 százalék maradt . . . Múlt év március 4-én ismét 173 bomba hullott egy félóra alatt a Győr—Sopron — Ebenfurt-i vasútállomásra, és eltörölte a föld szirtéről. A menekülő nyilasok ráadásul soo-nál is több kocsit és mozdonyt robbantottak fel . . ." És mit ír Csatkai Endre ? „1942-ben 42 252-en laktak Sopronban, az 1945 április elsejei felszabadulás után hamarosan megejtett népszámlálás csak 27 248 lakost mutatott ki. A fasiszta kormányzat alatt elhurcoltak kb. 2000 embert, a háborús eseményektől való féltében vagy a német fasisztákkal rokonszenvezve több ezren távoztak nyugatra március folyamán, majd a felszabadulást követő évben több ezer Volksbund-tagot telepítettek ki az országból. Aki Sopronba tévedt, siralmas kép fogadta. Jóformán meg sem lehetett közelíteni a várost. A háborús pusztítás után csak hónapok múlva indult meg a fővárossal a vasúti összeköttetés." Dr. Horváth Zoltán, a soproni — megyei Il-es számú — levéltár vezetője széttárja karját: — A tű-vész és a bombatámadás Sopron két legnagyobb katasztrófája. És amit rásütöttek a városra: konzervatív, a reakció fészke. Holott itt nemcsak Volksbundisták tevékenykedtek, hanem antifasiszták is. A polgármester tiltakozott a gettó ellen, nem akart a németekkel tárgyalni, játszotta a bolondot . . . Éppen Csatkai Endrét sikerült „kiemelni" a deportáltak közül... Az itt élő németajkúaknak csak kisebb hányada lépett A Műemléki Felügyelőség épülete az Új utcában A KPVDSZ üdülője CSIGÓ LÁSZLÓ FELVÉTELEI