Budapest, 1978. (16. évfolyam)

3. szám március - Sőtér István: Bútorok iskolája

Otthonainkban idestova egy harmadszázad történelme fér el — otthonaink története: történelem is. Sohasem tudok úgy emlékezni régi otthonainkra, hogy az ott töltött idő minden öröme és válsága eszembe ne jusson. Első otthonunk körül, a Várban, a Dísz térnek azon az oldalán is, ahol ma két betorkolló utca fog közre egy éttermet és kétemeletnyi modern lakást: egy világ semmisült meg 1945-ben, egy társadalmi rendszer, és nem csak a mi életünknek, hanem az országnak egy korszaka is. Első otthonunk volt ez, mely házasságunk után üres, de frissen festett falakkal fogadott, egyedüli berendezéseként egy részletre vásárolt rádióval s egy leányszoba bútoraival. Első lakásunkat ötemeletes bérházban béreltük, mely két lépcsőházával és liftjeivel inkább a Szabadság tér, nem pedig a Dísz tér környékére illett volna. Az épület oda nem illő volta miatt azzal vigasztaltuk magunkat, hogy félemeleti ablakunkból nemes, barokk palotasort láthatunk, méghozzá a szemközti sor emeleti magasságából, mintha a mi házunk nem lenne ötszörte magasabb a szemköztieknél. Az ostrom utolsó heteiben a kétharmadrészében kiégett bérház legfelső emeletéről, jeges februári szélben, a már felszabadult Pest utcáit fürkésztem reménykedéssel; a Parlament tornyocskáin a fennakadt német ejtőernyők paprikapiros selymével üzent a szemközt előrenyomuló másik világ. A régi Várat a főnemesség lakhelyeként tartották számon, holott az inkább a tősgyökeres budai polgárság-kispolgárság lakhelye volt. A paloták tulajdonosai úgyszólván láthatatlanok maradtak — láthatóbban vdlt jelen a minisztériumi segédhivatalok világa. Kevesen jártak az utcákon, a levegő tiszta, s az utcák olyankor is szelesek, amikor szélcsend üli meg a várost. Fürdőszo-Sötér István bánk mellett a magas világító udvar kéményként erősítette szélviharrá a légáramlásokat. Májusi estéken az ablakokon betódult a Honvédszobor kis közkertjének orgonaillata. Ablakunkkal szemközt, egy háromablakos emeletes házacskán Volkmann Robert zeneszerző egykori otthonára emlékeztetett az emléktábla; a földszinten, téli délutánokon, bepárásodott Deffert fodrász üvegajtaja: piros bőrhuzatú fodrászkarszékeit SS-katonák cipelték óvóhelyükre, az ostrom első napjaiban. A Várban mindössze három gépkocsi közlekedett, a 16-os autóbuszon kívül: öreg limuzinok, főméltóságok jelenlétét hirdető, színes lámpácskákkal. A paloták berendezését csak az ostrom után ismertük meg tapinthatólag, amikor, mint egy szétbontott színpad bútorzata, a lábunk előtt hevert a járdákon, és ez azért válhatott fontos tapasztalatunkká, mivel az ostrom előtti években még magára a színpadra is bepillanthattunk, vasárnapi sétákon, a Bástyasétányra nyíló ablakokba, melyek hivalkodás nélkül elzárkózó enteriőrökre engedtek betekintést. Mielőtt a magunk „összkomfortos" bérleményét megtaláltuk, a kapukra kiszegezett nagyszámú lakáshirdetés nyomán hetekig jártuk a Vár régi házainak lakásait, s mindegyikük különcségekkel, meglepetésekkel szolgált. Egy helyütt a W.C.a dolgozószobából nyílt, lépcsőfokkal magasabb faliszekrénykében. A fürdőszobákat több lakásban üvegfal választotta el az előszobából, Eötvös József szülőháza mögött az emeleti lakás arról volt nevezetes, hogy Hunyadi László ott vett végbúcsút menyasszonyától. Az ezredes lakásából hátsó ajtó nyílt a lépcsőre, másutt a hálószobától a kádat rézrúdon húzható függöny választotta el; a Góth színészházaspár földszinti, tágas szobáit spanyolfalak tagolták több helyiségre. A komfort hiánya miatt a lakbérek alacsonyak maradtak — bennünket s még néhány művészt, értelmiségit ez vonzott a Várba. Mert a Vár ekkor nem számított idegenforgalmi látványosságnak, s a Krisztinából és a Vízivárosból csak a Bástyasétány vasárnapi térzenéje és a Mátyás-templom kedvéért jöttek fel a budaiak, hogy Vavrinecz Mór zenés miséje után a Ruszwurm cukrászdát felkeressék. A hivatalnokok nem a Fehér Galambnál ebédeltek, hanem csak a Fortuna utca kis kifőzdéjében, mely a főzeléket „feltéttel" kínálta. A főváros szívében félálomba süppedt kisváros volt a Vár, a Sikló üvegkalitkája két perc alatt kilométerek távolságába vitt Budapesttől, és a Dísz téren túl, a katonai és a politikai világ valamennyi parádéját mintha nem is ebben a kerületben rendezték volna. Újabban nem egy közíró emlegeti az egykori Vár feudális fényűzését. Mindebből kevés mutatkozott meg, hacsak a negyed csendjét és tisztaságát nem tekintjük fényűzésnek. Fekete keménykalapjával, összecsavart esernyőjével, a földrajztudós miniszterelnök gyalog tartott a Sándor-palotába, és a fűszeres azzal keltett bizalmat vevőinél, hogy megmutatta nekik Eszterházy herceg háztartásának bevásárló könyvecskéjét. Öt kis fűszerüzlet szolgálta ki a Várnegyed lakosságát, a karácsonyfától szappanig a szükséges fogyasztási cikkeket lelkiismeretesen árusították. A Bástyasétány papi- és egyenruha-szabóságán kívül Bilger Mátyás műhelye vált csak emlékezetessé az ostrom utáni hetekben: petróleumlámpa fényénél, a viaszos vászonnal leborított szabóasztalnál, kivilágosodó márciusi estéken itt tartotta rendelését a várnegyedi főorvos: a megmaradt lakosság meghatottan gyülekezett — a túlélők itt látták viszont egymást. A Tárnok utcai gyógyszertár déli ablakából még nemrégiben is úgy tekinthettem végig a lejtős utcán, mint valamikor a múltbeli pult ernyős lámpái mellől, de a képet többé már nem a minisztériumi épület kupolája zárja le. A szürkületben ez látszott az egyedüli változásnak, holott a valóságban ez volt a legkevésbé fontos változás. Első otthonunkban a bútorok lettek tanítómestereinkké, helyesebben a bútorok hiánya. Evekig tanultunk a bútorok iskolájában, ízlést, minőséget, formát, sőt történelmet is. A pirosra lakkozott leányszoba mellé megérkeztek Szegedről nagyapám legénykori bútorai, melyeket édesanyám rend behozatott. Ma is a nagyapám ágyában alszom, és alacsonyabb termetét abból érzékelem, hogy a fekvőhely nekem kissé rövid. Kézirataimat az ő üveges szekrényeiben őrzöm, vendégeinkkel az ő asztalánál ülünk vacsorához. Házasságunk első s mindmáig legnagyobb ajándéka volt ez a bútorzat, a múlt század derekának egyelőre még nemes ízlése szerint, közülük különösen az olvasódívány, a balzac, melynek neve előfordul Kemény Zsigmond és Jókai regényeiben, s melyet 4 Bútorok iskolája