Budapest, 1977. (15. évfolyam)

11. szám november - Goldfinger Ágoston: A távolkeleti partizánok között (1918—1920)

Goldfinger Ágoston a 13-as soproni lovas-tüzérezred katonájaként 1913-ban Egy internacionalista visszaemlékezéseiből Goldfinger Ágoston A távol-keleti partizánok között 1918-1920 A Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a polgárháború éveiben (1917—1921) Szovjet-Oroszország végtelen térségein — Petrográdon és Moszkvában, Ukrajnában és Turkesztónban, a Volga mentén és az Uraiban, Szibériában és a Szovjet Távol-Keleten —, a legkülönbözőbb szovjet fegyveres alakulatokban, egyénileg rövidebbhosszabb ideig összesen mintegy 100 000 volt hadifogoly, magyar internacionalista, „krasznij (vörös) magyar" szavazott a szocializmus mellett: fegyverrel a kézben, vérrel, élettel. A magyar történelem mércéjével mérve számuk és tettük jelentősége csak 1848—1849 honvédseregéhez, 1919 Vörös Hadseregéhez hasonlítható. Hiszen annak az első munkás-paraszt hatalomnak a megszilárdítását segítették — összességükben seregnyi erővel —, amely negyed század múltán, 150 000 szovjet harcos élete árán felszabadította Magyarországot, utat tárva a haladás erői előtt. Ennek ellenére a százezernek a világszabadságért és a magyar nép szabadságáért vívott harcairól, áldozatairól — néhány neven, általánosságon kívül — szinte semmi nem jutott el a köztudatba; harcuk hétköznapjairól, az egyszerű magyar internacionalisták nagyszerű helytállásáról még alig olvashattunk. Goldfinger Ágoston (1892. Nagykanizsa—1975. Habarovszk) könyvkötő volt, szervezett magyar munkás, lovastüzér, 1914 végétől hadifogoly, majd 1918-tól vörösgárdista és partizán. Az ö alábbi, inkább szerszám- és fegyverforgatáshoz, mint tollhoz szokott kézzel rótt visszaemlékezése emberközelből villant fel néhány epizódot a Szovjet Távol-Kelet munkásai és parasztjai oldalán vívott hosszú, nehéz küzdelemből, amely Habarovszkban kezdődött. 1918 január első napjaiban az ,,A" hadifogolytáborban megalakult az illegális bolsevista szekció. Ezt a szervezetet Teichner Sámuel órás elvtárs hozta létre. A büntető táborból engem január 3-án helyezték át az ,,A" táborba, ahol én szintén csatlakoztam a szekcióhoz. Teichner élvtársnak szakmájánál fogva lehetősége volt arra, hogy bejárjon a városba. Ő tartotta a kapcsolatot a városi pártbizottsággal. Mi a lágerben végrehajtottuk a ránk háruló feladatokat. A fő dolog a felvilágosítás volt a katonák és a tisztek között, azaz választ adni a kérdésekre: „Mi az a szovjet hatalom?", „Mit akarnak a bolsevikok?" Egyidejűleg szervezni kellett az öntudatosabb katonákat, tiszteket, és szükség esetén segítséget nyújtani a pártnak. Ekkor még a tábor szigorúan zárt volt. Az orosz őrség Lukjanov, volt ezredes parancsnoksága alatt állt, aki mindenféleképpen akadályozta munkánkat. Gyakran fenyegetett bennünket, hogy büntető táborba küld. A tisztek között igen nehéz volt a munka végzése. Egyrészt mert külön tiszti táborban voltak, másrészt mindannyian műveltebbek nálunk, egyetemi és középiskolai végzettséggel. Beszélgetés közben néha olyan kérdéseket tettek fel, melyekre mi nem mindig tudtunk válaszolni. Hiszen mi magunk is még elég hiányosan sajátítottuk el a párt programját és nem értettük teljesen. A katonák között sokkal könnyebb volt dolgozni, mert közöttük nagyon sok volt a munkás, akik jobban és gyorsabban reagáltak a tennivalókra. Nehezebb volt szót értenünk a paraszt katonákkal, különösen a kulákokkal, akik többségükben altiszti rangot viseltek. A parasztoknak az a része, amelyik a napszámosok közé számított, bár kevésbé volt írástudó, de nagyon szívesen beszélgetett velünk, és a későbbiekben ők maguk kezdtek agitálni másokat. Habarovszkban a szovjet hatalomért Március elején a mi szekciónkhoz kapcsolták Sztankievics (Kim) Alexandra Petrovnát, Habarovszk város tanácsa külügyi osztályának biztosát. így dolgoztunk 1918. május 23-ig. Május 22-én ugyanis a habarovszki határterület forradalmi bizottsági határozata értelmében valamennyi hadifogoly katona kívánsága szerint felszabadult a kötelező tábori tartózkodás alól, és az orosz polgárokat megillető jogokkal rendelkezett. 1918. május 23-án az egész szekciónk elhagyta a tábort. Velünk tartott még 250, általunk megagitált katona. Bizottságunk a városban folytatta munkáját. A katonákat szakképzettségük szerint elosztották a Kihveszkij (most Szeriseva) utcában levő társadalmi műhelyekben. Szervezetünk nyíltan kezdett dolgozni. 1918 június első napjaiban az általános gyűlésen megválasztották az új bizottságot, ahova bekerültek: Teichner Sámuel, Goldfinger Ágoston, Muntyán János, Szalai István, Gál Ferenc, Kiss Ferenc, dr. Balló Gáspár és a hozzánk kapcsolt Sztankievics (Kim) elvtársnő. Szervezetünk a ,,Külföldi Munkások Szövetsége" nevet vette fel. A kötelezettségeket a következőképpen osztottuk meg: elnök én lettem, helyettes Muntyán, titkár dr. Balló (ő volt a városi tanács katonai osztálya helyettes vezetője, majd vezetője is). A propagandával Teichner és Szalai foglalkozott, a bizottság tagjai Kiss és Gál voltak. Több mint egy hónapig nyugodtan dolgoztunk. A fehércseheknek és Kalmikov atamán fehérgárdistáinak 1918 június végén Vlagyivosztokból kiindult támadásakor megszerveződött a Vörös Gárda. Valamennyi műhely munkásait haladéktalanul felfegyvereztük. Nappal dolgoztunk a munkapadoknál, éjjel a város biztonsága felett őrködtünk. Őrséget adtunk a börtönhöz, őriztük az elektromos műveket, a katonai forradalmi bizottságot, a távírdát és a városi végrehajtó bizottságot. Egyidejűleg nemzetközi osztagot szerveztünk az Usszuri front részére. A városi végrehajtó bizottság segítségével sikerült 1200 embert toborozni. Az osztagot 1918 július havában Karaics szerb elvtárs vezényletével útnak indították az Usszuri frontra. Ebben a csapatban 180 magyar lovas és egy század gyalogos volt. (A zömmel magyarokból álló század 376 vöröskatonájából a Nyikolszk-Usszurijszk alatt vívott csatában 197-en estek el. Jelentős veszteségeket szenvedtek a más egységekben szolgáló magyar internacionalisták is. A visszavonulók és a fogságba esettek közül is sokan estek az intervenciósok kegyetlenkedéseinek áldozatául. M. Gy. — P. K.) A magyarokon kívül szolgáltak még az osztagban osztrákok, németek, csehek, románok, kínaiak, lettek és más nemzetiségűek. Az Usszuri frontra kiment néhány magyar tiszt is: Tóth Zoltán vezérkari százados, Vásárhelyi főhadnagy, Horváth főhadnagy, Lázár hadnagy, Sári és Váci alhadnagyok. A mi szekciónk június közepén a Katonai Forradalmi Bizottságtól (VRK) megbízást kapott arra, hogy hét uszályt haladéktalanul töltsünk meg kövekkel. A hadsereg parancsnoksága számára igen sürgős volt, hogy az Usszuri folyót az elsüllyesztendő uszályok segítségével elzárja a japán hajók elől, és ezzel biztosítsa a front mögötti területeket. Mivel a mi katonáink el voltak foglalva a termeléssel, a tiszti táborhoz fordultunk és a segítségüket kértük, hogy ehhez a munkához két napra engedjék át tiszti szolgáikat. Ők ezt határozottan megtagadták. A fogoly tisztek parancsnokai „hazaárulóknak" neveztek bennünket, akik eladták magukat a bolsevistáknak, és a felsorakozott tisztekhez fordultak: „Urak, vonuljanak vissza a kaszárnyába — ezeket a bolsevistákat kötél várja otthon". És a tisztek szétoszlottak. Helyükön csak a fentebb említett tisztek — Tóth Zoltán és társai — maradtak, akik később a frontra mentek. De nem hagytuk ennyiben a dolgot. Utánjárásunk eredményeként a tisztektől elvették a tiszti szolgákat. A tisztek áttértek az,.önkiszolgálásra". Az orosz őrséget felváltották a magyar katonák. A Vörös Hadsereg az Usszuri fron-12