Budapest, 1977. (15. évfolyam)

2. szám február - Mucsi Ferenc: A februári forradalom magyarországi hatása

Attila estet tartottak. A négy nagy költő fémjelezte a Történelmi Emlékbizottság és a Független Színpad programját. A Csokonai-estre 1941. november 29-én került sor, Benedek Marcell bevezetőjével; a Petőfiestre 1941. december 3-án, ennek bevezetőjét Móricz Zsigmond írta, de betegsége miatt előadását Darvas József olvasta föl. Ezen az estén hangzott el először Petőfi Nemzeti dalának megzenésített változata, Kuti Sándor kompozíciója, a Vándor-kórus előadásában, Vándor Sándor vezényletével. Az Ady-estet 1942. január 3-án tartották, itt Kovács Imre miondott bevezetőt. A József Attila-estet 1942. február 6-án rendezték meg, és a nagy sikerre való tekintettel február 8-án megismételték. Az estet Darvas József vezette be. Az 1941-es Petőfi-estről Kállai Gyula így számolt be a Népszava hasábjain: „A nagyterem zsúfolásig megtelt. Vonzotta az embereket a program és a zászló: Petőfi! A nagy név, amely szikrázik, ha idézni kezdjük, de izzásba jön az is, aki hozzá ér .. . Petőfi ma is harcol, szavait ismételni kell. S a tömeg szomjazza a szavakat." Külön drámatörténeti érdekességet adott az estnek, hogy Hont Ferenc rendezésében részletet mutattak be Petőfi egyetlen tragédiájából, a Tigris és hiéná-ból. (1967 nyarán a Körszínház adta elő a darabot Kazimir Károly és munkatársai értékes produkciójaként.) Ismét Petőfi szellemét idézte Kállai Gyula — akkor a Népszava munkatársa — azon az 1942. évi márciusi ünnepen, amelyet ugyancsak a Vigadóban tartottak. Az ünnepségen Gobbi Hilda mondta el Illyés Gyula írását Petőfi szerepéről az 1848-as márciusi mozgalomban; Wesselényi Miklós Széchenyi Istvánról, Darvas József Jókairól, Kovács Imre Kossuthról beszélt. A műsorban közreműködött Gellért Endre, Pásztor János, Gábor Miklós, Major Tamás; Török Erzsi és Molnár Imre pedig népdalokat és 48-as dalokat énekeltek. Az ünnepi estet Hont Ferenc rendezte. A Népszava részletesen beszámolt a márciusi megemlékezésről, s közölte Kállai Gyula beszédét is. íme, egy figyelemreméltó részlete: „A magyar márciusi fiataloknak történelmünk folyamán páratlanul áll az a felismerése, hogy a reakció erőivel szemben a harcot sikeresen csak úgy lehet megvívni, ha a jobbágyfalvak és zsellérházak penészette falai közül felriasztjuk a paraszti seregeket, hogy egy nagyszerű történelmi pillanat lázában a saját ügyük harcosaivá avassuk őket.'''' A Független Színpad másik sorozata, az Egy ezredévnyi szenvedés. . . ugyancsak négy előadásból állt. Emlékezzünk régiekről címmel 1942. február 27-én rendezték meg az első estet, amelynek jeligéjéül Hont Ferenc, a műsor összeállítója nem véletlenül választotta a kuruckori verset: „Nem kell magyarnak magyarra támadni! /De egy szívvel-lélekkel összefogni, Az portiót országunkból kiverni.'" Az esten Basilides Mária régi históriás énekeket és népdalokat adott elő, Raics István zongorakíséretével; Major Tamás elszavalta Vörösmarty: Gondolatok a könyvtárban című versét; Halász Kálmán — aki korábban az illegális Kommunista Párt kulturális tevékenységében vett részt, 1945 után pedig hosszú időn át a Nemzeti Színház főtitkára volt — részletet olvasott föl Kazinczy: Fogságom naplójá-ból. Közreműködött még Hollós Melitta, Hont Erzsi, Gábor Miklós, Pásztor János. A következő előadást 1942. március 13-án, Talpra magyar! címmel tartották meg, 1848 időszerűségére emlékeztetve; a harmadikat, a Virrasztó-X. 1942. április 25-én. Rendületlenül volt a ciklus negyedik estjének ugyancsak programot és célt kifejező címe — de ezt az előadást a rendőrség már betiltotta. A cenzúra egyébként élénken dolgozott a korábbi esteken is. A szemtanúk beszámolójából kitűnik, hogy mennyi leleménnyel kellett kijátszani a rendőrök, a detektívek éberségét; ez esetben szerencsés körülménynek számított a ható85gi emberek ostobasága, műveletlensége, járatlanságuk a magyar irodalomban. De az ügyesség már nem segített, a Vigadó-beli esteket nem lehetett folytatni. A közreműködők — a már említetteken kívül az előadások művészeti titkára, Szendrő Ferenc, valamint Ascher Oszkár, Baló Elemér, Bánki Zsuzsa, Ilosvay Katalin, Kósa György, Medgyasszay Vilma, Ránki György, Simonjfy Margit, Várkonyi Zoltán és mások — hősies harca a magyar szellemi élet szabadságáért ezzel a rendőri betiltással véget ért. Művészi munkásságuk azonban nem volt hiábavaló. Az Újság hasábjain Barcs Sándor már 1942-ben ezt írta: „Az irodalmi esteken olyan közönség gyűlt össze, mely egy életen át magával hordozza az irodalom, a szellem tiszteletét és szeretetét. . . mely hálásan és lelkesülten tapsol még akkor is, ha a névtelen kuruc szerző, vagy Zrínyi Miklós bizony nehézkes nyelvezetű művéből adnak elő, s mely ezért a műélvezetért a legnagyobb áldozatokat is meghozza." A Vigadóban rendezett népfront-estekről jelentőségüknek megfelelően szólt Kállai Gyula: A magyar függetlenségi mozgalom című könyvében. A Valóság 1976. februári számában ugyanő így emlékezett vissza ezekre a hősies Vigadó-estekre: „A vigadói irodalmi estekkel kiléptünk a munkásmozgalom kereteiből a még nagyobb nyilvánosság elé. Ez már nem csupán munkásmozgalmi, hanem nyílt társadalmi és politikai demonstráció volt. Nemcsak a felsorakoztatott előadók — Bajcsy-Zsilinszky, Móricz Zsigmond, Illyés Gyula, Darvas József, Kovács Imre, Parragi György és jómagam — személyét illetően, hanem az előadóművészek — Ascher Oszkár, Baló Elemér, Basilides Mária, Bánki Zsuzsa, Gábor Miklós, Gellért Endre, Gobbi Hilda, Hont Erzsi, Horváth Ferenc, Major Tamás, Török Erzsi, Várkonyi Zoltán, — széles és színes köre, de még inkább a termet -mindig zsúfolásig megtöltő közönség összetétele miatt. Itt a helye, hogy megemlítsem: ilyen nagyszerű előadó gárdával nálunk politikai mozgalom eddig még nem dicsekedhetett. A felszabadulás után is ott találtuk őket ... a romeltakarítás, az újjáépítés, a földosztás, a közlekedés helyreállítása nagy törtétielmi feladatainak végrehajtásában.'''' Ez azonban a magyar történelemnek már egy új fejezete. A második világháborúban a Vigadó elpusztult. De reméljük, hogy a most újjáépült és rövidesen megnyíló Vigadó ismét fontos szerepet játszik majd nemcsak a zenei életben, hanem az egész magyar közművelődésben. Eszperantisták emlékköve a Városligetben A Városliget újjárendezésekor a régi Budapesti Nemzetközi Vásár főhelyén, a Petőfi csarnok szomszédságában az útépítő munkások földbesüppedt, több mázsa súlyú kőtömbre bukkantak. Százéves műemlékmaradványnak vélték, ám kiderült: mindössze tíz esztendős. Az Eszperantó Barátok Köre állította a Budapesten rendedezett, 1966. évi, ötvenegyedik Eszperantó Világkongresszus tiszteletére. Az 1966-os kongresszusra közel tízezer eszperantista gyűlt egybe fővárosunkban, a világ minden tájáról. Épp csak hogy elfértek a nagyméretű kiállítási csarnokban. A kongresszus elnökének, Ivo Lapenna londoni egyetemi tanár, a szovjet és a keleteurópai összehasonlító jogtudományok professzorának megnyitó beszéde után az eszperantistákat Kisházi Ödön, akkor az Elnöki Tanács elnökhelyettese, majd a Fővárosi Tanács elnöke, Sarlós István köszöntötte. A budapesti diplomáciai testület vezetői közül többen eszperantó nyelven üdvözölték a kongresszus résztvevőit. A kongresszusi előadások sorát tartották az Építők Rózsa Ferenc székháza kultúrtermében. Nagy érdeklődést keltettek E. Bokanev akadémikus, a kaukázusi nyelvek moszkvai egyetemi tanárának és Ungár Imre zongoraművész, a Zeneművészeti Főiskola tanárának az eszperantó nyelv bíztató jövőjéről szóló kijelentései. A Petőfi-csarnokban rendezett magyar néprajzi esten sikerrelt szerepelt a KISZ énekkara, táncegyüttese és a Rajkó-zenekar. Bolgár, jugoszláv, lengyel és magyar színészek a fővárosi színházakban tizenkét alkalommal adtak elő eszperantó nyelvre fordított színműveket. A kongresszus keretében rendezett Eszperantó Nyári Egyetem tevékenysége, világhírű hazai nyelvtudósoknak az egyetemet előkészítő és szervező munkája is hozzájárult az Eszperantó Világszövetség nagyjelentőségű mozgalmának eredményességéhez. A Világszövetség az egyezményes nyelv: az eszperantó támogatása érdekében egymillió egyéni aláírással az ENSZ-hez fordult. Az aláírások gyűjtését 74 ország 3483 társadalmi szervezetének 70 milliót meghaladó tagsága támogatta. Az aláírók között van 114 államfő, illetőleg államférfi, 6849 akadémikus, egyetemi oktató és más tudományos munkás, 1000 nyelvész. 1976-ban Athén volt az eszperantó kongresszus színhelye. Az eszperantisták 1977. évi világkongresszusukat az Izlandi Köztársaságban tartják. A városligeti emlékkő végleges elhelyezéséről a Magyar Eszperantó Szövetség gondoskodik, hogy évtizedek múltán is emlékeztessen: 1966 jelentős állomás volt az eszperantó nyelvnek világméretekben megszervezett elsajátításában és alkalmazásában. Román Kálmán 35