Budapest, 1977. (15. évfolyam)

2. szám február - Mucsi Ferenc: A februári forradalom magyarországi hatása

Gábor István A Vigadó szerepe a munkásmozgalomban AVigadó nemcsak világjáró művészek hangversenyeinek, reprezentatív kiállításoknak, fényes farsangi báloknak adott helyet, hanem olykor munkásmozgalmi gyűléseknek, később pedig az illegális Kommunista Párt irodalmi előadás-sorozatának is. Már 1889-ből van adatunk arról, hogy január 27-én, vasárnap délelőtt a haladó egyetemi ifjúság nagygyűlést rendezett a Vigadóban, a parlament véderővitája elleni tiltakozásul. A szónoki emelvényen többek között Irányi Dániel, Polónyi Géza, Herman Ottó képviselők álltak, és az ifjúsági előadók között a legnagyobb hatású beszédet egy „nagyreményű fiatal jogász" — ahogyan az egyik lap írta —, Vázsonyi Vilmos tartotta. Tíz évvel később, 1899. február 19-én, ugyancsak vasárnap délelőtt a nyomdászok tartottak itt gyűlést. A napirenden a nyomdatulajdonosokkal való megállapodás szerepelt az árszabály ügyében, ahogyan erről két nappal később a Népszava tudósitott. 1900. április 22-én ismét a nyomdászoké volt a Vigadó. Tanácskozásukon ekkor az öt napirendi pont egyike május elseje megünneplése volt. Az indítvány szerint „május i-e'n a munkának szünetelni kell"; de azért az előterjesztést benyújtó szónok sietve hozzátette, hogy „mindazon nyomdákban, ahol ez békés úton elérhető". 1905. március 5-re munkásnp-gyűlést szervezett a Vigadóban a Nőmunkás című lap: „Nömunkások! Cselédek! Asszonyok! Lányok! A nyomorúság harcra szólít bennünket, tettre hív! ... Be kell látnunk, hogy egy ember mindnyájunk javáért küzdeni nem elég erős, de ha mindannyian összetartunk, nagyok és hatalmasok leszünk!'''' A gyűlésen az ipari munkásnők és a cselédek helyzetéről, a szervezkedés céljáról és hasznosságáról, a sajtó szerepéről beszéltek. A gyűlés egyik előadója a fiatal író és újságíró, a Magyar Munkásnő Egyesület egyik megalapítója, Gárdos Mariska volt. A nőmunkás-tanácskozáson cselédsztrájkot hirdettek meg május elsejére, ha követeléseiket a munkaadók nem teljesítik. 1923 májusában a magánalkalmazottak tartottak összejövetelt a Vigadóban. Tíz év múlva, 1933. június 18-án pedig a Szociáldemokrata Párt hívta itt össze gyűlését a fasizmus kezdeti megnyilvánulásai elleni tiltakozásul. Forradalmi szellemű jelszavak hang-Részlet a szerzőnek a Zeneműkiadónál közeljövőben megjelenő könyvéből zottak el a hallgatóság soraiban: „Munkát, földet, szabadságot!'''', „Harcot a fasizmus ellen!'''', „Meg kell valósítani az ipari munkásság, a parasztság és az értelmiségi rétegek harci szövetségét!'''' A néptanítók képviselői is többször tanácskoztak a Vigadó nagytermében. IV. egyetemes gyűlésüket 1890. augusztus 21-én, 22-én és 23-án tartották. Az egy nappal korábban rendezett előértekezletre is a Vigadóban került sor, ahol megállapodtak a napirendben. Az első napon „A magyar nyelv tanítása a magyar és nem-magyar ajkú népiskolákban, kiváló figyelemmel a nemzeti szellem ápolására''', „A tanítói állás biztosítása s a tanítók szolgálati viszonyainak szabályozása"; a második napon „Az állami szakszerű tanfelügyelet megszervezése", „A tanítók anyagi helyzete", „A népiskolai tanterv módosítása, tekintettel az osztott és osztatlan iskolákra"; a harmadik napon „A népiskolai tankönyvek, s ezek bírálatának kérdése", „A tanítói közszellem fejlesztése" címmel tartottak bevezető előadást és vitát. A gyűlésnek 22 olyan dísztagja volt — köztük Ballagi Mór és Brassai Sámuel akadémikusok, Jedlik Ányos, a világhírű fizikus, akkor már nyugdíjban levő egyetemi tanár, Karacs Teréz, a magyar nőnevelés egyik lelkes apostola —, akik már az 1848-as első általános tanítógyűlésen is részt vettek. Egy másik egyetemes tanítógyűlésen, amelyet 1935 áprilisában tartottak, szomorúan állapították meg a jelenlevők, hogy „lényeges változás i86y óta alig történt a népoktatás terén". Az első magyar proletárdiktatúrát megelőző időkben és a Tanácsköztársaság alatt is gyakran gyűléseztek a baloldali mozgalmak képviselői a Vigadóban. Azon a gyűlésen, amelyet 1918. január 26-án tartottak, és amelyen felszólalt Jászi Oszkár és Sándor Pál is, az előadó Károlyi Mihály volt. íme két figyelemre méltó mondat Károlyi Mihály beszédéből, amelyben előre jelezte a bekövetkező forradalmi eseményeket: „A szocializmusra nagy hivatás vár a jövő világban . . . A tulajdonjognak részbeni korlátozása, a munkásoknak termelésük hasznából való nagyobb részesedése és sok-sok tanításuk ma többé nem utópiák, hanem a modern állam legtermészetesebb velejárói." Néhány hónap múlva, 1918. május 5-én, Marx születésének 100. évfordulóján itt rendeztek ünnepséget a szociáldemokraták. Bokányi Dezső megnyitója után dr. Kunfi Zsigmond, a későbbi közoktatási népbiztos tartott egyórás megemlékezést. Három nap múlva, május 8-án országos demonstráció színhelye volt a Vigadó, a nők választójoga védelmében. A gyűlésen fölszólalt Károlyi Mihályné, „a legfiatalabb feminista generáció képviselője", aki „főleg a munkásnő szempontjából világította meg a politikai nőkérdés t" — ahogyan erről 1918. május 25-i számában A Nő című folyóirat tudósított. A Kommunisták Magyarországi Pártja 1919. január 10-re forradalmi nagygyűlést hívott össze a Vigadóba. A gyűlés témája: „Nemzetközi forradalom, nemzetközi ellenforradalom". A felhívás szerint: „Minden munkás és katona, aki a tőkés rend ellensége és küzdeni akar ellene, ott legyen!" A Vörös Újság írta: több mint ötezer ember szorongott a Vigadó nagytermében, a lépcsőházban és az előcsarnokban. Kun Béla és Vágó Béla voltak a forradalmi gyűlés szónokai. Az egykorú beszámoló szerint „Lenin nevének említésekor percekig megakadt a gyűlés. Az emberek felálltak helyeiken, kalapjaikat lengették és úgy éltették Lenint". 1919. február 20-án a Munkanélküliek Központi Bizottsága rendezett nagygyűlést a Vigadóban; napirenden „a munkanélküli és szénsegélyes proletárok helyzete", valamint „az ellenforradalom" szerepelt. A Tanácsköztársaság alatt itt tartott összejövetelek közül megemlítjük még a budapesti csehszlovák szocialisták ünnepi ülését, 1919. június 8-án. A gyűlésnek külön jelentőséget adott egy német küldött felszólalása, aki lelkesen üdvözölte a magyar proletárdiktatúrát, és kijelentette, hogy rövidesen ők is bekapcsolódnak a proletariátus forradalmi harcába — amint erről június 11-i számában a Népszava beszámolt. Amásodik világháború kitörése után, a magyar munkásmozgalmi harcoknak és a fasizmus elleni összefogást hirdető népfront-mozgalomnak egyik legfontosabb kulturális esemény-sorozatára is a Vigadóban került sor. Középpontjában a Független Színpad elnevezésű baloldali csoportosulás állt, amely matinéit és estjeit a fasizmus elleni tiltakozás, a függetlenség és szabadság jegyében rendezte meg. A 30-as évek közepén a KMP legális színházi mozgalmaként munkaközösség a' -kult színészekből, színpadtervezőkből, drámaírókból, kritikusokból, zenészekből és színpadi munkásokból. A mozgalomban szerepet vállaltak azok a fiatal művészek is, akik Major Tamás irányításával a Városi Színházban rendezett ifjúsági előadásokon közreműködtek. A Független Színpadot 1939 januárjában illegalitásba kényszerítették. Ekkor a népfront szellemében megalakult Történelmi Emlékbizottság elhatározta, hogy a Független Színpaddal karöltve irodalmi előadásokat tart a Vigadóban. Az előadás-sorozatot — amint ez Hont Ferenc: Magyar Színháztörténet-éhen és más írásaiban olvasható — később a rendőrség betiltotta, mivel minden előadás nyílt tömegtüntetéssé vált az igazságtalan háború, a nácizmus ellen, a szabadság védelmében. Az előadásokat két ciklusban rendezték meg, Költő és kora, és Egy ezredévnyi szenvedés . . . címmel. A Költő és kora című sorozatban Csokonai, Petőfi, Ady és József 34