Budapest, 1977. (15. évfolyam)

12. szám december - Krleža naplójegyzeteiből III.

Krleza naplójegyzeteiből III. 1958. 1958. I. /. Szilveszter-este, Bélával, kettesben. Igen bölcsen, uram, tekintettel az „előrehaladott évekre"! Északi, hideg reggel. Jönnek a szerencsekívánók .. . Megboldogult anyám egykoron vaníliás kiflicskékkel és likőrrel fogadta gratulánsait. A kiserkenő vérként pirosló vanílialikőrt sárgás kis virágokkal teliszórt, gyűszűnyi, bazári pohárkákból itták, s az ujjbögy alatt úgy érezhettük a kis virágokat, mint valami kellemetlen bőrkiütés kemény, megduzzadt pörsenéseit. Vannak szerencsekívánók, akiknek jótündére már bölcsőjükben megjósolta: ebből az újszülöttből gratuláns lesz! E bolondos rögeszme ellen már esztendők óta hiábavalóan küszködöm . . . 1958- I- 4-Bojan Stupica Pesten. A Glembay urak a Nemzeti Színházban. Major Tamás biztosan jó lesz az öreg Ignjat szerepében. Mint recitátor fenomenális, néhány ezer verset fejből tud (1947). 1958. l.J. Sinkóéknál, a Plemic utcában. Sinkó felolvasta egy levelemet, amelyet 1940 őszén küldtem neki Drvarba. Valóban ez a legsötétebb éjszakáknak éjszakáján történt. 1958. I. 7. P. Quint ír a Bisztricai csatáról. Csuka és Dudás Kálmán levele; ők is a Glembay urakról és a Bisztricai csatáról írnak . . . 1958. I. 14. Magyarázó szöveg Mira Stupicának Ady költészetéről és Mira recitálja. Ady két-három útmutató szóban, távirati rövidséggel. 1958. I. 17. A Glembayok pesti előadásához Bojan Stupicának nyitányt írtam a Glembay házban lezajló bálhoz. Mikor a vendégek a Glembayok vendégszerető házát elhagyják, a szerző utasítása szerint a keringő K. M. Weber „die Aufforderung zum Tanz"-a. De mindig Strausst játsszák, senki sem akar a szerző szuggesztiójához igazodni . . . 1958. /. 21. Bojan Stupica levele Pestről; teli kosárnyi jó hír. Nyugtalan éjjel, balsejtelmek örvényében. Reggel három tájban havazni kezdett, egészen orosz módra. / 95S. I. 22. —-6q

C. Köd. Zúzmara. A régi háztetők hó alatt. A Prilaz és az Egyetem tér sarkán a fenyőfák a hó súlyos terhe alatt görnyedeznek. Oton Ivekoviénak van egy impresszionista olajfestménye ... A Kaptol ódon negyedében töltött régmúlt napok idején ez az Ivekovié-festmény volt szentimentális téli ábrándozásaim állandó forrása. 1907 karácsony estéjén az ilyen Ivekoviéféle havas kompozíciók hangulatában (térdig érő hó, a Frankopan és Egyetem utca sarkán vörös táblán felirat hirdeti gótikus betűkkel, hogy „A korcsolyapálya megnyílt"), érkezett haza a pécsi hadapródiskolából első szabadságára nemes Kassitzky Gyula. A Frankopan utcában mély hóban gázolva kísértem az Ilicáig. Még mindig előttem van, fején ama cilindermagasságú osztrák „vászonfazékkal", kincstári tiszti köpenyben, szorosra csatolt „überschwunggal", fekete lakkcipőjén a csillogó sárgarézkapoccsal — egy évvel később pedig Kassitzky nyomán én is Pécsre indultam a kadétiskolába . . . 1958. I. 23. Ervin Sinkó: „Falange". Nagyszerű példája annak, hogy a nemzeti öntudat kérdése még mindig a mágikus jelenségek körébe tartozik, melyeket semmiféle olyan varázslással nem lehet megfejteni, mint amilyenek a termelési eszközök elméletei, a környezetről szóló teóriák. A különös, gyakran titokzatos nemzetiségi érzést nem lehet semmiféle, sem nyelvészeti, sem szociológiai kaptafára ráhúzni. Sinkó Ervin nem magyar, de magyar emigránsnak érzi magát, nem cionista, de bolygó hébernek érzi magát, nem szláv, sem jugoszláv, de országunk jó polgárának tekinti magát, mert útja végén meleg otthonra s hazára talált nálunk. De bármennyire nem magyar Sinkó, mégiscsak az, mert ez az a nyelv, amelyet gyermekkora óta jól tud, és mert Magyarország az egyedüli, ahol gondolkodó lénnyé, szocialistává és Kun Béla hívévé fejlődött. A kommün bukása után politikai emigráns lett, s bármennyire is paradoxnak hangozzék, ama specifikus pesti, baloldali szabadelvű és intellektuális-esztétikai és politikai klíma nélkül, amely Jászi, a Nyugat és Ady Endre körül honolt, s ama különös, még mindig barokk, osztrák—magyar atmoszféra nélkül — ante bellum franciscijosefinum, mindama jelenség nélkül, amit bal- vagy jobboldali értelemben monarchiának hívtak, s amely inspirációinak ma is egyedüli forrását s koordinátáinak egyedüli rendszerét képviseli, s amely nélkül Sinkó Ervin úgy elpusztulna, mint lepke a hófúvásban. A Magyar Nemzetben valaki megint a régi nótát fújja a Ludoviceumról, meg az emberről, aki „a Ludovika növendéke" volt. Valamivel agyon kell csapni az időt . . . Expressz levélben kérdi tőlem a magyar nagykövet, megérkezünk-e Budapestre? „Az előadás — írja — grandiózus, balsoj vengerszki siker!" Mira Tr'ailovió szuperlatív optimista hangot használ, a legjobb kilátásokkal, amelyek rendszerint széjjelfoszlanak, akár — a füst. Merő szappanbuborék. Sinkó arra gondol, el kéne menni Pestre. '958. I. 29. Németh László a „glembayzmusról" húsz év előtt. Ez volt az első nagylelkű üzenet a „Híd a Dráván" révén, régen. Fejtő „Érzelmes utazás" c. könyve (1934) valahol elkallódott. Ez volt az első hír Horthy Hungáriájából, mert Németh László esszéjéről akkor fogalmam sem volt. Fejtőt ma Párizsban a balkáni, Duna menti és kelet-európai kérdések szakértőjének tarják. Sinkó a pesti sajtóról a Glembay urakkal kapcsolatban. A mínusz tizenkét fokos hidegre való tekintettel öregesen előrelátó dolog volt nem menni a pesti bemutatóra. Nem vagyunk eszkimók. Miloslav Krleza Tolnay Klárival az „Agónia" főpróbáján (Keleti Éva felvétele) Bela Krleza — az író felesége — „A Glembay urak" 1961-es zágrábi előadásának főszerepében 36