Budapest, 1977. (15. évfolyam)
12. szám december - Dr. Fodor László: A fővárosi ipar fejlesztése a beruházások tükrében
rális fejlesztéseket szolgáló beruházások mértéke itt tartósan alacsony maradt; és még ezt az alacsony szintet sem sikerült stabilizálni. A IV. ötéves tervidőszak volt az első olyan középtávú periódus, amikor a budapesti infrastrukturális fejlesztések meggyorsultak, és a feszültségek éleződésének üteme is mérséklődött. A Budapest-centrikusságot támadó magatartás iparpolitikai szempontból is kedvezőtlen következményekkel járt. A főváros ipari szerkezete alapvetően feldolgozó jellegű, tehát a termelő szférán belül itt figyelhető meg a legrugalmasabb elemek túlsúlya. Következésképpen a magyar ipar stiuktűrájának átalakítása nem képzelhető el a budapesti ipar szerkezetének mélyreható megváltoztatása nélkül. Ennek ellenére a különböző korlátozó intézkedések, a felhalmozási lehetőségeknek és a termelési tényezőknek fokozatos beszűkülése nagyban lelassították a budapesti ipar fejlődését. Területfejlesztési politikánk hiányosságai Sokkal több gondot fordítottunk a budapesti ipar decentralizálására, mint a budapesti ipar fejlesztésére. Ennek következtében az ország iparának 30 százalékát magában foglaló ipari koncentráció fejlődésének lelassulása törvényszerű folyamatnak tekinthető. Olyanfajta területfejlesztési politikát azonban, amely az ország iparának ! /3 -át visszafogott fejlődésre kárhoztatta, semmiképpen sem lehet egyeztetni alapvető iparpolitikai célkitűzésekkel. (Más kérdés, hogy a III. és a IV. ötéves terv általános ipari növekedési előirányzatai mennyiben voltak összhangban a magyar ipar reális lehetőségeivel -megtárgyalása azonban túlmegy e tanulmány keretein.) A Budapesttel szemben életbe léptetett korlátozó intézkedések hatása már előre felmérhető volt. E sorok szerzője pl. 1965-ben és 1966-ban végzett elemzéseiben arra a következtetésre jutott, hogy a korlátozó intézkedések fenntartása nemcsak a budapesti ipar fejlődésére lesz hátrányos, hanem gátolni fogja az egész ország gazdasági növekedését. Az akkor már kifejtett megállapítások figyelmen kívül maradtak. Az akkor feltárt feszültségek azonban méginkább kiéleződtek azóta, és a magyar ipar fejlődésének szükségszerű lelassulásához, az ipari tevékenység hatékonyságának kedvezőtlen alakulásához vezettek. A budapesti gazdasággal szemben foganatosított korlátozó intézkedések következtében a budapesti agglomeráció ipari kapacitásainak kihasználtsági foka a legalacsonyabb lett, annak ellenére, hogy a legkorszerűbb berendezések jelentős hányada éppen a budapesti iparban található. A budapesti iparban a legalacsonyabb a műszakszám, így az állóeszközök extenzív kihasználása is messze elmarad a kívánatos mértéktől. A kiéleződött munkaerőhiány következtében szűk keresztmetszetek alakultak ki, amelyek a rendkívül intenzív ágazatközi kapcsolatok nyomán tovagyűrűző hatásukkal átfogó, a vertikumokban állandósuló zavarokat okoznak. Ennek következtében lelassult a termelékenység növekedési üteme is, holott az 1 produktív munkaórára jutó termelési érték még mindig Budapesten a legmagasabb. A Budapesten megtermelt nemzeti jövedelem biztosította részben a vidéki ipar telepítéséhez szükséges forrásokat, így a vidéki ipartelepítés egy része a budapesti ipar fejlődése elől vonta el a fejlesztési forrásokat. Ez elsősorban azoknál a vállalatoknál volt megfigyelhető, amelyek vidéki ipartelepítést hajtottak végre; a vidéken létesíteni kívánt gyáregység beruházási szükségleteit a budapesti telephelyeken termelték meg. Következésképpen a budapesti ipar még saját forrásaiból sem tudta a dinamikus szintet tartani; az állóeszköz-állomány is sokkal gyorsabban avult a megengedettnél. Ezen belül egyre nőtt a leírt, mind életkorukat, mind erkölcsi értéküket tekintve elhasználódott gép.k aránya. Pótlásukhoz hiányoztak a források. így a budapesti ipar állóeszközállományát rendkívül ellentmondásos kép jellemzi : egy üzemen belül megtalálható a legkorszerűbb technika és a nagytömegű, teljesen elavult gépállomány. Ez az ellentmondás az üzemeken belül is kiélezte a vertikális feszültségeket, és a technológiai folyamatokban olyan nehézségek keletkeztek, amelyek lehetetlenné tették a még korszerűnek tekinthető kapacitások megfelelő mértékű kihasználását is. Tulajdonképpen a budapesti ipar volt az első ipari koncentráció az országban, amely — 1964 óta — foglalkoztatottainak számát gyors ütemben csökkentette; és még ezt is meghaladta a munkások számának csökkenési üteme. S oly időszakban, amikor technikai szempontból a budapesti ipar még távolról sem volt olyan színvonalon, hogy ilyen mértékű munkaerő-kibocsátást nagyobb megrázkódtatások nélkül el tudjon viselni. A keletkezett feszültségek a központi szerveket is arra késztették, hogy a budapesti agglomeráció iparával kapcsolatosan átfogó koncepciót dolgozzanak ki, a szelektív-intenzív jellegű fejlesztés megalapozása érdekében. Az Országos Tervhivatal irányításával készült számítások szerint pl. egy viszonylag erőteljes szelekciót végrehajtó fejlesztési politika megvalósításának beruházási szükségletei az V. ötéves tervidőszakban meghaladják a 80 milliárd forintot, a VI. ötéves tervben pedig a 105,5 milliárd forintot. A budapesti ipar szerkezetét és az V. ötéves tervidőszakra előirányzott beruházási szerkezetet összehasonlítva azt jelentheti ez, hogy a feldolgozó ipar fejlesztésére fordítandó beruházások aránytalanul nagy hányadát kellene e fejlesztési politika szolgálatába állítani. Ebben a beruházási igényben azonban nemcsak a jövőbeni szelektivitás fejlesztési szükségletei testesülnek meg, hanem mindazok a korábban elmaradt fejlesztések, amelyek éppen a vidéki ipartelepítés miatt nem valósulhattak meg Budapesten. így a feldolgozóiparon belüli strukturális változásoknak nagyobb hányada érinti a budapesti ipart; viszont az ehhez szükséges beruházási források nem állnak rendelkezésre. Olyan mellőzött szükségletek kielégítését kell ugyanis megoldani, amelyek a korábbi, helytelenül értelmezett területfejlesztési politika következtében halmozódtak fel. A budapesti ipar jelenlegi problémái tehát nagyrészt visszavezethetők területfejlesztési politikánk hiányosságaira. Mai gondjaink szemléletesen tükrözik a területfejlesztés és az iparpolitika közötti összhang hiányát. Amit a budapesti ipari koncentrációról elmondottunk, ma már gyakorlatilag valamennyi nagyobb ipari koncentrációra érvényes. A területfejlesztési politika tudniillik legnagyobb ipari koncentrációinkat fosztotta meg azoktól a forrásoktól, amelyek nélkülözhetetlenek a megfelelő ütemű ipari növekedéshez. Az agglomerációban támadt feszültségek A népesedéspolitika és a területi munkaerőpolitika megvalósítására irányuló intézkedések a budapesti agglomerációban olyan tendenciák kialakulását erősítették, amelyek ellentétesek minden népgazdasági érdekkel. A budapesti letelepedési korlátozások önmagukban természetesen nem voltak elegendők ahhoz, hogy a budapesti gazdaság növekvő munkaerőigényét csökkentsék. Ez csak felszíni megoldás volt; a mélyebb okok elemzése pedig elmaradt. A letelepedést korlátozó intézkedésektől semmit sem változott az ipar és a tercier szektor munkaerőigénye, sőt tovább emelkedett. És mivel a bevándorolni kívánó népesség nem tudott a fővárosban letelepedni, a főváros körül elhelyezkedő településekben ugrásszerűen növekedett a népesség száma. A demográfiai adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a Budapestet körülvevő 40—50 település által alkotott zóna az ország leggyorsabban gyarapodó övezetévé vált. Voltak időszakok, amikor ebben az övezetben a népességszám emelkedése meghaladta az ország teljes népszaporulatát. Társadalmi, politikai szempontból tehát olyan feszültség keletkezett, amit éppen a területfejlesztési politika kívánt elkerülni. Ugyanis ezek a Budapest-környéki települések nem készültek fel ilyen tömegű népesség fogadására. Következésképpen ezekben a falvakban a lakásviszonyok, az egészségügyi ellátottság, a különböző szolgáltatások mértéke és színvonala messze elmaradt az igények mögött; az ellátottsági viszonyok és mutatók itt lényegesen rosszabbakká váltak, mint pl. az elmaradott Szabolcs megyében. Miután a népesség számának ez a növekedése teljesen váratlanul ért mindenkit — holott ezt előre látni lehetett volna —, a budapesti agglomerációba tartozó területek ellátottsági viszonyai tartósan leromlottak, s még ma is a legrosszabbak az országban. Világos, hogy a Budapest környéki településeken élők mindazon igényeiket, amelyeket a lakóhelyükön nem tudnak kielégíteni, a fővárosi intézmények szolgáltatásait igénybe véve elégítik ki. A főváros infrastrukturális hálózata ezt a pótlólagos terhet alaposan megsínyli. A Budapest környéki népesség felhalmozódás tehát egy nem kellően átgondolt intézkedés-sorozat eredménye. Ez a felhalmozódás ma már számos, csak nagyon hoszszú távon megoldható feladat forrásává vált, és ugrásszerűen megemelte a budapesti agglomeráció fejlesztésének beruházási igényeit. 35
