Budapest, 1977. (15. évfolyam)

10. szám október - A címlapon: A Király fürdő (Hemző Károly felvétele)

Miben fejeződjék ki napjaink és a közeljövő pedagógiai egységének alapvető tartalma ? Politikai-ideológiai tartalmát változatlanul meghatározza társadalmunknak a szocializmus útján való előrehaladása, bel- és külpolitikánk alakulása, a világban elfoglalt helyünk és értékünk — s mindennek a marxizmus —leninizmus álláspontjáról történő megítélése. Most, amikor a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának a megünneplésére készülünk, az évforduló közelsége megkönnyíti számunkra az alapvető politikai és ideológiai kérdésekben való tisztánlátást és ennek érvényre juttatását a nevelőmunkában. Az első győztes szocialista forradalomnak a nemzetközi és hazai fejlődésre gyakorolt hatásával, a szocialista világrendszer kialakulásának jelentőségével, a Szovjetuniónak, a szocialista világrendszernek és a nemzetközi kommunista mozgalomnak a kor világproblémái megoldásában való kiemelkedő szerepével és a békés egymás mellett élés politikájának eredményeivel való foglalkozás kézzelfogható tartalmat ad hazafias és internacionalista nevelőmunkánknak. A pedagógiai egység mai tartalma mélyebb, átfogóbb közoktatáspolitikai tudatosságot igényel tőlünk mindazon társadalmi-pedagógiai probléma megítélésében, melyeknek megoldására a KB 1972. évi, majd a XI. Kongresszus határozatai mozgósítanak. Ennek az elmélyült, átfogóbb tudatosságnak az az alapja, hogy a testületek, a pedagógusok döntő többsége azonosult a közoktatáspolitikai célokkal, és a gyakorlati végrehajtásban igyekezett tettekre váltani meggyőződését. Ennek köszönhető, hogy az elmúlt esztendőknek jellemző vonásává vált a pedagógiai munka gazdagodása, minden oktatási fokozaton és intézménytípusban. A pedagógiai munka javításának feltételei azonban lassabban alakultak ki, mint ahogyan a társadalmi igények növekednek. Az ebben rejlő feszültség a pedagógusok egy részét még eredményesebb munkára ösztönözte, másokat viszont elkedvetlenített. így alakult ki helyenként a kiemelkedően korszerű, eredményes pedagógiai törekvések együttélése az erőtlenül vegetáló, liberalizmusba, konzervativizmusba süppedő gyakorlattal. Az új pedagógiai dokumentumok bevezetésének küszöbén már nemcsak a közoktatáspolitikai kérdések korábbi egyértelmű kezelését kívánatos helyreállítani. Elsősorban a testületek társadalompolitikai tudatosságát kell érzékenyebbé tenni, jobban megértetni a gazdasági és tudati viszonyok dialektikáját, a fejlett szocialista társadalom építésébe szervesen illeszkedő nevelési gyakorlat érdekében. Az újjáalakítandó, megerősítendő pedagógiai egységnek a demokratikus iskolai közélet fejlődését, a közösségi nevelés gyakorlatát kell szolgálnia. Olyan közszellem kialakítását, amelyben a demokratizmus a pedagógus és az ifjúsági közösségekben egyaránt magasfokú felelősségérzettel s aktív részvétellel párosul. Csak a demokratizmust felelősen átélő pedagógusok képesek testületileg és egyénileg is arra, hogy a nevelés minden színterén — tanítási órán vagy az ifjúsági mozgalomban — olyan feltételeket teremtsenek, hogy a tanulók aktívan, öntevékenyen vegyenek részt az iskolai élet minden mozzanatában. így sajátíthatják el a társadalmi normákat számukra felfoghatóan, a közvetlen demokrácia tevékenységi rendszerében, felnőttkorukra is kiható érvénnyel. Új pedagógiai dokumentumaink ilyesfajta pedagógiai mentalitásra ösztönöznek, s a tantervekben, pedagógiai programokban megfogalmazott társadalmi követelmények csak ezzel a szemlélettel ölthetnek testet. A dokumentumok koncepcióival való egyetértés elengedhetetlen a testületekben a pedagógiai egység megvalósításához. Manapság különböző folyóiratokban nagyon sok írás jelenik meg a pedagógus közösségek helyzetéről. Pedagógus kollégáinknak néha rosszul esik, hogy a nyilvánosság elé tárják az iskola belső életét, gondjait, netán röstellni való fonákságait. Pedig a társadalomnak az iskolával szembeni felelőssége nyilvánul meg e fórumokon is; és az is csak helyeselhető, hogy kollégáink közül többen felhasználják ezt a lehetőséget véleményük nyilvánítására. Függetlenül attól, hogy egy-egy cikkben helyet kaptak heveskedő és igazságtalan vádak, jelentéktelen gondok, mundért védő felháborodás, hivatásunkat elmarasztaló általánosítás is — végül is olyan intenzív megvilágítást kapott az iskola belső világának sok kérdése, amely hasznára válik az irányításnak, az iskolavezetésnek, általában a nevelés ügyének. A május végén lezajlott Fővárosi Pedagógiai Tanácskozásokon mi is szóvá tettünk néhány olyan hiányosságot, melyek véleményünk szerint zavarják az iskola pedagógiai egységének kialakulását. Ezek között vannak objektív tényezők és vannak szubjektívek. Néhányat vegyünk sorra ezek közül. k z objektívnek tekinthető gondok között első r\ helyen kell említenünk a pedagógus utánpótlás elégtelenségét. Erről beszélünk a legkeserűbben. A képesítés nélküliek munkába állítása az óvódákban és az általános iskolák alsó tagozatában nem egyszerűen mennyiségi gond, hanem az iskolai élet minőségi kérdése is. örvendetesnek tartjuk, hogy a mélyponton túljutottunk. Ebben az évben már csaknem 300, szakközépiskolát végzett óvónő állt munkába, így jelentősen csökkent a képesítés nélkül alkalmazott óvónők száma. Reméljük, a következő évtől már nem kell képesítés nélkülieket alkalmaznunk. A Ho Si Minh Tanárképző Főiskola budapesti tagozatán már a II. évfolyamot végezték el a hallgatók. A Budapesti Tanítóképző Főiskolán pedig az idén 450 elsőéves hallgató kezdte meg tanulmányait, s közülük kétszázan olyan speciális képzésben részesülnek, hogy e tanév végével már munkába állhatnak; a II —III. évfolyamot levelező úton fejezik be. Erről az objektív nehézségről tehát már úgy beszélhetünk, mint amelyből kezdünk kilábalni. De nem tagadhatjuk, hogy ez a kényszerű helyzet még súlyos teherként van jelen pedagógusaink gondolkodásában. Egyik hetilapunkban olvashattunk arról, hogy a szerző többre becsüli a lelkes, az ifjúsághoz közelálló, képesítés nélküli nevelőt, mint a begyepesedett diplomás pedagógust. Micsoda torz összehasonlítás ez! A képesítés nélküli nevelők minden tiszteletet és megbecsülést megérdemelnek, inert egy nehéz időszakban jöttek segíteni a közoktatásnak. De nem lehet kétséges, hogy a pedagógusi munka az övékénél magasabb felkészültséget kíván, és jelenlétük a közoktatásban kényszerű állapot. Azokban az iskolákban járnak el helyesen, ahol segítséget nyújtanak a nem könnyű helyzetben levő, képesítés nélküli nevelőknek. Sok ilyen iskolánk van. Idézek egy képesítés nélküli nevelő vallomásából. „Demokratikus légkör uralkodik a tantestületben, senki nem érezteti velem képesítés nélküli mivoltomat. Elmondhatom, mindenki érdeklődéssel, segítőszándékkal figyeli munkámat. Nagyon jó úgy dolgozni, ha az ember szívesen megy be a munkahelyére, és ott szeretet veszi körül." De van a dolognak fonákja is. Egy másik idézet: „Igazgatónőnk bizalma nem nagy. Minden feladatot papíron rögzítve ad ki, hogy dokumentum legyen róla, az átvevő aláírásával. Ezen kívül — nem mindenki részéről — ,elnéző mosolyt', lenéző pillantást, egy-egy cselekedetem után kutató, bizalmatlan megnyilvánulást tapasztalok ... a tanáriban. A gyerekek viszont sok mindenért kárpótolnak." Részben a pedagógushiánnyal függ össze a a pedagógusok túlterheltségének kérdése. Mindenki tudja, hogy létszámot tervezni csak a tantervi órákra lehet. Holott a valóságosan elvégzendő munka több ennél. Hivatásunk úgy alakult, hogy egyre hangsúlyosabbá válnak benne a tanítási órákon kívüli tevékenységek. Vannak, akik ennek legértékesebb részére: a gyerekekkel való közvetlen vagy az ifjúsági mozgalom keretében történő foglalkozásra, a családokkal való kapcsolat ápolására sokat áldoznak, munkájukat el sem tudják képzelni e nélkül. Mások a gyermekvédelmi megelőző gondoskodást a közösget alakító szabadidős programokat egy kalap alá veszik az adminisztratív munkával, a tankönyvárusítással, s mint felesleges teherről beszélnek róla, amit kíméletlenül a nyakukba raknak. Ezekben a véleményekben nem csupán a véleményalkotók eltérő felfogása tükröződik, hanem az is, hogy míg egyes iskolákban a vezetés feladatai magaslatán áll, s mindent elkövet, hogy a nevelők idejével takarékosan gazdálkodjék, energiájukat a leglényegesebbre koncentrálja — más iskolákban viszont a rosszul szervezett munka miatt zaklatott az élet, nem tudnak szelektálni a tennivalók között. A pedagógusok anyagi és erkölcsi megbecsülése az elmúlt években sokszor volt szóbeszéd tárgya a nevelőtestületekben. A kormány határozata lehetővé tette, hogy a nevelők az új tanévet magasabb fizetéssel kezdhessék. Ez is annak bizonyítéka, hogy a társadalom nagyra értékeli a pedagógusi hivatást, és népgazdaságunk anyagi teljesítőképességétől függően gondoskodik az ifjúság nevelőiről. Az elkövetkező bérrendezés előtérbe helyezi azt az igényt, hogy a pedagógus munkában is differenciálnunk kell a végzett munka mennyisége és minősége szerint. Ezt ma a pedagógus közvéleményben nem nagyon fogadják el, s ennek káros hatása visszahat a nevelőtestületi közösség alakulására. í-1 sszefügg ez az iskolai munka értékelésé• 1 vei is. Hadd idézzek néhány pedagógus V X véleményt: „Egy-egy jutalmazás alkalmával felolvassák az ember nevét, és akkor tudja meg a most kimaradtak csoportja, hogy ők meg a következő alkalommal kapnak jutalmat. . . Ha többször értékelné az iskolavezetőség a nevelő munkáját, és utána meg is mondanák a testület előtt — nemcsak a fizetésemeléskor —, hogy ezek nagyon rendesen dolgoznak és ugyanilyen nyíltan meg mernék mondani, hogy ti pedig nem dolgoztatok jól, akkor elvszerű lenne a jutalmazás. Legyen nyílt a légkör! Mindig elmismásoljuk azoknak a nevét, akik nem dolgoznak jól, valahogy nem merjük kimondani, nehogy elmenjenek a pályáról. Én megértem, hogy az elmarasztalás rosszul esne, dehát két lehetőség van: az illető vagy igyekezne javítani, s azzal az iskola is jól járna, meg ő maga és a gyerekek is — vagy tényleg menjen el a pályáról, mert szerintem így többet rombol, mint amennyit használ." Egy másik kolléga ezeket mondta: „Mi néhányan, akik a legjobban ,húzunk' s ju-2