Budapest, 1977. (15. évfolyam)

8. szám augusztus - Benedek István Gábor: Egy család a Ganzból

Benedek István Gábor Egy család a Ganz-ból A nagyapa 1890-ben egy ifjú esztergályos jelentkezik Bláthy Ottó Titusznál. „Uram — mondja — nagyon érdekel mindaz, amit a Ganz gyárban csinálnak." A fiatal munkást Nedwed Adolfnak hívják. Bécsújhelyen látta meg a napvilágot, de szülei — akkor már nyolc gyermeket neveltek — a nyomor elől örökbe adták egy pesti rokonuknak. A nagybácsi tisztességgel felnevelte, szakmát adott a kezébe. És arra oktatta: az embert a kíváncsiság és a kötelességtudás vezérelje az életben. A Ganz mérnök-triásza — Zipernowsky, Déri és Bláthy — ekkor már feltalálta a váltakozó áramú dinamót és az Edison által is oly nagyon irigyelt transzformátor-rendszert. Az üzem pedig — kihasználva a villamosvilágítás és az erőátvitel terén elért helyzeti előnyét — egymás után kapta a hazai és a külföldi megrendeléseket. Tudják-e vajon Bécs, Róma, Milánó, Velence, Köln, Párizs, Zürich, Moszkva, Odessza, Amszterdam, Belgrád, Szófia, Stockholm sőt Melbourne, Montevideo és Buenos Aires mai lakói, hogy városuk legelső villamos erőművét a Ganz gyár szállította ? Nedwed Adolf nem panaszkodhatott. Nemcsak munkát, életcélt is kapott. Szorgalmas volt, lelkes és lelkiismeretes. Akkoriban az volt a szokás, ha új programot kezdtek a nagytekintélyű feltalálók, minden részletkérdést alaposan megvitattak a legtehetségesebb munkásokkal. A család ma is őriz egy öreg fényképet: Bláthy mosolyogva fogja át a fiatal esztergályos vállát. A nagymama alakja homályba vész. Budapesti születésű lány volt, öt gyermeket szült, férjét sötét ruhában, keménymellű fehér ingben járatta és büszke volt rá. Aztán jött a diftéria: három kisgyermeket ragadott el tőlük. De a legidősebb fiú, a család reménysége, Nedwed Béla, egészségesen átvészelte a járványt. Később sokszor tréfálkoztak, hogy az ő életpályája a vasúti pályán kezdődött. A századfordulót követően a Ganz Villamossági Gyár ugyanis nagyszabású exportoffenzívába kezdett, s a tökéletesített kivitelű, egyenáramú villamosvasút motorkocsit Berlinben is bemutatta. A szerelvény egyik mechanikusa Nedwed Adolf volt, s ő a hatéves kisfiát is felültette a járműre. Ettől kezdve a felnőttek két kérdésére — mi leszel, ha nagy leszel és hol dolgozol majd ? — késlekedés nélkül válaszolt. Gyerekkori elhatározását pedig beváltotta: szerszámkészítőnek tanult, s a Ganz gyárban adta le a munkakönyvét. Amikor felvették, nemcsak az üzem múltját, a mestereket és mérnököket, hanem a feladatkörét is jól ismerte. Édesapjához gyakran bejárt a műhelybe. Odahaza pedig másról sem esett szó, mint a Ganz ügyeiről. így van ez, ha az ember beleszületik a hivatásába. És a Ganzról már akkor is órákon át lehetett beszélgetni: híres találmányokról, a gyilkos konkurrenciaharcról, a Taylor-rendszer keserveiről, a csökkenő keresetekről. Meg a híres 1912-es májusi sztrájkról, amikor elbocsátották a szervezett munkásokat, s közülük is elsőként a legképzettebbeket, az esztergályosokat. A fiú Azután 1919. A budapesti gyárak közül elsőnek a Ganz Villamosságiból tessékelték ki a reakciós igazgatókat. A Vörös Újság így írt erről: „A gyár munkásai forradalmi úton elcsapták, kidobták az összes igazgatókat és hajcsárokat, azután pedig kijelentették, hogy átveszik a gyárat." A Tanácsköztársaság megdöntése után a kommunistákat és a vöröskatonának állt munkásokat azonnal elbocsátották. Munkájuk azonban a megmaradtaknak sem volt. A vesztett háború után az infláció mélypontra nyomta le a belföldi keresletet, a külföldi megrendelések pedig még évekig várattak magukra. Nedwed Béla ilyen körülmények között kezdett el dolgozni. Édesapja biztatta: tanuljon meg mindent, amit a szakmából megtanulhat. Akkoriban még kevés munkás mondhatta el magáról: elvégezte a felsőipariskolát. 0 nekivágott, késő éjszakáig égette a lámpát a kis pesthidegkuti lakásban. Lassan ugyanolyan tekintély övezte, mint édesapját. Nagyszerű feladatok vártak kettejükre is: a lassan élénkülő kereslet kielégítésére egymás után készültek a vízturbinák, a transzformátorok, a villamos motorkocsik. A nagytőke manipulációit azonban a műhelyekben is mind jobban érezték. Az alacsony színvonalú, termelést kényszerfuziókkal akarták növelni. A korábbi vetélytársakat a Hitelbank összeterelte: egyesült a Ganz-Danubia, a Schlick-Nicholson, a Magyar Motor- és Gépgyár, a kistarcsai Gép- és Vasútfelszerelési- Gyár RT, a Lipták Vasipari Rt, valamint a Magyar Varrógép- és Kerékpárgyár Rt. Az új mammutvállalat első ténykedésével a korábbi üzemek mintegy 6000 főnyi munkáslétszámát 4700-ra, a 11 ezer 800 lóerős gépparkot 4800 lóerősre csökkentették. A tőkeügylet során elpusztult a magyar termelőerők jórésze: 17,4 százalékkal csökkent az ország gépiparának akkori kapacitása. Hamarosan a Ganz Villamossági Gyár fúziójára is sor került. Asbóth és Bláthy erőtlen tiltakozását legyűrve 1929-ben létrejött a Ganz és Társa Villamossági-, Gép-, Vagon- és Hajógyár Rt. Csakhogy a konszern sem tudott megbirkózni a válsággal. Ekkor épült a bánhidai erőmű. A két Nedwed, apa és fia is, három műszakban, megfeszített munkával dolgozott, s fogalmuk sem volt, hogy a részvények 35 százalékát már eladták a General Electric — A. E. G. amerikai-német tőkecsoportnak. Az egyezség — hogyan is lehetett volna másként — erősen korlátozta a magyar exportot, s megkötötte a fejlesztő mérnökök kezét. A világválság első két évében a Ganz részvények árfolyama a tizedére zuhant, s a gyár vezetői — a számukra reménytelen helyzetből — a kizsákmányolás fokozásával akartak kikerülni. Bevezették a hírhedt Bedeauxrendszert. 31