Budapest, 1977. (15. évfolyam)

8. szám augusztus - P. Szűcs Julianna: Sztehló Lilly üvegablakai a Városmajori templomban

mezték és továbbhullámoztatták Árkay Aladár nagyvonalú tér- és tömegformálását. Hatásuk elenyészett, mielőtt még a templomban zajló kultusz lényeges elemeivé válhattak volna. Más a helyzet a Városmajorral. Nemcsak arról van itt szó, hogy Árkay Aladár — és halála után fia, Árkay Bertalan — rögeszmésen — a terveket érintő hercegprímás! kritikák ellenére is csökönyösen — ragaszkodtak az apszis teljes terjedelmét elfoglaló üvegablak-kompozícióhoz, igazi nagy feladathoz juttatva így Szethló Lillyt. És nemcsak arról van szó, hogy a húszas években megújuló liturgia lehetővé tette az oltárépítmény elhagyását, így a menza mögött felmagasodó apszis-kompozíció hangsúlyos, tartalmilag jelentős szerepvállalását is. A lényeges az, hogy a különleges mérethez és megváltozott funkcióhoz Sztehló szentélyablaka valóban felnőtt, valóban azzá vált, aminek lennie kellett: egy gótikus elveken nyugvó, de a gótika részletformáit elkerülő, modern szakrális építmény, gótikus elvek szerint építkező, de a gótika szolgai utánzásától ment, — az épülettel egyenrangú — képzőművészeti alkotássá. Figyeljük meg az apszis végsőkig egyszerűsített figuráit, a távlat és plaszticitás tökéletes síkba terítését, az ólomfoglalat értelmet irányító feszes rajzolatát, a kazettaformát hol kitöltő, hol átmetsző, szabadon áramló kompozíciót, a sugárnyalábokkal építkező szerkesztő-módszert. Bizony nehéz ebben a műben felfedezni a ,,novecentizmusnak", a klasszicizálódásnak, a patetikus kiürült formáknak a nyomát. (Még a rekonstruált változatban is nehéz, pedig azon — a kívánságnak megfelelően — jóval szelídebb arcú Krisztus, joválisabb angyalok, megértőbb szentek néznek hívőikre a bőségesen alkalmazott fedőfesték jóvoltából.) Az eredőnél vagyunk. Sztehló síkokra bontott, absztrahált ábrázoló módszere lényeges elemeiben az igazi avantgarde megértéséről tanúskodik. Csak annyiban hatottak rá az olaszok, amennyiben az olaszok is felszívták a maguk számára hasznosíthatót, a sokszorosan megtagadott, de örökkön irigyelt példaképből, az École de Paris művészetéből. Vajon meddig volt szüksége a kurzusnak ilyenféle „meredek" római iskolára? Vajon érdeke volt-e a harmincas évek magyar egyházának hosszú távon is kielégíteni és maga számára hasznosítani a vágyva vágyott modernségigényt? Mennyit bízott az új formákra? Sztehló Lilly pályaképét, sőt városmajori ablakainak sorát figyelve: egyre kevesebbet. De Angyalok a Kálvária-ablakon Az apszis üvegablakai (részlet) Kovács Ferenc (elvételei hiszen nem is történhetett mindez másként! A városmajori templomhoz hasonló, „sachlich", klasszicizáló, részletformákat kerülő modern templom több nem épült, nem is épülhetett, — a harmincas évek elején kirobbant botrányok sora ezt eleve biztosította. Az ablakok mérete megkisebbedett, a falak kitágultak. Az ideális díszítmény immár a freskó, az archaizáló falfestmény, a negyvenes évek felé pedig a mozaik és színeskő, amely a hagyományos szerkezeti kereteken belül is pompát, csillogást nyújt a megrendelő kívánsága szerint. Az acél-üveg-beton szerkezet ilyenféle archaikus látványokat nem ígért, és főképpen alkalmatlannak látszott bizonyos propaganda-szólamok közérthető tolmácsolására. A templom ablakai lassan készültek. A változások mérhetőek még számunkra is. A Kálvária kompozíció első változatai 1935-ből még telítettek expresszív, hökkentőrajzú Krisztusokkal, majdhogynem naivul groteszk, aprószemű angyalokkal. Mire a mű elkészült és kiállíttatott az 1937-es Párizsi Világkiállításon, a göcsörtök fenséggé, a naivság bájjá, a konstruktív sugárnyalábok misztikus sugárzássá szelídültek. A kereszt két oldalán ott tündökölt kékes fényben az oszloposíves jelzett-architektúra, a novecentista kompozíció félreismerhetetlen anyajegye. De az egyre szelídebb, egyre epikusabb. egyre kellemesebb üvegablakok sora sem tudta megakadályozni a megakadályozhatatlant. A harmincas évek végére a sima-beton és színes üveg puritán együttese kellemetlen látványt nyújtott meg a római iskolával együttműködőknek is. Az eredeti tervekkel ellentétben kifestették a mennyezet-kazettákat, színes alumínium-kompozíciókat kapott az apszis oldalfala, Aba-Novák ide robbanó agresszív murálisai majdhogynem felesleges dísszé süllyesztették az összművészeti teljesítmény értelmi középpontját. Buda ,,Sainte Chopelle"-jére lassanként rákopirozódott Buda Sixtus Kápolnájának karikatúrája. Ma torzó a városmajori együttes. Nemcsak azért, mert az ablakok sohasi-m készültek el, nemcsak azért, mert ami elkészült, az is elpusztult, ma is csak a fele áll, és az sem egészen úgy, ahogy a tervekben szerepel. Azért torzó, mert az eredeti elképzelést megmásították, érvénytelenítették a tervre később ráülepedett művek. Bebizonyosodott: egy generáció illúziója hamis illúzió volt, a konzervativizmust felváltó „másféle" hivatalos művészet sem bújhat ki önmaga bőréből. 26