Budapest, 1977. (15. évfolyam)

7. szám július - A címlapon: A Ruszwurm cukrászda épülete (I. Szentháromság tér 7.) Hemző Károly felvétele

ható ügyes-bajos dolgainak elintézése, vagy — az igazságszolgáltatás keretében — vitás ügyeinek eldöntése is. E juttatások egy része ingyenes, más részéért a lakosság különböző mértékű, de a szolgáltatás társadalmi költségeinél, tehát reális áránál mindig lényegesen kisebb térítési díjat fizet. Az egyre növekvő igények minél teljesebb körű és magasabb színvonalú kielégítését biztosító szolgáltatások igénybevételekor ritkán gondolunk arra, hogy társadalmi juttatást veszünk igénybe; hogy társadalmunk— ezúttal természetbeni formában — úgyszólván valamennyi szolgáltatás igénybevételekor növelte jövedelmünket, fogyasztásunkat, és ezen keresztül javította életkörülményeinket. A fő-I városban épített és építendő modern, összkomfortos lakások lakói, a metrón vagy autóbuszon közlekedő utasok, a kórházakban vagy szanatóriumokban gyógyuló betegek, az egyre magasabb színvonalú ellátásban és oktatásban részesülő gyermekek szülei, a színházakba, moziba járók, a múzeumainkat, könyvtárainkat, sportpályáinkat látogató közönség többnyire nem gondol arra, hogy egy láthatatlan jótevő: a szocialista társadalom, egy láthatatlan pénztárcából: nemzeti jövedelmünkből éppen most ad át az igénybevett szolgáltatás konkrét formájában, közvetett módon, újabb, személyesen elfogyasztható támogatást. S hogy nap mint nap nem gondolunk erre, hogy mindezt természetesnek veszszük, az szocialista társadalmunk érdeme; annak bizonyítéka, hogy ez a társadalom hazánkban is teljesíti alapfunkcióját: biztosítja az itt élő emberek életszínvonalának szakadatlan növelését. Ám természetes reakcióink nem jelenthetnek közömbösséget vagy társadalmunk áldozatvállalásának lekicsinylését, s ami mindezek következménye, a ma még ki nem elégíthető szükségletek, a lehetőségeink növekedését meghaladó igények egyoldalú, negatív, túlzott hangsúlyozását. E fel-felbukkanó hibás gondolkodásmód leküzdéséhez adhat segítséget, az irreálisan borúlátó véleményekkel folytatott vitához adhat érveket a társadalom természetbeni juttatásainak méltatása, konkrét bemutatása. Az elmúlt évben, amely a magyar népgazdaságban sem volt problémáktól mentes, egy budapesti lakos — még a csecsemőket is beleszámítva — a Fővárosi Tanács szervezeteinek közreműködésével összesen 13 000 Ft értékű természetbeni juttatásban részesült. Ha a természetbeni juttatások értékét a keresettel rendelkező lakosokhoz viszonyítjuk, akkor megállapíthatjuk, hogy minden önálló keresettel rendelkező fővárosi lakos 1976-ban átlagosan 21 000 Ft értékű természetbeni juttatásban részesült. Ez némi leegyszerűsítéssel annyit jelent, hogy társadalmunk egy fővárosi dolgozó havi fizetését minden hónapban átlagosan 1700—1800 Ft-tal növelte. S ha mindehhez hozzátesszük, hogy a természetbeni juttatások értéke Budapesten az V. 5 éves tervidőszak végére terveink szerint másfélszeresére fog emelkedni — azaz 1980-ig az egy lakosra jutó juttatások értéke meghaladja a 20 000 Ft-ot —, akkor minden bizonnyal eltekint a kedves olvasó attól, hogy a társadalmi juttatások szerepét és életkörülményeink alakulásában betöltött jelentőségét tovább bizonyítsuk. Miből áll a természetbeni juttatásoknak ez a rendkívüli, Budapesten évenként mintegy 30 milliárd Ft értékű tömege? Számításainknál a Fővárosi Tanács tervében szereplő fejlesztéseket, a lakosság ellátását szolgáló több mint 1500 költségvetési intézmény működtetésének kiadásait, valamint a lakossági szolgáltatásokat végző vállalatok működéséhez nyújtott támogatásokat egyaránt figyelembe vettük. A kör természetesen így sem teljes, hiszen a Fővárosi Tanács hatáskörébe tartozó szervezeteken kívül számos központi, minisztériumi irányítás alatt működő szervezet is hozzájárul Budapest lakosságának ellátásához. Az általuk biztosított természetbeni juttatások értéke az előbbiekben vázolt mutatókat tovább növeli. (Hiszen pl. az Egészségügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó klinikákon gyógyított betegek, vagy a Kulturális Minisztérium felügyelete alá tartozó Operaház előadásait látogatók szintén társadalmi juttatást vesznek igénybe.) A társadalmi juttatások köre pedig még ennél is szélesebb: a pénzbeli juttatásokat (pl. a gyermekgondozási segély, családi pótlék, ösztöndíj stb.) is tartalmazza. A Fővárosi Tanács V. 5 éves tervének legfontosabb fejlesztési célkitűzései széles körben ismertek. Ezek ismétlése nélkül, csupán az előbb vázolt, értékben kifejezett mutatók tartalmának jellemzésére sorolunk fel néhány példát. A Fővárosi Tanács az V. 5 éves tervben egy 53 m2

-es alapterületű összkomfortos lakás felépítésére átlagosan 411 000 Ft-ot fordít. 1 km metróvonal megépítése kb. 1 milliárd Ft-ba kerül. Egy általános iskolai tanterem felépítéséért 2,4 millió, egy kórházi ágyért több mint 800 000, egy bölcsődei férőhelyért 150 000, egy óvodai férőhelyért több mint 90 000 és egy korszerű üzlet 1 m'2

-éért több mint 17 000 Ft-ot fizetünk. Bizonyára sokat mond az is, hogy Budapesten egy kórházi ágy üzemeltetése évenként 80 000, egy bölcsődei férőhely több mint 20 000, egy óvodai férőhely több mint 10 000, egy átlagosan 30 fős általános iskolai tanulócsoport oktatása több mint 120 000, vagy a főváros közterületeinek közvilágítása naponta közel félmillió Ft-ba kerül. S talán azt sem felesleges néhány kiragadott példával bemutatnunk, hogy a különböző szolgáltatásokért a lakosság többnyire csekély térítési díjat fizet. Budapesten minden forintnyi lakbérhez 2 Ft támogatást nyújt államunk a Fővárosi Tanácson keresztül. Egy két szoba összkomfortos, 53 malapterületű lakás bérlője egy év alatt a kényelmet nyújtó távfűtésért és melegvíz szolgáltatásért átlagosan 2500 Ft-ot fizet. Ezekhez a szolgáltatásokhoz több mint 4000 Ft támogatást nyújtunk évente. Ha valaki villamossal, autóbusszal vagy metróval utazik, a viteldíjként kifizetett minden forintjához további 3,40 Ft-ot biztosít az állam. Egy 10 Ft-os mozijegyhez 36 Ft, egy színházjegyhez átlagosan 41 Ft támogatást nyújt a Fővárosi Tanács. Ha valaki 100 Ft-ot fizet a Patyolatban kimosott vagy kitisztított textíliáért, bizonyára nem gondol arra, hogy 113 Ft-nyi támogatásban részesül. S talán az sem érdektelen, hogy bölcsődébe és óvodába járó gyermekeink ellátásáért az összes költségeknek csupán alig 20, az általános iskolai napközi otthonban biztosított ellátásukért pedig mintegy 30 százalékát kell kifizetnünk. A felsorolt példák minden kétséget eloszlatva bizonyítanak. Társadalmunk — Budapesten éppúgy, mint az országban mindenütt — a természetbeni juttatások formájában rendkívüli áldozatot vállal, lényegesen hozzájárul a lakosság életkörülményeinek javításához, életszínvonalának emeléséhez. S mindezt miből teszi? Természetesen a megtermelt és elosztható nemzeti jövedelemből. A természetbeni juttatások növelésének üteme alapvetően attól függ, hogy miként tudjuk növelni az elosztható és többek között a társadalmi közös fogyasztásra fordítható nemzeti jövedelmet. E téma kapcsán egy gondolat erejéig célszerű rövid kitérőt tenni. A társadalom által nyújtott természetbeni juttatások fedezetéhez ugyanis a lakosság is hozzájárul, adóbefizetéseivel, társadalmi munkájával, egyéni vagy csoportos áldozatvállalásával. A lakosság ilyen jellegű hozzájárulása és áldozatvállalása kétségkívül nélkülözhetetlen, de nem meghatározó feltétele a természetbeni juttatások biztosításának. Ennek alátámasztásául ezúttal csak anynyit, hogy Budapesten az egy év alatt nyújtott társadalmi juttatások értékének 6—7 százalékát fedezik a lakosság különböző befizetései és társadalmi munkája. Ha részarányát tekintve nem is döntő, de nagyságrendjét (évente átlagosan 1,8 milliárd Ft körüli lakossági adóbefizetésről, illetve társadalmi munka értékről van szó Budapesten) és társadalompolitikai jelentőségét tekintve természetesen kiemelkedően fontos funkciót tölt be a lakosság adóztatása és önkéntes társadalmi munkája. Hasonlóan kell megítélnünk a nagyobb kollektívák, vállalatok, szövetkezetek, intézmények és társadalmi szervek példás összefogásának, segítőkészségének eredményeit is. Mindennél többet mond, hogy a IV. 5 éves terv időszakában a fővárosi kollektívák közel 4 milliárd Ft értékkel járultak hozzá a főváros fejlesztéséhez, mindenekelőtt a lakások, közművek, a gyermekjóléti intézmények építéséhez, valamint a kereskedelmi hálózat fejlesztéséhez. Ez annyit jelent, hogy a társadalmi összefogás elmúlt 5 évének eredményeként egy új kelenföldi lakótelepet lehetett volna felépíteni. A társadalom által nyújtott természetbeni juttatások növekvő és fontos szerepének hangsúlyozása mellett sem feledkezhetünk meg arról, hogy ilyen jellegű feladataink megvalósítása sem problémamentes. Gondjaink természete kettős. Egyrészt a meglevő reális, jogos szükségleteket ma még nem tudjuk hiánytalanul ki-2