Budapest, 1977. (15. évfolyam)

1. szám január - Dr. Szücs István: Vitacikk a lakásépítésről

Dr. Merényi László Háborúellenes akciók érvényre juttatását teszi szükségessé. Ezek jórészt az előzőekből következnek, de öszszességükben jobban megvilágítják a teendőket: a) Inkább kisebb, de sok építési területen kell végezni a lakásépítést. így érhető el, hogy a lakásviszonyok a város minden részén érezhetően javuljanak, hogy minden társadalmi réteg számára jobb lakásviszonyokat teremtsünk. b) A szanálásos városépítés különböző formáit egyre szélesebb körben kell alkalmazni. Az úgynevezett teljes rekonstrukció mellett indokolt a városszerkezet fő elemeit megtartó, rehabilitációs jellegű építést is szorgalmazni. c) Indokolt sokféle épülettípust alkalmazni. Az építési technológiáknak biztosítaniuk kell — főleg a rekonstrukciós jellegű lakásépítésnél —, hogy a már kialakult struktúrához a funkcionálisan és esztétikailag is szükséges hozzáépítést korszerű színvonalon lehessen elvégezni. d) Az építési területek differenciált megválasztásával biztosítható, hogy egy-egy városrészen belül is olyan változatos lakásállomány alakuljon ki, mely lehetővé teszi a teljes demográfiai összetételnek megfelelő népesség letelepülését. Eléggé sajnálatos, hogy a lakásépítés e legfontosabb követelményeinek megvalósítására napjainkban még nem kerülhet sor. Az említett 10—12 éves időtávlaton belül azonban ezeket a teendőket realizálni kell! Megítélésem szerint ennek a követelmény-rendszernek néhány elemét már a VI. ötéves tervben érvényesíteni kell, a VII. ötéves tervben pedig lényegbevágó változtatásoknak kell bekövetkezniük. A nehézséget elsősorban abban látom, hogy a tennivalók felmérése, megfogalmazása, a szükséges kutatási, műszaki-fejlesztési, előkészítési, szervezési stb. munkálatok elvégzése napjaink sürgető feladata — ennek ellenére adósak vagyunk a komplex előkészítő munka ilyen átfogó és intenzív végzésével. A folyamatban levő V. ötéves terv megvalósítása, a VI. ötéves tervre való átmenet biztosítása a lakásépítés különböző fázisaival foglalkozó szervezetek erőit jelentősen lekötik. Ennek ellenére elengedhetetlen, hogy nagyobb időtávlatra is dolgozzunk, és egyre intenzívebben foglalkozzunk az említett feladatokkal. Az 1913-as esztendő beköszöntése nem hozott „boldog újévet" a főváros dolgozóinak: a már hosszú hónapok óta tartó háborús feszültség keservessé tette helyzetüket. A hadsereg részleges mozgósítása miatt sok családból hiányzott a kenyérkereső. „Igen sok szegény családot taszított nyomorba a Monarchia hadikészülődése — írta a Népszava 1913 tavaszán —, s mindenre van pénz, csak a nyomor enyhítésére nine s . . ." A háborús készülődés azonban nemcsak a hadbavonultak hozzátartozóit sújtotta. A feszült helyzetben leálltak az építkezések. A főváros iparából pedig átlagosan minden harmadik-negyedik munkást elbocsátottak. A főváros vezetőinek egyedüli intézkedése a tavasszal megkezdett segélyezési akció volt. E célra azonban nevetségesen csekély összeget fordítottak: mindössze ötvenezer Korona jutott majdnem ugyanannyi munkanélkülinek! A Szakszervezeti Értesitő 1913 áprilisában ezt írta: ,,Természetes, hogy önérzetes munkás ilyen viszonyok me'lett fütyül a segélyre. Különben is úgy látszik, hogy szervezett munkásoknak nem akarnak segélyt adni. De ez utóbbiak nem is kértek alamizsnát a fővárostól, hanem munkát, amihez joguk van . . ." Ilyen körülmények között érkezett április végén az a hír, hogy a Monarchia hadüzenettel fenyegeti a délszláv országokat. Az ürügyet az képezte, hogy Ausztria-Magyarország birtokba vegye Szkutari (mai nevén Skhoder) albán várost. A Szociáldemokrata Párt azonnal tiltakozott a háborús fenyegetőzés ellen. Április 25-én ülést tartott a budapesti és környéki pártszervezetek bizalmi testülete. Itt elhatározták, hogy a május1-i munkásünnepet béketüntetéssé változtatják. Április 25-én Újpesten, 27-én pedig Kőbányán tartottak háborúellenes munkásgyűléseket. A hagyományos május 1-i ünnepkor a munkások a Tisza Kálmán téren gyülekeztek. Három órakor indult meg a menet, ,,Le a háborúval!", „Nekünk jog kell, nem pedig Szkutari!" feliratú táblákkal. A Rákóczi úton, az Erzsébet körúton, majd az Andrássy úton vonult a többtízezres sokaság a Városliget felé. A Népszava tudósítója írta: a tömegek „lelkesedésüknek és meggyőződésüknek egész erejével tüntettek a háború ellen . . . Ott élt a levegőben az elszánt tiltakozása azoknak, akiket a diplomata szédelgők a vágóhidra akarnak vezetni. Mennydörgő hangon tiltakozott a háború réme ellen az a májusi hadsereg, amelynek dolgozó katonáit éppen most akarják kivezényelni, hogy vérét ontsa — Szkutariért!" (Egy olyan városért, amelyről a legtöbb pesti addig azt sem tudta, hol van . . .) A lelkes tüntetés után népgyűlésekre került sor hét helyen: a „Trieszti nő" kerthelyiségében - ahol Landler Jenő mondott beszédet —, valamint Albertfalván, Budafokon, Erzsébetfalván, Nagytétényben, Rákospalotán és Újpesten. Május közepén a szkutari konfliktust diplomáciai úton elsimították. Június elején fény derült arra, hogy Lukács László miniszterelnök panamákat követett el. Helyét Tisza István foglalta el. Alig került a reakció vezére a miniszterelnöki székbe, máris békeellenes nyilatkozatot tett. Június 19-én provokatív hangon biztatta Bulgáriát szomszédai megtámadására. A felháborodott munkásság június 22-én népgyűlést tartott a Kerepesi úti Tattersaalban. A sokezres tömeg előtt Kunfi Zsigmond, a szociáldemokrata pártvezetőség tagja elítélte a kardcsörtetést és a lakosságra nehezedő katonai terheket, amelyek „nemzetközi veszedelmeket, európai háborút zúdítanak a fejünkre". Az izzó hangulatú gyűlés végén határozatot hoztak: ..... a balkáni eseményekkel szemben a legteljesebb be nem avatkozás álláspontja az egyedüli, amely Magyarország népe érdekeinek is megfelel." Néhány nappal később megérkeztek a hírek a második balkáni háború kitöréséről. Június 24-én Újpest munkássága népgyűlésen ítélte el a Monarchia provokatív és kardcsörtető külpolitikáját. Ezen a megmozduláson a polgári baloldal helyi vezetői is megjelentek. A csepeli tölténygyárban — az akkor egyik legnagyobb hadiüzemben — június végén sztrájk tört ki, mely csak augusztus elején ért véget. A munkások július 6-án, 13-án, 20-án és 21-én is több helyen rendeztek háborúellenes összejöveteleket. A polgári baloldal támogatta a munkásság küzdelmét. A haladó erők öszszefogása különösen a peremvárosokban hozott sikereket. Újpesten augusztus 24-én a helyi törvényhatósági választásokon pl. a kormánypárttal szemben a munkásság jelöltjei győztek. Augusztusban véget ért a második balkáni háború. Az előző évben mozgósított katonákat hazaengedték. A munkanélküliség azonban nem enyhült. 1913 őszén sok budapesti üzemben csak fél (néhol negyed!) napokat dolgoztak. Szeptember 9-én a szociáldemokraták összehívták a fővárosi munkanélküliek gyűlését; tervbevett tüntetésüket azonban a hatóság betiltotta. 1913/14 telén a munkanélküliség ügyében rendezett szociáldemokrata gyűléseken a szónokok mindig kiemelték: „Katonai kiadásokra jut pénz, de közmunkákra nem!" A munkásnyomor enyhítéséért folytatott harc így szervesen kapcsolódott a békeakciókhoz. 1914 elején átmeneti, felszíni nyugalom mutatkozott a nemzetközi politikában. Június 28-án is csendes, szép vasárnapra virradt a főváros népe. A dolgozó emberek pihentek, a diákok pedig örültek a már egy hete tartó vakációnak. A délelőtti napilapok témája a megszokott volt, a gazdasági bajoktól kezdve a színházi pletykákig .. . Ám a délutáni órákban rikkancsok járták be a fővárost. A különkiadásban megjelent lapok megdöbbentő szenzációt közöltek: Szarajevóban meggyilkolták Ferenc Ferdinánd trónörököst! Nyomban újra fellángolt a háborús uszítás, „Bosszút a trónörökösért?" jelszóval. „Rég nem gyászoltak az élők ily förtelmesen, mint most" — jegyezte meg Gábor Andor költő. A magyar baloldal azonnal akcióba lépett a háborús uszítás ellen. Ebben kiemelkedő szerepet játszott a fővárosi haladó sajtó. „Tiltakozunkmindenféle háborús kaland ellen"— foglalta össze a Népszava a szervezett munkások véleményét. „A közvélemény túlnyomó és józanul gondolkodó része . . visszariad a háború gondolatától" — írta a függetlenségi irányzatú Magyarország. A radikális Világ ,,becsületbeli kötelesség"-nek tekintette a hadüzenetre uszítók „pellengérre állítását". A baloldali lapok több ízben közölték Milankovics szerb főkonzul nyilatkozatait, aki június 30-án, július 9-én és 14-én foglalt állást a béke és a két ország jószomszédi viszonya mellett. ,,Kívánatos — mondta július 14-én —, hogy a magyar sajtó csillapítóan hasson a közvéleményre, és ne üljön fel a bécsi hecceiődésnek." A szerb főkonzul a józan mérséklet hangján szólt. Szavainak közlése a budapesti baloldali sajtó részéről erköicsi bátorságról tanúskodott a növekvő szerbellenes uszítás légkörében. A háborús veszély ellen tiltakozó szavakban nem volt hiány. A tettek azonban elmaradtak. Gyűléseket, tüntetéseket, sztrájkokat kellett volna szervezni a háborús veszély ellen — de ilyenekre nem került sor. A munkásság szervezeti élete ezek-30