Budapest, 1977. (15. évfolyam)

1. szám január - Dr. Szücs István: Vitacikk a lakásépítésről

1913-14-ben ben a hetekben látszólag élénk volt. A július 5-i, 12-i és 19-i vasárnapokon a fővárosban sok helyen tartottak szociáldemokrata gyűléseket. Ezeken azonban kizárólag a választójoggal és a munkássajtó terjesztésével foglalkoztak. Az adott pillanatban ezek tizedrangú kérdések voltak a béke problémájához képest! A szociáldemokrata párt semmiféle konkrét útmutatást sem adott a munkásoknak. „Itt vagyunk magunkra hagyatottan, nem látjuk az útirányt, hogy merre induljunk el, és nem tudja senki megmondani nekünk, hogy mit tegyünk." Kassák Lajos e szavai kifejezték a budapesti proletárok hangulatát. ,,Valósággal bebeszélték az embereknek, hogy követeljék a büntető hadjárat meginditását Szerbia ellen. Az uszításnak és a hamis érzelgősségnek minden húrjót megpendítették, hogy megfelelő hangulatot teremtsenek" — írta Várnai Zseni költőnő visszaemlékezéseiben. A háborús propaganda ügyes taktikával dolgozott. „Legyen már végre valami, mert ez így tovább nem maradhat! Szabaduljunk meg a bizonytalanságtól!" — adták ki a jelszót. Az utca július második felében már a háborús uszítók befolyása alá került. Július 23-án a Monarchia ultimátumot intézett Szerbiához. A jegyzék, elfogadhatatlan követeléseivel, igen baljóslatú benyomást tett. Ezekben a napokban a háborút — bár még nem tört ki — már befejezett ténynek kellett tekinteni. Jellemző a fővárosi függetlenségi sajtó hangjának megváltozása. A ..Magyarország" július 23-án még óva intett attól, hogy a hivatalos külpolitika „valami végzetes kalandba rántsa be" az országot. Két nappal később viszont a lap már így írt: „A háborút senki sem kívánja, de mert a kocka már megkérdezésünk nélkül elvettetett, az ultima ráció ellen izgatni késő és kétséges hatású lenne." A radikálisok is beszüntették a békeagitációt, ezzel a jelszóval: „Ne ujjongjunk, de lássuk be: elkerülhetetlen !" Július 24—26. között már csak a szocialista munkásság tartott ki a béke ügye mellett. A Népszava 25-én éles hangon jegyezte meg: „A munkásság . . . néprontó gonosztevőknek, a történelem szégyenfájára szögezendő bűnösöknek tartja a tragikus végzet fölidézőit." A Szociáldemokrata Párt azonban most sem rendezett háborúellenes tüntetéseket. A pártvezetőség az ultimátum elküldésének napján arra hívta fel a munkásokat: „nem lehet most sürgősebb útjuk", mint az, hogy a választójogosultak összeírásán megjelenjenek. Az indokolás szinte tragikomikus: „oz az út, amelyet most békésen és veszélytelenül teszel meg az összeíró küldöttséghez, később egy háborúba vonulástól ment meg téged". Július 26-án a Monarchia megszakította a diplomáciai kapcsolatot Szerbiával. A hadüzenetet követelő tüntetések zajlottak a fővárosban. „Éljen a háború!" „Megállj, megállj, kutya Szerbia!" — ilyen jelszavak uralták a budapesti utcákat. E vészterhes napokban elsősorban íróink és költőink merészeltek nyíltan szembeszállni a háborús uszítással .,, Valami őrületféle lepte meg az embereket . . . Ránk szakadtak a gonoszságok, s most a vér és öldöklés következik. Hol vannak a szervezett munkások, hol vannak az elvtársaim?" — kiáltott fel fájdalmasan Kassák Lajos. Kosztolányi Dezső bizalmas körben így nyilatkozott: ,,Háború lesz . . . Vége az életünknek. A magyarságnak vége ... A költészetnek vége." „Senki se figyel ránk és senki se törődik velünk" — mondotta Babits Mihály. A Monarchia július 28-án hadat üzent. Kitört a világháború. Ady Endre a hadüzenetkor kijelentette: „Nekünk egyformán végünk, akár elveszítjük, akár megnyerjük a háborút", mert az esetleges győzelem után „német lesz itt minden". Egyik levelében pedig elítélte a hamis lelkesedést: „Boldogtalan emberek, ha mór ránk szakadt az elképzelhetetlen legnagyobb csapás: a háború, miért ennek ujjongani, örvendezni?" Az írók megnyilatkozásai azonban kevéssé tudták a közhangulatot befolyásolni. S most már a szocialisták is abbahagyták a tiltakozást. „Az ágyuk szavával és a szuronyok erdejével szemben el kell most némulnia minden kritikának" — a Népszava így indokolta a pártvezetöség elhatározását. A házak falait plakátok lepték el, melyek a mozgósítást és a háborús kivételes törvényeket hirdették. A választójogosultakat összeíró hivatalok befejezték működésüket és átalakultak sorozóirodákká. A felvirágzott katonavonatok pedig a fővárosi pályaudvarokról is elindultak a harcterek felé . . . 1914 nyarán a világháború kitörése a haladó erők átmeneti vereségét jelentette. Ki kell azonban emelnünk, hogy a főváros munkássága és baloldali értelmisége úgyszólván az utolsó percig küzdött a háborús veszély ellen. Ezt a kudarc ténye sem homályosíthatja el. Kettős katonai kordon őrzi a Tisza-parlament 1913. június 14-i ülését t* Háborúellenes tüntetés 1913. május 1-én (Tahin Gyula reprodukciói) Fotómontázs a Tolnai Világlapja 1913. június 4-i számában (A képek a Legújabbkori Történeti Múzeum archívumában vannak) ßl