Budapest, 1977. (15. évfolyam)

6. szám június - Germanus Gyula: Emlékeim között, otthonomban

Siklós Péter felvételei Germanus Gyula Emlékeim között, otthonomban Kilencvenharmadik életévemben merengve gondolok vissza budapesti otthonaimra. A hosszú évek alatt sok minden megváltozott körülöttem. Amikor hatéves koromban az erzsébetvárosi Kazinczy utcai elemi iskolába vezettek, nem tudtam még magyarul. Nem értettem iskolatársaimat és nem értettem a tanítót, aki valamit kérdezett tőlem. Otthon azután édesanyámnak értetlenül meséltem, hogy hiszen én vagyok a -tanuló és ő a tanító, hát nekem kellene kérdezni és neki válaszolnia. Gyermekkori otthonom, a Doh utca 27. szám alatti ház tele voll romantikával. Udvari lakásunkba az emeleti folyosóról a konyhán át lehetett bejutni. Balra két, jobbra egy szoba nyílott. A bal oldali szobákban laktunk, a jobb oldali az úgynevezett „parádés" szoba volt, ahova nekünk gyermekeknek csak ritka alkalmakkor volt szabad belépni. Ebben a szobában két ablak között magas tükör lógott egy alacsony szekrény fölött, amelynek tetején csecsebecsék és kis állati figurák feküdtek. Néhány karosszék és egy ovális asztal tette ezt az akkor számomra csodálatosnak tűnő szobát lakalvossá. A falról Kossuth-szakállt viselő nagyatyám és régi divatú pruszlikba szorított nagyanyám krétarajzképe intelem gyanánt meredt kíváncsi szemembe. Öcsémmel a nappali szobában aludtunk. Esténként lestük a vaskályhában lassan lehulló parazsat és annak a mennyezetre vetült fényjátékát. Ahaz, amely ma is áll, kisemberek, munkások, kishivatalnokok és szegény emberek szerény életét védte a külvilágtól. Az udvari folyosót híd kötötte össze, amelyről ki lehetett látni az utcára. Ennek szélén ülve szemléltem a nyolcvanas évek végén meg a kilencvenes évek elején a lovaskocsik és a járókelők forgalmát. De volt másik otthonom is, bar nem laktam benne. Ez a szomszéd ház, amelyben gyermekkori barátaim és játszótársaim, Lilits Sztoján és Koits Milán laktak szüleikkel. Szerbek voltak és a nagy földszintes ház a két rokoni család tulajdona volt. A tágas udvarban vígan futkároztunk, „lovacskáztunk", és én kíváncsian szemléltem a ház tulajdonosainak különös életét. Szerbül beszéltek, de magyarul is tudtak. Vendéglakóikról én akkor nem tudtam, hogy kicsodák. Eleinte nem is érdekeltek nagyon. Csak később derült ki. 16