Budapest, 1977. (15. évfolyam)

6. szám június - Eahidy József: Beszélgetés Zara Laszlóval,a FNEB elnökével

Szentendre, nagyságát tekintve az ország 61. városa. Szépség tekinteben az elsők közé tartozik. Ime egy adat, amely vonzerejét bizonyítja, s igen elgondolkodtató: a Kovács Margit kerámiáit bemutató állandó kiállítást tavaly több mint 240 ezren látták. Körülbelül ennyien váltottak belépőt a budapesti Nemzeti Múzeumba is. A Duna-kanyar gyöngyszeme a fővárostól gépkocsival húsz perc alatt elérhető, s helyiérdekű vasúttal is kevesebb, mint egy óra az út. A település látnivalóival túlszárnyal egy megyeszékhelyet.Városi mutatói azonban megfelelnek annak, ami: egy 16 ezer lelkes kisvárosnak. Ebben-abban jobban áll, mint hasonló nagyságú társai, másban rosszabbul; ám majdnem minden statisztikai adat feszültséget rejt! Mert az idelátogató idegen, a telektulajdonos és a szentendrei polgár egyvalamiben közös nevezőre jut: Szentendrének sok tekintetben nagyvárosi igényeket kell kielégítenie — de isten ments, hogy nagyváros legyen! Szó szerint így persze egyikük sem fogalmaz. Pedig akkor könnyebb lenne bebizonyítani: lehetetlent kívánnak. Ugyanis, ha mindegyikük óhajai teljesülnének — Szentendre nem lenne többé Szentendre. 1958-ban felkiáltójeles címmel jelent meg egy cikk a Magyar Nemzetben: Hozzák közelebb Szentendrét őudapesthez! Azóta elkészült a kisebb településeket elkerülő műút, gyorsabb lett és a metróhoz kapcsolódott a HÉV. A Duna-kanyar lett a fővárosiak első számú kirándulóhelye, a víkendezők paradicsoma. Szentendre, kihasználva lehetőségeit, ennek nemcsak minden előnyét, de terheit is viseli. Senki sem tudja pontosan megmondani, hány idegen keresi föl egy év alatt a várost, vagy hányan utaznak át rajta. Erre a múzeumi biléták sem válaszolnak. Sokan csak átsétálgatnak, nézelődnek. Mindenesetre, a becslések szerint több mint félmillióan látogatnak évente Szentendrére. Ez pedig annyit jelent, hogy — főként a hétvégeken — hangyabollyá változik a város. Ha magasrangú vendég érkezik hazánkba — írja Árokszállási Éva Élet és Irodalom-beli riportjában —, Szentendrére biztosan elviszik. Tavaly a Ferenczy Múzeumban 3507 protokolláris vendégnek 325 tárlatvezetést rendeztek; a hétfői múzeumi szünnapot leszámítva, úgyszólván minden napra jutott egy nagykövet, miniszter vagy más magasrangú vendég. A város minden évszakban fogadja a turistákat. Enyhíti a tumultust, hogy sokukat elnyeli a hegy. A HÉV végállomás elöl induló autóbuszok némileg mentesítik Szentendrét az inváziótól. Akik az egész Dunakanyarra kíváncsiak, mennek tovább Visegrád, Esztergom felé. Egy éjszakai séta emléke él bennem Szentendréről ... A kihalt főtér olyan, mint egy színpad, előadás után. A kellékek garmada idézi föl a darabot — akár egy csatát, amely Szentendre bevételéért folyt. A város azonban újra és újra kiheveri a turistarohamot, a hétfő az ő napja, liheg kicsit, szomorkásán üdvözli az utcaseprő bácsit — hej, ha többen is lennének! —, aki majd visszaszerzi, nem mesebeli harcok árán, csak egy fűzfaseprűvel, a gyöngyszem fényét. „ . . . a múltban csak szenvedélyes turisták, vadevezősök, egyéni és csoportos kezdeményezéssel jutottak el ide. A baloldali beállítottságú Természetbarátok Egyesületének tagjai politikai munkát végezve fedezték fel városunk, Horány, Vöröskő csodás tájait" — írja Horváth Levente a Szentendre 1966. július 16-i számában. G. Sin Edit a városról szóló tanulmányában folytatja a gondolatot: „Sem ők, sem a Szentendrén telekkel rendelkező befolyásos fővárosi politikusok és pénzemberek nem tekintették céljuknak a város országosan is kiemelt idegenforgalmi központtá szervezését. Ez a lehetőség először az 1947-es polgármesteri jelentésben merült fel. Az 1950-es évek első felében a nehézipar megteremtése és a mezőgazdaság kollektivizálása állt az országos fejlesztési tervek középpontjában, az idegenforgalom erőteljes fejlesztésére nem volt, nem is lehetett elegendő pénzösszeg. 1957-ben történtek először jelentős lépések az addig spontán idegenforgalom szervezetté tétele érdekében." Megalakult az Idegenforgalmi Hivatal, megjelentek a városról az első leporellók, majd megnyílt a kemping és a turistaház. A Városi Pártbizott(Csigó László felvételei) ság 1963-as jelentése azonban még mindig szigorú és kritikus: „Az idegenforgalom emelkedésével nem tartott lépést a fogadóbázisok fejlődése ... A Görög Kancsó szűknek bizonyult. A Határcsárda mellékhelyiségei kulturálatlanok ... A vendéglátó egységek a jelentkező igényeket nem A művelődési központ A „tornyok városa"