Budapest, 1977. (15. évfolyam)

5. szám május - Budapest vázlatos térképe

Költözködünk Költözködni általában nem a leg­kellemesebb dolog. Persze, másképpen viszonyul az ügyhöz az, aki alagsori kényszerszállását hagyhatja ott, két bőrönddel, egy lakótelepi két szoba összkomfortért, és megint másképp az, aki, mondjuk családi okok miatt, jól berendezett, megszokott otthoná­tól kénytelen megválni. A költözködés azonban társadalmi ügy is, és joggal kutatjuk, hogy a nagyarányú lakásépítés, a régi, el­avult épületek szanálása, a lakáscse­rék következtében megindult ván­dorlás — és az ehhez szükséges szol­gáltatási háttér összhangban van-e? Jólesően mondhatunk igent. Budapesten — sőt az országban is — az egyedüli, költöztetési főprofil­lal rendelkező vállalat a FŐSPED. Dr. Boros Gábor kereskedelmi igaz­gató mondja: — Évente körülbelül 10 ezer köl­töztetést végzünk. Erre a célra 25 speciális kocsink és 140 gyakorlott szállítómunkásunk van. Első hallásra, a kétmilliós városhoz viszonyítva, mindez talán kevésnek tűnik. Egy brigád naponta — ha nagyon sok az igénylő — négy-öt családot is elköl­töztet. Ebben a munkában is megfi­gyelhető bizonyos mértékű szezonali­tás, bár ez nem annyira az évszakok függvénye. Év vége felé, amikor az új lakásokat átadják, érthetően több a munkánk. Nyáron pedig általában lakáscserékhez hívnak bennünket. A költöztetés nem tartozik a jövedel­mező üzletágak közé. Ráadásul sem ma, sem a jövőben nem gépesíthető. A technika elkápráztató újdonságai mellett is marad a gurtni. Az ember egész élete folyamán gyűjt, rendezget, keresi a szépet, az otthonosat, alkalmanként jóleső ér­zéssel szemrevételezi a dolgait, úgy éizi, hogy ami eddig összeállt, meg­mozdíthatatlan. Aztán feljön négy markos rakodómunkás, harminc­negyven perc alatt bepakolja az egé­szet egy fémdobozba, s az ember ál­mélkodhat a csupasz faiak között: lám, ennyi az egész. A költözködés sok egyéb mellett pénzbe is kerül. Egy átlagos kétszo­bás lakás költöztetése 1000 —1200 fo­rint. Függ a bútor mennyiségétől és a távolságtól. És a borravaló. Nem két forintokról van szó. Az emberek fél­tik a holmijukat, s noha a vállalat tel­jes kárfelelősséget vállal — adakoz­nak. Akárcsak a házmesternek. Mert a házmester nagy ember. Szigorú és kérlelhetetlen. A puszta kérést nem mindig hallja meg. Némi készpénzért azért engedékenyebb lesz. S. nénivel például nemigen lehet kukoricázni. — Mert ugye a lift, meg a lépcső­ház állaga. Beleteszik azokat a dög­nehéz bútorokat abba a rozoga fel­vonóba, és ha leszakad, én is mehetek a bíróságra, mert minek engedtem meg, ha tudtam, hogy életveszélyes. Ha pedig leáll, a lakók átkoznak. Egy ilyen hurcolkodás — a múltkor pél­dául a harmadikról költözködtek —,

Next

/
Thumbnails
Contents