Budapest, 1977. (15. évfolyam)

4. szám április - Heim Ernő: Útkeresés lakótelepeink formálásában

család három generációjában mert a cseréptetös padláson a nyáron az ilyen áruban a zsír megolvadt, aztán kifolyt belőle. Aztán volt még a házban két konyha, meg két szoba, a konyhában konyhaszekrény is volt. A szobában csak ilyen magaslábú parasztágyak voltak, szegényes bútorok.'''' Pista bácsi 1975. október 13.) A család életében a legnagyobb változást i960 jelentette, amikor a tsz összevonta keretei között a helybeli iparosokat. Pista nagyapja is belépett a termelőszövetkezetbe és főleg apróbb szerszámokat készített. 1970-ben ment nyugdíjba, 1972-ben halt meg. Felesége akkor felkerült gyermekeihez, most már úgy látszik, végleg Pistáéknál maradt. Marika néni 1937-ben Tatabányán született. Egészen kislány volt még a háború alatt, életére igy ez közvetlen kihatással nem volt. A nyolc osztály elvégzése után szükség volt a családban a munkaerejére, 1953-ig otthon, utána 1957-ig Tatabányán a Cementgyárban dolgozott. Ebben az évben ismerkedett meg Pista bácsival, a barátságból házasság lett. Pista bácsi apja műhelyében tanulta meg a kovácsmesterséget, mielőtt azonban megszerezte volna a mesterlevelet, 1949-ben Budapestre került a Sportkórházba kertésznek. Pár hónapos műtősképzés után műtőssegédként dolgozott, majd két évi katonaság után, 1953-ban szerezte meg a segédlevelet, és a Ganz Villamossági Művekhez került. Marika néni először egy tanulóotthonban dolgozott, majd 1961-ben elköltöztek a Széchenyi utcába egy házmesteri lakásba. Ez az eddigi egy szoba helyett két szoba összkomfortos volt. Közben 1958-ban megszületett az első gyerek, Pista. Marika néni 1963 — 67 között a közgazdasági technikum esti tagozatán leérettségizett. Tíz év telt el házasságuk óta, s az igazi függetlenséget még mindig nem sikerült a házaspárnak elérnie. Ebben az évben vásároltak Csepelen egy 150 négyszögöles telket, és kezdték el az épitkezést. Az alatt a hét év alatt, amíg a ház felépült, Marika néni Pistával és Zsolttal visszament Gyermelyre, hét évig az itteni tanácsnál dolgozott. 1970-ben költöztek be az új házba. Azóta Marika néni a XXI. kerületi Tanács Szociálpolitikai osztályán dolgozik, 1972 óta területi gondozásvezetőként. Havi jövedelme 3200 Ft, Pista bácsié 4200 Ft, a túlórákkal a család havi összjövedelme — 11 000 Ft körül mozog. A körülmények javulása lehetőséget nyújtott a kulturált, nyugodt élet biztosítására. A két fiú már ilyen kedvező életkörülmények között nő fel. Pista a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium matematika tagozatára jár, matematika-fizika szakos tanárnak készül. Zsolt még csak ötödikes, bátyjával ellentétben őt főleg a humán tárgyak vonzzák, történész szeretne lenni. A család hétköznapjai az 1930-as években Reggel 5 óra körül kelt a család, mindenki egyszerre. A falusi ember először az állatokat látta el, csak utána saját magát. Szerették az állatokat, Pista apjánál is megfigyelhető az a honvágy, ami a faluból a városba költöző emberekre jellemző. („Aki soha nem állt közel az állatokhoz, az nem is tudja, hogy milyen jó ezekkel az állatokkal foglalkozni. A falusi ember sohasem felejti el, hogy régebben ők termelték a kenyeret." Pista bácsi 1975. szeptember 20.) A reggelit a család együtt fogyasztotta el, mindennap szemeskávéból feketekávé volt, ebbe tördeltek kenyeret. Fél hét, hét óra volt, mikor ki-ki ment a saját munkájára, csak ebédkor találkozott újra a család. Reggel 7-től 12-ig dolgoztak a földeken, szinte megállás nélkül; ezalatt otthon is serénykedtek, a mamának lányaival reggeli után rendbe kellett hozni a szobát, ebédet készíteni, esetleg elmenni vásárolni, mosás volt, vagy éppen vasalás . . . Terike néniék ugyanabban a- házban laknak még most is, a régi földes padlót ma már faborítás, a sárvakolatot pedig mész váltotta fel. A földes padló nem volt ugyan a legegészségesebb, jó hőszigetelő tulajdonságai miatt azonban érthető, hogy a mai falusi emberek egy része még most is ragaszkodik hozzá. Hetente bemeszelték agyagos lével, hogy ne poroljon. Ezek a szobák azonban korántsem voltak olyan szegényes berendezésűek, mint ahogy azt az ember elképzelné. A padlón saját házikötésű szőnyeg volt, a bútorokat a helybeli asztalos készítette, színes, zömök, rózsákkal kifestettek voltak. A szobákban csak tipikus falusi ágyak és szekrények, a falon szentképek és fényképek, az ágyon hímzett takarók és párnák. A mai konyha képe egyáltalán nem hasonlít a régiéhez, habár a kemence már 1935-ben kikerült onnan. Nagy körpad, előtte asztal, a falban polcok, ez volt az összes berendezés. A ház belsejét sárral vakolták be, a falu széléről hordták, a „sárga földet", az agyagot, vízzel öszszekeverték és beleszórták a pelyvát. („A búzát amit lecsépöltek, akkor tettek bele pelyvát, az rá is tapadt a falra, ugyanilyen kemény volt, mint a mostani. A vályogtéglát is így építették, csak abba a tapasztásnál apróra vágott pelyvát tettek, nem szalmaszálat.'''' Vigh Teréz 1975. szeptember 20.) Ebédre, körülbelül 12 órára, a család újra összejött. Délután a férfiak továbbra is a földeken dolgoztak, a nők munkája a hét minden napjára előre meg volt szabva. Általában hétfőn volt mosás, kedden-szerdán délután vasalás. Szombaton délután kenyeret sütöttek az asszonyok, a vasárnap délután a családé volt. A hét maradék napjain az asszonyok a kert-33