Budapest, 1977. (15. évfolyam)

3. szám március - A címlapon: A Nagyvárad téri metróállomás (Domonkos Endre felvétele)

városrészekkel, rekonstrukciókkal — a városszerkezet korszerűsödését és a városkép formálódását is. A bővülő közlekedési és közművi kapacitás szintén a főváros növekvő urbanizációs színvonalát jelzi. A következőkben vázlatosan ismertetett területfejlesztési terv feszített feladatainak megvalósulásával — bár még jócskán maradnak 1980 után megoldandó problémák! — Budapest mindinkább olyanná alakul, amilyennek látni szeretnénk a Közép-Duna-medence legnépesebb települését. Hogy a mai Budapest igen gyorsan — három-négy generáció munkájával — ilyen nagyvárossá fejlődhetett, az a természeti, földrajzi és gazdasági tényezők, valamint a történelmi, politikai és társadalmi körülmények következménye. Ezek hatására az utóbbi száz évben ide összpontosult az ország népessége, termelése, egyéni és termelői fogyasztása. Ezen a sok tekintetben kedvezőtlenné vált helyzeten csak jóval a felszabadulás után lehetett változtatni. A hátrányos folyamatokat sikerült megállítani, egyes területeken a budapesti túlkoncentráltság mérséklődött, a termelési szerkezet és az infrastruktúra javult, és az 1970-es évektől megteremtődtek az arányosabb továbbfejlődés feltételei. Területfejlesztés a IV. ötéves tervidőszakban A területfejlesztés országos fő célkitűzéseivel összefüggésben a IV. ötéves tervtörvény Budapestre vonatkozóan előírta, hogy: 1. az iparban a termelés növekedését a foglalkoztatott létszám emelése nélkül, műszaki-technikai fejlesztésekkel kell elérni, úgy, hogy a munka- és területigényes üzemek kitelepítései is járuljanak hozzá az ipar korszerűbb szerkezetének és a termelés hatékonyságának elősegítéséhez; 2. jelentősen javítani kell a lakásellátottságot; 3. a túlzott fővárosi koncentrációt — a szellemi élet arányosabb területi elhelyezkedését is előmozdítva — csökkenteni kell. Budapest IV. ötéves területfejlesztési terve — a városszerkezet továbbfejlesztése és az infrastrukturális hálózatok területi arányainak javítása érdekében — további súlypontokat alakított ki: a) a lakásépítés ütemének fokozását, az alapközmű-ellátás biztosítását; b) a tömegközelekedést fejlesztő beruházások (metró stb.) meggyorsítását; c) a felszíni tömegközlekedés zsúfoltságának enyhítését, az úthálózat korszerűsítését; d) a gyermekellátó intézményhálózat fejlesztését; e) a város egyes területrészei között az alapellátottsági színvonal közelítését. A tervezett központi és fővárosi területfejlesztési célok általánosságban megvalósultak. A Budapesten települt szocialista ipar telephelyeinek száma (423-mal 5395-re, ezen belül az ipartelepeké 350-nel 2808-ra) csökkent. A megszűnt ipartelepek fele az állami ipart — ezek többsége a tanácsi ipart —, fele pedig a szövetkezeti ipart érintette. A III. ötéves tervidőszakban 77, a IV. ötéves tervidőszakban 116 telephely, illetőleg gyáregység települt ki. A IV. ötéves terv iparkitelepítési programja népgazdasági szinten mintegy 4,2 milliárd Ft-ba került, harmadrészében állami támogatással. A Fővárosi Tanács a tervidőszakra 700 milliós iparkitelepítési alappal rendelkezett; ezzel 46 vállalat 106 gyáregységének telepítését segítette elő. Ezáltal megközelítően húszezer munkahely szűnt meg a fővárosban. 1971—1975 között a Budapestről kitelepült 116 üzem területének 72 százalékán lakóépület, 6 százalékán közintézmény (iskola, orvosi rendelő stb.}, 5 százalékán zöldövezet, park létesült; 15 százalékán a lakosságot nem zavaró termelő tevékenységet szerveztek, 2 százalékát pedig a közúthálózat, a közlekedés- és közműfejlesztés céljaira használták fel. A megszüntetett üzemek közül 10 Budán, 106 Pesten helyezkedett el; a legtöbb: 45 üzem a XIII. kerületből települt ki. A fővárosi szocialista iparban több mint 90 ezerrel csökkent az öt év során a foglalkoztatottak száma. Budapest gazdaságában a tervidőszak végén a munkaerőhiány az állományi létszámnak mintegy 5—6 százalékára becsülhető. A munkáltatók — csupán az anyagi ágazatokban — 57 ezer munkaerőigényt jelentettek, jóllehet a budapesti székhelyű építőiparban 1975-ben 8 százalékkal, a szállítás-hírközlésben 4 százalékkal nagyobb létszámot foglalkoztattak, mint a tervidőszak elején. A tanácsi kiskereskedelemben 4—4,5 ezer, a szolgáltató ágazatokban 3 ezer körüli munkaerő hiányzott, míg a tanácsi egészségügyi és oktatási intézményekben az engedélyezett létszám 7 százaléka. A kialakult munkaerő-helyzetet befolyásolta az inaktív keresők — köztük a gyermekgondozási segélyen levők 60 ezret meghaladó — növekedése, s az is, hogy a kedvezőtlen demográfiai adottságok (a korösszetétel, az utánpótlás beszűkülése, a szakmai és munkahelyi strukturális igények közötti különbségek stb.) ellenére a hatékony munkaszervezés és létszámgazdálkodás eszközei csak 1975 végétől éreztetik hatásukat. Az ország 60 éven felüli népességének 22,2 százaléka él a fővárosban. Az öt év során munkaképes korba 35 ezerrel kevesebben léptek, mint ahányan elérték a nyugdíjkorhatárt. Ugyanakkor 27 ezerrel csökkent a munkában nagyobb tapasztalatú,40—59éves korúak száma; ezzel szemben 42 ezer fővel nőtt a 14 évesnél fiatalabbak száma. A Fővárosi Tanács, a vállalati és társadalmi támogatásokat hatékonyan felhasználva, a tervezettet meghaladó mértékben fejlesztette a gyermekintézményeket. A IV. ötéves tervidőszakban közel kétszer annyi tanácsi bölcsődei férőhely létesült, mint amennyi az 1950-es évek elején az egész tanácsi állomány volt. A tanácsi és üzemi óvodák befogadóképessége négyszer annyi férőhellyel nőtt, mint az előző öt évben. Mivel a lakásállomány növekedése 20 százalékkal haladta meg a népesség szaporulatát, így — a területfejlesztés budapesti célkitűzéseivel összhangban — a lakosság városon belüli területi megoszlása kiegyenlítettebbé vált. Ez együtt járt a külső városrészek urbanizációs színvonalának jelentős emelkedésével, a modern nagyvárosi létfeltételek általánosabbá válásával. Városfejlesztés — beépítettség — városszerkezet Az V. ötéves tervidőszak területfejlesztési célkitűzése továbbra is a területi erőforrásoknak a népgazdaság igényeivel és anyagi le-109