Budapest, 1976. (14. évfolyam)

2. szám február - Konrádyné Gálos Magda dr.: A „Newyork”

Tanfolyamok száma Résztvevők száma Év kezdő középfok felsőfok kezdő középfok felsőfok 1924 60 8 1 1400 39 1925 98 15 2 2103 50 1926 113 13 1 1819 20 1927 116 13 1510 95 1928 102 1557 1929 114 12 1828 159 Az oktatási gondokkal is összefügg az egyesület rossz anyagi helyzete. A bevételek gyarapítását pártoló-tagok toborzásával, és néhány szigorító intézkedés bevezetésével próbálták elősegíteni. 1926. április 26-án a közgyűlés elhatározta, hogy a tanfolyamok résztvevőivel a jövőben pártoló tagsági díjat fizettet, és kivételt csak munkanélküliekkel, valamint ifjúmunkásokkal tesz. Groteszk helyzetet teremtett, hogy a döntést követő években a beiratkozok nagy százaléka alig talált munkát, és erre az időszakra esett az ifjúmunkások minden korábbinál nagyobb arányú jelentkezése is. Meg kell említenünk a MEME kultúrmunkájának még egy fontos területét. A központnak és a csoportoknak egyaránt jelentős szakkönyvtára volt; az állomány gyarapítását a rendezvények bevételéből és a tagdíjak egy részéből fedezték. A külföldi eszperantó nyelvű könyvek és folyóiratok beszerzését Bleier Vilmos, a MEME Kiadó Osztályának vezetője végezte. A Sennacia Asocio Tutmonda (a nemzetközi munkáseszperantisták világszövetségének elnevezése) számos kiadványát terjesztette illegálisan, köztük kommunista szerzők munkáit is. Politikai küzdelmek A MEME soha nem volt politikailag egységes. Tagsága a húszas évek elején három politikai magatartásformát képviselt, és természetesen mindháromnak számos árnyalata létezett. ,,A politikailag kiábrándult" eszperantisták a nyelvművelést tekintették az egyesület kizárólagos feladatának, és úgy vélekedtek: a politikai munka fóruma az MSZDP, és nem annak kultúregyesülete. Ez a politikailag indifferens közeg igen közel állt az egyesület „hivatalos vonalához", és tömegbázisát képezte az ellenzékkel szembeni harcnak. Hasonlóképpen érveltek az MSZDP mindenkori vezetőségének helyi megbízottjai. A politikai megosztottság éles vitákban és frakcióharcokban jelentkező korszaka az ellenzéki munkások nagyarányú beáramlásának idejére, az évtized második felére esett. Az illegális kommunista párt fölismerte a munkásegyesületek törvényes helyzetéből következő mozgalmi lehetőségeket, és a megalkuvó szociáldemokrata politikával szembehelyezkedő baloldali munkásságot ezekbe a szervezetekbe irányította. A KMP és a KIMSZ „beépült" tagjai, valamint a harcos ellenzéki munkások, ifjúmunkások alkották a MEME politikai arculatának harmadik oldalát. Nekik jelentős szerepük volt a csoportok politikai formálásában, befolyásuk a Központi Vezetőség állásfoglalásain is érezhetővé vált. A nyelvoktatás színvonalának emelése valamenynyi eszperantista közös törekvése lett. A kommunisták tudták, hogy a nyelv a nemzetközi kapcsolatok fejlesztésének fontos eszköze. Sokan jól beszélték, mások tanították az eszperantót; de azzal is tisztában voltak, hogy a világnézeti nevelés az oktatási munkával egyenrangú feladat, sőt még több: kötelesség. Ez az a többlet, amelynek meg kell küböztetnie a munkásegyesületet a polgári rokonintézményektől. A „hivatalos vonal" képviselői kezdetben — hallgatólagosan — tudomásul vették, hogy az egyesület tagságában a szociáldemokrata pártpolitika bírálói is jelen vannak. Az évtized derekától azon-40 ban az ellentétek kiéleződtek. A kommunisták minden kínálkozó alkalmat megragadtak, hogy fellépjenek a káros ideológiai hatások ellen, támadták a megalkuvást, a politikamentesség divatját. Hámán Kató és Tóth György, 1925 augusztusában jelen volt a munkáseszperantisták nemzetközi (SAT) kongresszusán, majd Hámán Kató részt vett Bécsben a KMP első kongresszusán. A csoportokban rajtuk kívül is számos képzett kommunista dolgozott, közöttük — hogy csak néhányat említsünk — Szerémi Borbála, Quittner Blanka, Berger Irén, Stromfeld Aurél, Killián György Fürst Sándor, Fürst Zoltán, Kulich Gyula, Humhál László, Glanz Andor. Az MSZDP nem sokáig tűrte a kommunisták részvételét a vezetésben. Tóth György alelnököt „egyesületellenes tevékenységgel" vádolva lemondásra kényszerítette, majd a novemberre összehívott rendkívüli közgyűlésen Kertész Miklóst, a Magántisztviselők Szakszervezetének titkárát állította az egyesület élére. Székfoglaló beszédében az új elnök a „munkásmozgalomhoz jobban simuló" tevékenységet ajánlott az egyesületi tagoknak. A folyamatot azonban már nem fordíthatták vissza; 1925 és 1928. között az ellenzéki munkások újabb pozíciókat nyertek. A budapesti I., IV. és XIV. számú csoport vezetését kommunisták vették át, és az eszmei-politikai különbségek lassan az egyesületi közélet valamennyi fórumán éreztették hatásukat. Az 1926 áprilisi közgyűlésen még csak a szervezet belső rendjét illetően csaptak össze a nézetek, egy évvel később azonban a baloldali munkásság következetes politikai fellépése már Kertész Miklósnak és a régi vezetőség több tagjának lemondásához vezetett. Az új vezetőség összetétele az ellenzékiek megnövekedett erejét tükrözte. 1928-ban sikerült ugyan az MSZDP-nek az eszperantó mozgalomban mindaddig ismeretlen Tieder Zsigmondot az egyesület vezetésével megbízni, a munkáseszperantó mozgalom balratolódását azonban ő sem tudta megállítani. A hatóságok figyelmét mindez nem kerülte el; megkezdődött hát a MEME zaklatása is. 1926-ban a rendőrség házkutatást tartott Bleier Vilmosnak, az egyesület könyvterjesztőjének lakásán, elkobozta a Sennacieca Revuo számait és néhány más eszperantó nyelvű kiadványt. Házkutatással dúlták fel a központ és az újpesti csoport „otthonát" is. 1927—28-ban miskolci és hódmezővásárhelyi eszperantistákat tartóztattak le, betiltották a tótkomlós! és a pécsi csoport működését. Beavatkozásuk egyes városokban olyan mértéktelen volt, hogy a túlkapások miatt még szociáldemokrata képviselőházi interpellációra is sor került. 1928 elején az egyesületnek már jól érzékelhetően két tábora volt. A kommunisták vezette ellenzék és a szociáldemokrata pártpolitika képviselői között mind hevesebb lett a szóváltás. A szociáldemokrata munkásegyesületek összefogása nyomán január 29-én megalakult Munkás Kultúrszövetség tagegyesületeiben hasonlóan feszült volt a közhangulat. A KMP 1928 júliusi plénuma meghatározta a munkásegyesületekben dolgozó kommunisták feladatait, féllegális folyóirata, a 100% pedig a maga eszközeivel segítette az osztályharcos ellenzék munkáját. Ilyen előzmények után nyílt meg szeptember 8-án egy Wesselényi utcai helyiségben a MEME, az Alkoholellenes Munkásszövetség és a Munkás Testedző Egyesület közös kiállítása. A baloldali erők látványos fellépése végképp kiélezte az ellentéteket. A kiállítást megtekintette a rendőrség is, és már az első napon megcsonkította. Rendezői ellen eljárást indítottak. A munkásmozgalom jobboldala is jó alkalmat talált a támadásra: első lépésként „kiátkozta" az Alkoholellenes Munkásszövetséget. (Az MSZDP és a Szakszervezeti Tanács vezetősége megszakított minden kapcsolatot az egyesülettel.) Peyer Károly „Teremtsünk rendet" című írásában, amely a Szakszervezeti Értesítő októberi számában jelent meg, a szerző „baloldali elemek" eltávolítását indítványozta. A munkásegyesületek jószándékú tagsága azonban védelmezni igyekezett az egyesületi demokráciát: követelte a jobboldal visszaszorítását. A mozgalom hanyatlása A munkáseszperantisták 1928 decemberi közgyűlésén a baloldal egysége már nem volt olyan szoros, mint korábban. Sokan tartottak attól, hogy a MEME is az Alkoholellenes Munkásszövetség sorsára jut, és ezért a kijelölt vezetőséget támogatták. Az új tisztikar élt az MSZDP-től kapott felhatalmazással és hozzálátott az egyesület „megtisztításához". Megvonta az I. számú csoport helyiségének fenntartásához mindaddig biztosított anyagi támogatást, s hasonlóképpen jártak el a Magántisztviselők Szakszervezetének vezetői a XIV. számú csoport eszperantistáival. Az 1929. május 19-i közgyűlés már a nyílt kihívás szellemében határozta el, hogy a budapesti csoportokat a jövőben — a területi elv helyett — szakmák szerint szervezik meg. Tervük az ellenzék erejének szétforgácsolása volt. Azokat, akik az intézkedés ellen tiltakoztak, az egyesület vezetősége kizárta. Erre a sorsra jutott az I. számú csoport 27 főnyi vezetősége, majd a mellettük tüntető teljes csoport, mintegy 150 eszperantista. A III. számú csoport szolidaritást vállalt a kizártakkal, mire a Központi Vezetőség őket is eltávolította. Ezt követően sokan önként hagyták el az egyesületet. A „rendteremtést" sohasem heverte ki a MEME, hiszen legképzettebb, legtapasztaltabb tagjait veszítette el. A megfélemlített vidéki csoportok közül is több beszüntette működését. 1930 márciusáig — egy év alatt — a munkások eszperantó mozgalma 795 taggal lett szegényebb. Az egyesületre nehezedő „hatósági figyelem", a jobboldali munkásvezetők szankciói és a gazdasági válságból eredő megélhetési gondok együttesen apasztották a mozgalmat, de az ellenzéket mégsem sikerült teljesen kiszorítani. A harmincas évek elején — főként a kevésbé sújtott vidéki szervezetekben — a kommunisták és baloldaliak tovább harcoltak, hogy a munkásegyesületek hivatásukat betölthessék. A debreceni, és a betiltás után is feltámadó pécsi csoport a kommunisták illegális munkájának valóságos fedőszerve lett. 1931-ben még egyszer erőre kapott az ellenzék, és pozíciókat nyert az egyesület központi vezetésében. A MEME lassú sorvadását azonban már nem lehetett megállítani. A renitens munkásegyesületet Peyerék régen halálra ítélték. 1934 elején kapóra jött egy osztrák—magyar eszperantista lapvállalkozás pénzügyi kudarca az egyesület felszámolására. 1934. február 14-én a Népszavában az alábbi képmutató közlemény jelent meg, amelyben a Szakszervezeti Tanács és az MSZDP vezetősége „minden közösséget megtagadott az egyesülettel". A rendőrség sem maradt tétlen. A „gyanús" eszperantistáknál házkutatást tartottak, és illegális kiadványokat találtak. Még értékesebb „bűnjel" volt a szovjet eszperantistákkal folytatott levelezés; ennek alapján néhány személy ellen eljárás indult. A letartóztatások nyomán a rendőrség politikai osztályé javaslatot tett az egyesület betiltására; az erre vonatkozó utasítást a belügyminiszter 1934. április 9-i kelettel írta alá. A MEME megszűnése a magyar forradalmi munkásmozgalomnak és az eszperantisták mozgalmának egyaránt érzékeny vesztesége volt. r