Budapest, 1976. (14. évfolyam)

2. szám február - Konrádyné Gálos Magda dr.: A „Newyork”

Mir a kiegyezés előtti években, de különösen az azt követő időben meggyorsul a két főváros, mindenekelőtt Pest fejlődése. Itt összpontosul a gabona- és illatforgalom, a meginduló iparosodás is sürgeti a közlekedés kiépítését. A Monarchia nyugati részébe és Németországba szabaddá és biztonságossá víló gabonakivitel a vasútépítés fellendülését eredményezi. A vasúthilózat vonalai a természetes földrajzi, kereskedelmi központban, a fővirosban futnak össze. A vasúti szillítis bővülésével napirendre kerül a dunai hajózis lehetőségeinek biztonsigos kiaknizása. A Linchíd elkészülése utin, még az 1850-es években az Osztrik Dunagőzhajózisi Tirsasig a híd pesti oldalin rendezte ugyan a partokat egy rövid szakaszon, hogy a ki- és berakodist meggyorsítsa és kényelmesebbé tegye, im a Vigadótól lefelé, valamint a hídtól észak felé kövezetlen, szemetes volt a part, a Duna ősi, szabilyozatlan illapotiban folydogált medrében. A meg nem fékezett folyó rendkívüli veszélyeket rejtett magában: bármikor egy újabb árvízzel fenyegethette Budát és Pestet. A szállítás, a főváros iparának fejlesztése és nem utolsósorban a két város megvédése az 1838-as évihez hasonló árvízkatasztrófától, egyaránt sürgető feladattá tette a Duna alsó és felső szakaszának szabályozását, rakpartok és kikötök kiépítését. Ezek egyszersmind védőgátként is szolgálnának az árvízveszély ellen. A nagyszabású munkálatok elvégzésére még 1838-ban pályázatot hirdettek meg. De többféle elképzelés, javaslat született — az 1840-es évek elején — a megyei és fővárosi hivatalokban is. A partvonalak módosítására vonatkozó, hosszan elhúzódó vitákat élénk érdeklődés kísérte. Legtöbbet Reitter Ferenc mérnök 1865-ben nyilvánosságra hozott csatornatervéről beszéltek. Ennek az azóta is többször ismertetett híres elképzelésnek lényege: a soroksári Duna-ág bekapcsolása egy Pestet körülfolyó — a mai Nagykörút helyén haladó — csatornába. Ez megakadályozná a veszélyes jégtorlódist a soroksiri igban a Csepel-sziget északi csücskénél, és hajóforgalmat, valamint kikötőt is biztosítana Pestnek. Reitter elgondolisait a lapok is közölték; a megépítendő csatorna partjin kialakítandó pompis palotasort ibrizoló metszetek nagy közönségsikert arattak. Reitter tervét számos szakember és tudós is támogatta, köztük például Hunfalvy Jinos, a földrajztudominy legismertebb hazai képviselője. A budapesti Duna-szabályozással foglalkozó kormánymegbízottak és mérnökök többsége azonban elvetette Reitter elgondolását. Ellenezte a tervet Andrássy Gyula gróf is, mondván, a fővárost körülölelő mesterséges csatorna bűzt áraszt, a kitérő lelassítja a folyami forgalmat, és a csatorna az árvízveszélyt sem hirítja el. Az országgyűlés és a fővirosi hatósigok is csatlakoztak Andrissy miniszterelnök véleményéhez. A közlekedési minisztériumban kidolgoztak egy új elképzelést, s ennek alapjin indultak meg a partvonal módosító, szabilyozó és hídépítő munkák. A szabályozási terv a következő volt: a gellérthegyi összeszűkülés után kiszélesedő, majd két ágra szakadó Duna lelassult folyását meg kell gyorsítani, mégpedig oly módon, hogy a soroksári ágat lezárják (zsilippel), a jobb parti, promontori (budafoki) ág medrét kimélyítik és főággá képzik ki. így megszűnik a jégtorlódás veszélye, megelőzhetik a vízáradást. Az 1876-os árvíz A budai Kapucinus templom A lépcsőzetes rakpartok építése a partvonalak módosításival együtt mir az 1860-as évek második felében folyt. Az 1870-es évek elején elkezdődtek a szabilyozisi munkik is, a Margit-híd és a Déli vasúti összekötő híd építése. A szabilyozisi, hídépítési munkák már befejezéshez közeledtek, de az egész elgondolást ellenző mérnökök és tudósok, valamint a lakosság egy része — kiváltképp az érintett Csepelszigetiek — változatlanul elkeseredett timadisokat intéztek a folyamatban levő Duna-parti víltoztatisok ellen. Egy tragikus esemény, az 1876-os budapesti irvíz igazolni litszott őket. A Duna mir 1876. februir elején közeli veszélyt jelzett. Először a vízillis növekedését észlelték. Ekkor betömték a folyóba torkolló pesti csatornanyílisokat, nehogy a csatornikon keresztül törjön a víz a virosba. Költözködni kezdtek a magasabb helyekre; ürítették a raktirakat, pincéket, földalatti lakisokat. A polgirok — litvin a gőzszivattyúk működtetését, a mentőcsónakok előkészítését — élelmiszert halmoztak fel, eliittik magukat ivóvízzel. Egy hét múlva azonban — mintha nem lettek volna tanulsigos feljegyzések a koribbi írvizekről — mindenki megnyugodott, mert ,.a Duna folyvist apad". Két hét múltin, februir 20-a tijt óriisi hőmennyiség zúdult a fövirosra. A háztetők roskadoztak az enyhülés következtében hirtelen olvadó hó súlya alatt, az utcikon bokáig gizoltak a sűrű hólében. Az újsigok ennek ellenére még mindig bizakodóak, és azt írják, hogy a gyors olvadis csodilatos módon nem emeli a Duna vízszintjét. ,,A főviros talin az idén is elkerüli az irvízveszélyt, s a hó egy kis libvízen kívül talin nem okoz egyéb kellemetlenséget" — olvasható az elterjedt hetilapban. Az irvíz mégis bekövetkezett. Februir 23-in éjfélkor elfedte a víz az alsó rakpartokat és benyomult az óbudai utcákra. 24-én reggel 7 órakor megszólaltak a gellérthegyi ágyúk, jelezve »7 általános veszélyt. Az alacsonyan Árvizi temetés 41