Budapest, 1976. (14. évfolyam)

2. szám február - Czégely Tibor: Nyomdászok a harmincas években

Visszaemlékezések Nyomdászok a harmincas években 1929. április 2-án szerződtettek betűszedőtanoncnak a „Pátria" Irodalmi Vállalat és Nyomdai Részvénytársasághoz, amely Budapesten, az Üllői út 25. szám alatti bérházban működött. Az irodahelyiségek a magasföldszint utcai frontján, a szedőtermek a földszint udvari részén, a gépterem és a könyvkötészet az épület pincehelyiségében volt. A „Nyomdász Évkönyv és Útikalauz" szerint a „Pátria"-nyomda az egészségtelen nyomdahelyiségek közé tartozott. Szociális létesítményekkel: fürdővel, öltözővel, ebédlőhelyiséggel az üzem nem rendelkezett. A szedőteremben a kézmosási lehetőséget bádogvályu fölé szerelt két vízcsap biztosította. Hasonló volt a tisztálkodási helyzet a pincében levő munkahelyeken is. A hazulról hozott, vagy a közeli fűszerüzletben vásárolt hideg ebédet a kihúzott betűszekrényekre ülve fogyasztottuk el. Ha maradt egy kis idő az ebédszünetből, kiültünk az udvarra vagy a Köztelek-utcai kapu elé napozni. A szedőteremben egész nap villanyvilágítás mellett dolgoztunk. A magasan levő ablakok az udvarra néztek. A beszűrődő nappali világosság, keveredve a villanyfénnyel, zavarta a látást. Ventilátor nem volt; szellőztetni sem munkaidő alatt, sem ebédszünetben nem lehetett. Az ablakokat évente csak egyszer nyitották ki, amikor az ablaktisztító vállalat emberei lemosták. A szedőterem zegzugos helyiségeit lépcsők, átjárók kötötték össze. Az olajjal vastagon bekent padlózat kopott és helyenként korhadt hajópadlóból állt. A munkatermek levegője nehéz volt, keveredett benne a nyomdafesték, a terpentin és a benzin átható szaga. A téli idényben a kiégett, rossz állapotban levő vaskályhákból széngáz áramlott kifelé. Ezt a rossz, áporodott levegőt szívtuk magunkba munkaidő alatt és szívták magukba utcai ruháink, amelyeket — öltöző nem lévén — a munkatermek falába vert szögekre akasztottunk fel és papírokkal takartunk le, hogy védjük a szenynyeződéstől. A betűszekrények porosak, a betűk és léniák a nyomdafestéktől piszkosak voltak, mert ezek tisztítására időt nem adtak. Tisztogató munkát legfeljebb az inasokkal végeztettek, de csak akkor, ha más munka nem volt. Nemegyszer előfordult egy-egy átrendezés, nagytakarítás alkalmával, hogy a helyéről elmozdított betűszekrények alatt patkányfészket találtunk. Mindezeket a szociális és egészségügyi hiányosságokat nem tette szóvá senki. A vál-Az „így éltem, dolgoztam a felszabadulás elolt" című pályázatra beérkezett pályamű. lalat részvényeseinek kisebb gondja is nagyobb volt, mint hogy ezek javítására vagy megszüntetésére tőkéjükből áldozzanak. A munkások pedig örültek, ha ilyen körülmények között is, de dolgozhattak. Az 1930-as világgazdasági válság nyomán bekövetkezett munkanélküliség nem kímélte a nyomdai munkásságot sem. Ennek ellensúlyozására vállalta a szervezett nyomdai munkásság 1931-ben, hogy a törvényes 8 órai munkaidőről áttér a napi 6 órás munkaidőre. Ez az önfeláldozó vállalás 25<

/o~os bércsökkenéssel járt. Sajnos, a jószándékú intézkedés nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A munkanélküliek száma nem csökkent az elképzelt mértékben, ugyanakkor a megélhetési viszonyok drágulása és a bércsökkenés következtében a nyomdai munkásság életnívója nagymértékben romlott. Mégis nyolc éven keresztül fenn kellett tartani ezt a helyzetet. Csak 1939-ben kerülhetett sor a munkaidőnek heti 36 óráról 39 órára, majd egy évvel később, 1940-ben — hosszas és kemény harcok után — heti 42 órára való felemelésére. Ilymódon a 25%-os bércsökkenést sikerült 12,5%-ra mérsékelni. Még ugyanebben az évben, alig egy hónappal a 42 órás munkaidő bevezetése után, az iparügyi miniszter rendeletileg 7%-os drágasági pótlék bevezetését rendelte el az iparban és a bányászatban dolgozó munkások részére. Ez a rendelkezés természetesen a nyomdaiparban dolgozó munkásokra is vonatkozott. A „Pátria"-nyomda az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE), valamint a Gazdák Biztosító Szövetkezete érdekeltségi köréhez tartozott. A részvényesek többsége is ebből a körből származó tőkés, földbirtokos volt. Itt készült az OMGE, valamint a Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesületének hivatalos lapja a „Köztelek", illetve a „Borászati Lapok". Havi folyóiratként jelent meg: az „Állattenyésztők Lapja", az „Állatorvosi Lapok", a „Baromfitenyésztők Lapja", a „Méh", a „Vendéglősök Lapja", a „Mozdonyvezetők Lapja". A folyóiratok mellett különböző mezőgazdasági, állattenyésztési és növénytermesztési szakkönyveket, valamint állatorvosi szak- és tankönyveket Állítottunk elő. Szépirodalmi művek nyomtatásával csak a harmincas évek második felétől kezdve foglalkozott a nyomda, amikor sikerült a „Dante" Könyvkiadó Vállalat munkáinak egyrészét megszerezni. Negyedévenként és évenként visszatérő munka volt a Statisztikai Hivatal szerkesztésében megjelenő „Külkereskedelmi Statisztikai Közlemények", továbbá az évenként rendszeresen kiadásra kerülő „Kompasz" Ez utóbbi kiadvány arról tájékoztatta az olvasóit, hogy az előző évben a magyarországi részvénytársaságok, korlátolt felelősségű társaságok és egyéb tőkés vállalkozások milyen összegű nyereségre vagy veszteségre tettek szert; mennyi osztalékot fizettek; mennyi az alaptőkéjük; hol van a telephelyük (központi irodájuk), stb. Ezenkívül közölték a vállalatok igazgatóságainak és felügyelőbizottságainak teljes névsorát, a tisztségviselők rangját és összes címét. A felsoroltakon kívül kereskedelmi és egyéb nyomtatványok gyártása egészítette ki a nyomda munkalehetőségeit. A munkáslétszám általában 160—180 fő körül mozgott: 60—65 szedő, 40—45 géptermi és körülbelül ugyanennyi könyvkötészeti dolgozóból állt. Az üzemnek hat Monotype-kopogtatógépe és négy öntőgépe volt. A gépszedők két műszakban, az öntők legtöbbször három műszakban dolgoztak. A negyvenes évek elején soröntő I.ynotype-szedőgépeket is munkába állítottak. A nyomda fémöntő- és betűöntőműhellyel is rendelkezett. A gépteremben 16 eléggé elhasználódott, régitípusú nyomógép és két vonalazógép volt. A nyomógépek közül csak egy működött önberakószerkezettel. A könyvkötészetben a vágógépen kívül más gépi felszerelés nem volt. A hajtogatást, összehordást, valamint a könyvek kötését teljes egészében kézi munkaerővel végezték. A vállalat élén vezérigazgató állt, aki nem volt szakember. Egyetlen kivételtől eltekintve nem is láttuk a munkatermekben sohasem. A műszaki igazgató ellenben tanult nyomdász volt. Alint a nyomda első szakembere tárgyalt a fontosabb megrendelőkkel. Reggel, munkakezdéskor már az üzemben volt. Naponta végigjárta az összes munkahelyeket és a vezetőktől nyert információk alapján tájékozódott az egyes munkák állásáról. Közben arra is figyelt, hogy ki mivel foglalkozik és hogyan dolgozik. így azután az irodai munkáját csak délután kezdte el és késő estig végezte. Az ő hatáskörébe tartozott a kalkulációk elkészítése. A szedőterem és a könyvkötészet élén egy-egy művezető állt, a gépterem vezetője a főgépmester volt. A szedőteremben mintegy 8—9 csoportba osztva dolgoztak a szedők. A csoportokat osztályoknak is nevezték, élükön a mettőr (nyomdai tördelő) állt. A mettőrök látták el munkával a hozzájuk beosztott szedőket, de emellett maguk is termelőmunkát végeztek. A viszonylag kislétszámú csoportokat, ha a munka megkívánta, kisegítőkkel feltöltötték. A szedőterem egyik sarkában, négy össze-31