Budapest, 1976. (14. évfolyam)

12. szám december - Gábor István: A régi Redoute épülete

ként ekkor hangzott el először a Rákóczi-induló Liszt feldolgozásában; ezt a művet még sokszor fogja tombolva követelni Liszttől a pesti közönség, és ő mindenkor boldogan játssza el, hol egyedül, hol kétzongorás változatban ezeket a gyújtó hatású dallamokat. A Rákóczi-induló mellett volt a művésznek még egy emlékezetes gesztusa: intézkedésére csak magyar nyelven nyomatták ki a belépőjegyeket, és ez a főváros művelődéstörténetében először fordult elő. Erről a második, majd a harmadik, 1840. január 6-i hangversenyről Bártfai László, a Kisfaludy Társaság egyik alapító tagja naplóban örökítette meg emlékeit. A január 12-i búcsúhangversenyén két énekművész, Carl Henriette és Steiner Ferenc működött közre dalokkal, mindkettőjüket Liszt kísérte zongorán. lokzatú kapun belépve megcsodálhatták az emeleten levő három termet, a középső dísztermet, a déli fekvésű kistermet, valamint az északi oldalon található, félkör alakú cukrászdát. A nagytermet elefántcsont-sárga műmárvány borította, a cukrászdának ezüstösszürke, a kisteremnek zöld színű burkolata volt. A nagyteremben 2600 gyertya égett, a gyertyák fényét 160 tükör verte vissza. Bizonyára pompás látvány lehetett az új palota, amelyről egy August Tekusch nevű utazó az 1833-ban megjelent, Der Fremde in Pesth című könyvében azt írta, hogy ez az épület a monarchiának művészeti célokat szolgáló legszebb alkotása. Egy másik szemtanú, akit a híres várostörténész, Rexa Dezső idéz, 1845-ben ugyancsak áradozott a Vigadóról: „Ezen a' Dunára néző épület maga nemében talán legnagyszerűbb ez egész birodalomban. Pollák Mihály építész által építtetett 1832-ben... A' termekben a' hozzá tartozandó szobákkal együtt, közel 6000 ember elfér s' bátran lehet állítani, mikép alig találhatni párját a' birodalomban." Végül érdemes meghallgatni a kor neves irodalomtörténészének, Toldy Ferencnek véleményét az 1834-es Auróra-kötetből : „Nagyság, forma, márvány és aranyozás egész a fecsérlésig, s mégis ízléssel és nem halmozva: oly gyönyörű egészet adnak, amilyenhez hasonlót aligha láttam. S melly hatású lehet e tündérhajlék, midőn a világok ezrei mellett, a két város színe fiatalsága, szellem s a fényűzés pompájában tolong benne fel s alá." A ránk maradt krétarajzok, litográfiák csak sejtetni engedik az alkotás szépségét és monumentalitását. A neves építésztörténész, ZádorAnna azonban, aki terjedelmes monográfiában dolgozta föl Pollack Mihály életét és működését, az előzmények, a tervrajzok és más dokumentumok ismeretében úgy jellemezte Pollack munkásságát, mint aki ,,a régi pesti Vigadó épületével nemcsak a polgári társadalom új igényének nyújt kielégítést magas művészi fokon, hanem az egyre gazdagodó városkép egyik legszebb, a Duna felől érkezőnek kétségtelenül legmegkapóbb művészi ékességét hozza létre". Talán föltűnt, hogy az eddigiekben Vigadónak neveztük az épületet, holott neve ebben a korban, de még később is Redoute volt. Az olvasó bizonyára tudni szeretné, mi a jelentése ennek a franciából jött kifejezésnek. Eredete egyébként nem is francia, hanem olasz: ridotto, ami körülbelül maskarás táncmulatságot jelent. Van azonban még egy jelentése: védőmű, és az további magyarázatra szorul. Molnár A.Jenőszerintegykoron, amidőn a lakosságnak tartania kellett a rablólovagoktól, a portyázó katonáktól, olyan védett, megerősített helyet keresett magának, ahol viszonylag nyugodtan élhetett, amíg az ellenség elvonult. Ilyen oltalmazó hely lehetett a templom, de olykor megtette egy zárt hodály is. Ha azonban sokáig tartott a hadakozás, gondűző szórakozásul, a félelem elkergetésére muzsikálni kezdtek. Ám ahol muzsika szól, ahol sok az ifjú és a megifjodó idősebb asszony is, ott gyorsan követi a zenét a tánc, a mulatság, a vigadalom. Vigadni persze nemcsak nők szoktak, hanem férfiak is, kiváltképp, ha katonák. Nos, a régi Vigadó helyén állt az úgynevezett Rondella, amelyet kaszárnyának is használtak. Itt rendezték meg mulatságaikat, időnként az álarcos bálokat is a katonatisztek; visszatértünk tehát a ridotto szó másik jelentéséhez, a maskarás tánchoz, amelyet — a szó egyik értelme szerint — valamiféle védelmi épületben tartottak. A Rondella, amely eltűnte után helyet adott a Vigadónak, önként kínálta az elnevezést: Redoute. Sok idő fog eltelni vitával, élcelődéssel, amíg a Redoute-tól eljutunk a végleges Vigadó-elnevezésig. Amegnyitás után a Redoute első híres vendégművésze id. Johann Strauss volt, aki 1833. november 5-én érkezett Pestre, teljes zenekarával. Nagy, ünnepélyes bevonulással jött, elöl Strauss hatalmas üveges hintója ballagott, mögötte 31 muzsikus, öt négyfogatú kocsin. Id. Johann Strauss és együttese összesen három hangversenyt adott a Vigadóban. A következő bécsi keringőművész Lanner volt, aki 1835-ben előbb Budán, a Várban levő régi Országház báltermében játszott, majd ugyanannak az évnek a telén a pesti Vigadóban vezényelte zenekarát a táncmulatságokon. Tiszteletére egy „Lannerhez" című vers is született, ezt 1836. januárjában röpcédulaként a bálozok közé dobták. A Vigadóban mutatták be Joseph Lanner „Dampf" című keringőjét, és a gáláns zeneszerző külön művel, a Pesti keringővel tisztelte meg a magyar közönséget. A régi Vigadó egyébként is sok bál színhelye volt akkoriban, és a későbbiekben is. John Paget angol utazó szemtanúként így írta le az egyik vigadozást: „Emmerling 1840-ben a Redoute öszszes termeiben nagy maszkabált rendezett az árvíz által sújtottak javára. E célból a nagytermet gyönyörű kertté alakították át, amelyet zöld lombok, illatozó virágok, egzotikus kutak és egy valóságos híd díszítettek. A külföldi előadóművészek sorát az új zeneépületben Henri Vieuxtemps, a híres francia hegedűvirtuóz zeneszerző nyitotta meg. Mindössze 17 éves volt, amikor 1837-ben Pestre látogatott és hangversenye alapján a Honművész második Paganiniként üdvözölte. Vieuxtemps sokszor járt még nálunk, és játékát Erkel Ferenc is többször kísérte." Két évvel később Vieuxtemps-t a „hírhedett zenésze a világnak", Liszt Ferenc követte. Életrajzaiból, levelezéséből tudjuk, hogy az akkor már híres zongoraművészt mélyen meghatották a pesti árvízről hozzá érkezett szomorú hírek. Fölkerekedett tehát, hogy tanújelét adja hazafiságának, és hogy koncertjei bevételével segítse a rászorulókat. Pozsonyban adta erre a célra az első hangversenyt, majd 1839. december 23-án Pestre érkezett, ahol Festetics gróf vendége volt. Az első hangversenyt Liszt l 1839. december 27-én délben adta a pest-budai árvízkárosultak javára. Óriási sikerét és a hatást növelte, hogy zongorája nem a szokott helyen, hanem a terem közepén állt, így hát még szorosabb kapcsolatot teremtett közönségével. Az utolsó szám után tizenkétszer hívták a pódiumra, és ő ráadásként rögtönzést adott elő magyar témára. Első hangversenyéről a Honművész szinte extatikus hangon számolt be. ,,Leírni rendkívüli tehetségének egyes részeit hosszadalmas, de sikertelen s talán lehetetlen is. Őt hallani kell, hallani a hangok ama tengerét, melyet tíz ujjának szinte megfoghatatlan ügyességével teremt elő . . ." Második hangversenyét a Vigadóban december 29-én tartotta Liszt. Fantáziát adott elő a Lammermoori Lucia motívumaira, majd Schodelné Liszt kíséretével elénekelte Beethoven Adalaide című dalát. Ismét Liszt következett: fantázia magyar szellemben és Schubert Erlkönigje, Liszt átiratában. Végül Schodelnét kísérte, aki ugyancsak Schubert-dalt énekelt, a Margit a rokkánál címűt. Ráadás-II 1H