Budapest, 1976. (14. évfolyam)

12. szám december - Tamás Ervin: Nagykőrös

A konzervgyárban A Vágh István lakótelep tette lakóit a sok határper is, melyek közül legemlékezetesebb acegléd—nagykőrösi per, amely Csemőért és Nyársapát egy részéért folyt. A pert végül is Pest megye törvényszéke „salamoni ítélettel" fejezte be: Csemőt kettévágta, felét Nagykőrös, másik felét pedig Cegléd kapta. De a természeti csapások sem kerülték el a város népét: 1744-ben tűzvész, 1739-ben pestisjárvány tizedelt házat és lakót. A fellendülést minek is köszönhette volna Kőrös, mint terményeinek, jószágainak! Buda, Bécs, Nürnberg, Drezda és Olaszország vásárain ismert volt a nagykőrösi marha. A mezőgazdaság fejlődése, a lakosság szaporodása és a vasút kiépítése eredményezte a nagyobb területek felszántását, az ekés gazdálkodás, a szőlő-, gyümölcs- és zöldségtermesztés megindulását. A város körüli „akolkertek" rendeltetése — a nagyméretű állattartás megszűnése miatt — megváltozott, és kialakultak az úgynevezett salátáskertek. Ez az időszak már a kapitalizálódásé s egyben a városiasodásé: működik a posta, egyre-másra épülnek a gőzmalmok, 1878-tól esténként kigyúlnak az utcákon a petróleumlámpák . . . Sőt, az első aszfaltburkolatú út Magyarországon Nagykőrösön készült el az 1890-es évek végén (előnyéből azóta jócskán leadott a város . . .). A központ nemesi kúriái mellett azonban változatlanul ott guggolnak a tűzveszélyes, náddal, zsúppal vagy zsindellyel fedett paraszházak. Később a barokk, a klasszicista, a copf stílusnak majd a szecessziónak változatait már a módos parasztházak és a polgári hajlékok is mutatják. 3. A múlt kitörülhetetlenül együtt él a várossal, az ősök emlékezetét őrzik a falak és őrzi a föld. Parasztváros. Ismét kanyarodjunk vissza az időben, s húzzunk szorosabb kört a fogalom köré. Százezer hektárnyi Tanya a város határában Szálloda a Szabadság téren Tanyaudvar földterületen — már a XVli. század végén — tízezer ember élt errefelé. Művelték a homokot, mert a törökjárta országrészben kipusztultak a fák, sivár lett a táj, megkínzott mindenkit, aki az életet kívánta kicsikarni az aszott földből. B. Tóth Ferenc kezdte el itt a gyümölcs- és zöldségtermesztést, példája nyomán kapott új erőre a település a múlt század második felében. Nagykőrösről írja Szabó Pál: „Aki ebbe a homoki világba belép, tegyen le minden reményről, hogy terméseredményről, jövedelemről, sőt a homok tulajdonságairól fehérenfeketén, tehát pontosan mindent megtudhasson. Ha író valaki, ha finánc, ha bárki más. Mert ez a homok csak a körösi s környéki embernek mutatja meg titkát, s jól teszi. Pedig egyébként bármerre jársz, minden udvar, minden ajtó kinyílik előtted nyomban, mintha pont téged várnának itt. Pont téged. Hogy a homok csodálatos erejét s jóságát megmutathassák." A városháza falán ma két emléktábla — egyik a jobb, másik a bal oldalon. Kossuth Lajos 1848. szeptember 25-én erről az erkélyről szólott a körösi néphez. Hívó szavára másfélezer békés polgár lett a nemzet katonája. A másik tábla Mészáros Jánosra emlékezik, aki Nagykőrös város 1919-es városparancsnoka és mártírja. A proletárdiktatúra leverése után a nagykőrösi ellenforradalmárok elfogták, és e helyen végezték ki. A két emléktábla jelképként öleli át az elmúlt évszázadokat, évtizedeket, bizonyítván — a parasztváros követelte jussát, amit azonban csak a felszabadulás adott meg: a földosztáskor több mint ezer család kapott földet. — Hagyományaihoz most sem hűtlen a város — mondja a már nyugdíjas tsz-gazda, idősebb Tóth Mihály. — Az átlagos életszínvonal magasabb az országos átlagnál, hiszen meglehetősen sokat hoznak a háztáji földek. Az éghajlat, a homokos talaj le„Kerékpirok városa"